2020.11.30.
Így beszélj a kamaszoddal a jó szexről: nem elég mindig csak a veszélyeket szajkózni
Úttörő szemléletű szexuális edukációs kampányt indított a Rózsakert Medical Center - nézd meg és mutasd meg a kamaszodnak is!
2017. október 19.-én „Beszélni a szexről” címmel társadalmi kampányt indított a Rózsakert Medical Center. A kampány arra hívja fel figyelmet, hogy a fiatalok jellemzően nem kapnak válaszokat a szexualitással kapcsolatos kérdéseikre, hanem magukra vannak hagyva ezen a téren, így kétes forrásokból tájékozódnak, és ezzel rendkívüli veszélynek teszik ki magukat. A most indult kampány ijesztgetés helyett újszerűen igyekszik feldolgozni a témát és az edukációra helyezi a hangsúlyt. Mindezt bevállalósan, nyíltan, szókimondóan, azt hangsúlyozva, hogy a szex jó, ha jól csinálják. Színhelye pedig nem más, mint a bárki számára elérhető YouTube.

Nem a megfelelő információ jut el a fiatalokhoz
A probléma egyik fő oka, hogy a szex tabu Magyarországon. A iskolai felvilágosító órák leginkább elrettenteni próbálják a tinédzsereket a szextől, a szülők pedig általában nem mernek beszélni a témáról a gyermekükkel, mert félnek, hogy ezzel a nemi élet megkezdésére buzdítják őket. A fiatalok nem kapnak kellő odafigyelést, így sok megválaszolatlan kérdésük marad a szexualitásról, amelyekre az internetről, valóságshowkból, ponyvairodalomból, pornóból vagy egymástól próbálják beszerezni a válaszokat. Extrémitásokról tudnak, miközben a saját testüket nem ismerik, és alapvető információkkal sincsenek tisztában. Egyre korábban kezdenek nemi életet élni, sokszor anélkül, hogy bármi valóságosat tudnának a szexualitásról.
Akik nagyon fiatalon kezdik a szexuális életet általában felelőtlenebbek, nem megfelelően, vagy egyáltalán nem védekeznek, emiatt ijesztően magas a nem kívánt terhességek száma, és ezek fele abortusszal végződik. Sokan kapnak el szexuális úton terjedő betegségeket, amelyből 30 különféle létezik, ebből maximum 2-3 ismert csak számukra. A szex tabusításának negatív hatása az is, hogy azok a fiatalok, akik szexuális zaklatást vagy erőszakot szenvednek el, nem mernek beszélni a történtekről, gyakran nem is értik, hogy mit éltek át.

A Rózsakert Medical Center kampányának keretében dr. Csermely Gyula PhD. szülész-nőgyógyász főorvos leült beszélgetni egy csapat fiatallal a szexről, erről videófelvétel készült, ami a Youtube-on sorozat formájában mindenki számára elérhető lesz.„Úgy gondolom, hogy szülész-nőgyógyászként feladatom beszélni a fiataloknak a szexualitásról. Többször felkértek, hogy tartsak középiskolásoknak tanórát a szexről, védekezésről, fogamzásgátlásról, betegségekről. Itt lehetőséget adtam a diákoknak, hogy kérdezzenek tőlem, nemcsak mint orvostól, hanem mint tapasztalt felnőttől. Meglepett, hogy középiskolás korú, sokszor már aktív szexuális életet élő fiatalok milyen alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában és milyen elképesztő butaságokat, tévhiteket tanulnak egymástól. Amíg azt képzelik, hogy az a szex, amit a pornóban látni, és úgy gondolják az a jó szexualitás, ha mindent kipróbálnak, attól függetlenül, van-e hozzá kedvük, vagy ha cikinek érzik, ha valaki 18-19 évesen még szűz, addig nagy a baj. A helyzet lesújtó. A 9. évfolyamos diákok több mint harmadának volt már szexuális kapcsolata, a 15–19 éves lányok terhességeinek 40%-a abortusszal végződik. Ez drámai.” – mutatta be a problémát dr. Csermely Gyula szülész nőgyógyász főorvos.
„A „Beszélni a szexről” kampány célja, hogy a fiatalok felkészülten, kellő ismeretekkel és a jelenlegi trendekhez képest később kezdjék el felfedezni szexualitásukat. Akkor, amikor ennek testileg és pszichésen is itt van az ideje. Ha tájékozottak, felelős és biztonságos döntéseket hoznak, boldog szexuális életet élhetnek, és ez kihat az egész életükre. Hiszek benne, hogy a jó szexuális edukáció kulcsfontosságú a nem kívánt terhességek és így az abortuszok, valamint a szexuális visszaélések számának csökkentésében is.” – mutatta be a kampány legfőbb célkitűzését.
A fő üzenet az, hogy a szex jó, csináld jól. A szex része az egészséges életnek, a fiatalokat nem elrettenteni kell tőle, hanem megtanítani őket, hogy mi az, hogyan csinálják felelősségteljesen és biztonságosan. A videósorozattal egy példát szeretnénk bemutatni szülőknek, pedagógusoknak, hogy kötetlenül, jó hangulatban, szókimondóan is lehet beszélni a fiatalokkal a szexualitásról, és így nagyobb hatással van rájuk, jobban el lehet juttatni hozzájuk a fontos üzeneteket.
„Akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy a gyermekünket nem érdekli a szex, ez nem igaz. Rengeteg kérdésük van, amelyekre valahol megkeresik a válaszokat. Nem jó, ha ebből valaki szülőként kimarad, merjünk szóba állni velük. Ugyanez igaz a pedagógusokra. Az ő feladatuk is a szexuális nevelés. A tinédzsereknek át kell adnunk a legfontosabb üzeneteket: ismerjék a testüket és tudjanak róla, mi a szex, mielőtt elkezdenek nemi életet élni. Tudják, hogy a szexualitás a felnőtt kor része, és ha felnőttes dolgokat csinálnak, felnőttként is kell gondolkodniuk és viselkedniük. Ne érezzék, hogy a szexben bármi kötelező, vagy, hogy a pornóból meg lehet tanulni szexelni. Ez pont annyira igaz, mint amennyire egy akciófilmből meg lehet tanulni autót vezetni.”
A 15 részes videó sorozat Beszélni a szexről Youtube csatornán mindenki számára elérhető lesz, illetve a www.beszelniaszexrol.hu weboldalon található szöveges tartalmakat bárki letöltheti és használhatja. Bízunk benne, hogy némely intézmény le is vetíti a diákoknak a sorozatot, és így segít nekik válaszokat találni.
Készült kifejezetten erre a kampányra egy saját kiadvány a fogamzásgátlásról, amelyet a honlapunkról bárki letölthet. Az oktatási intézmények pedig igényelhetik az RMC-től nyomtatott verzióban, hogy eljuttassák a fiataloknak.
Dr. Csermely Gyula végül elmondta: „A mi, „Beszélni a szexről” címet viselő kampányunk csak az egyik lehetséges módja a párbeszédnek. Egy egész napot beszélgettem egy csapat fiatallal a szexről, orvosként és férfiként válaszoltam a kérdéseikre. Bevállalósan, nyíltan, szókimondóan. Azt gondolom ez egy fajta kommunikáció, de nem az egyetlen hatásos módja a párbeszédnek. A lényeg az, hogy ne hagyjuk magukra a gyerekeinket, beszélgessünk velük a szexről, ki-ki úgy, ahogy szerinte a legjobb.”
Olvasd el kapcsolódó cikkeinket is!:
Ezeket olvastad már?
5 fogamzásgátló(?) megoldás, amit érdemes elkerülni
Gyakran alkalmazott megoldások, amelyek hatékonysága semmiképpen nem tekinthető megbízhatónak.
Minden, amit a fogamzásgátlásról tudnod kell
Gumióvszer, tabletta, oltás? Melyik fogamzásgátló módszert válasszuk?
Minden, amit a HPV-ről tudnod kell
Tünetek, szűrés és oltás - minden, amit a humán papilloma vírusról tudni érdemes.
Ne ítélj elsőre!
Te sem hinnéd, hogy a két képen ugyanaz a fiú van, ugye? Pedig igen, ráadásul a két kép között nem teltek el hónapok - ugyanabban az időben készültek. Ne ítéljünk elsőre!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















