Otthon

2020.11.30.

Így csökkentheted a fűtés költségeit anélkül, hogy fagyoskodnál

Nosalty profilképe Nosalty

Nem kicsit dobja meg a rezsiszámlát az őszi-téli fűtésszezon, segítsünk magunkon ezekkel a trükkökkel!

A megfelelő hőmérséklet

A különböző szobákban más-más hőfok az ideális. A nappaliban elég, ha húsz fokra állítjuk a termosztátot, a hálószobában ennél akár négy fokkal is lehet hűvösebb, a fürdőszobában azonban jobb, ha 22-24 fokos hőmérsékletet próbálunk meg elérni.

Nappal se hagyjuk kihűlni a lakást

Nem jó ötlet lekapcsolni a fűtést, amikor elhagyjuk a lakást, ilyenkor ugyanis annyit csökken a hőmérséklet, hogy drágább lesz a szobákat ismét felfűteni, mintha hagynánk, hogy alacsonyabb hőfokon, de menjen a fűtés. Emellett, ha nem fűtünk, a téli nedves levegőtől könnyen elkezdhetnek penészedni a falak - a fűtéssel ennek is elejét vesszük.

Csukjuk be az ajtókat

Az olyan szobákban, illetve, az előterekben, ahol hidegebb van, mindig csukjuk az ajtókat, hiszen feleslegesen fűtjük őket a melegebb helyiségek hőjével. Ha ezt nem tesszük meg, a melegebb szobákból a levegő bejut a hidegebbekbe és vizesedést okozhat ezeknek a külső falán.

Hagyjuk szabadon a fűtőtestet

Ne csak arra figyeljünk oda, hogy a nehéz sötétítőfüggönyök ne lógjanak a fűtőtest előtt, de a nagyobb bútorokat, például a kanapét, a szekrényt se állítsuk elé. Ha a fűtőtestet textilek veszik körbe, akkor azokat fogja felmelegíteni, nem a levegőt.

Légtelenítsünk

A levegővel tele fűtőtest 15%-kal több energiát igényel a működéshez, mint a megfelelően légtelenített. Ha bugyborékoló hangot hallunk, hívjuk ki a szerelőt, de a fűtőtesten található kis szelep megnyitásával mi is megpróbálhatjuk elvégezni a légtelenítési műveletet.

Megfelelő szellőztetés

Télen egyáltalán nem jó ötlet az ablakokat bukóra nyitni és hosszabb ideig úgy tartani, mondván, hogy attól nem lesz olyan hideg, mintha kitárnánk őket. Sokkal energiatakarékosabb megoldás többször, de akkor teljesen kinyitni mindent. Ilyenkor ugyanis a levegő gyorsan kicserélődik, de nincs ideje lehűteni a falakat és a bútorokat.

Ezeket olvastad már?

A kislakásosok 7 fő bűne

Család

A kislakásosok 7 fő bűne

Vannak alapszabályok, amiket érdemes követni, ha pici lakásban élünk - rengeteg helyet spórolhatunk, ha okosan csináljuk a dolgokat!

Brecz Judit

Így űzd ki a lakásodból a molylepkéket

Család

Így űzd ki a lakásodból a molylepkéket

A molylepkékkel nehéz leszámolni, de nem lehetetlen. Ha megfogadod tanácsainkat, neked is sikerül majd megszabadulni tőlük a gardróbodban.

Nosalty

A 8 legmocskosabb pont a lakásban

Gasztro

A 8 legmocskosabb pont a lakásban

Ha végigpörgeted fejben a lakásod minden szegletét, mire tippelsz, melyik a legkoszosabb rész?

Brecz Judit

Gócpontok a lakásban - ahol mindig rumli van

Otthon

Gócpontok a lakásban - ahol mindig rumli van

Egy cuki amerikai hölgy hitvallása szerint otthonunk megrontói, a kupleráj fő okozói az úgynevezett Hot Spotok - ez nagyjából a Gócpont kifejezéssel rokonítható. De mik ezek?

Brecz Judit

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept