2020.11.30.
Ezt ették régen a földművelő parasztok
Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez.
A mezőgazdasági napszámosok régen még napi háromszor étkeztek, és napi egy étkezés a kenyérre alapuló hideg étkezés volt. Aki viszont nem végzett megerőltető fizikai munkát, csak naponta kétszer evett, leginkább káposztás húst répával, borsóval és kását, kölest, lencsét, valamint árpát, azokból is egy-egy tál ételt.
Aki nem dolgozik, ne is egyék - annyit
Még a 18. században is úgy tartották, hogy aki nem mezőgazdasági munkát végez, anapi háromszori étkezés nem illeti meg, hiszen nem használ el annyi energiát, mint a napszámosok. Sőt, nyaranta a földeken dolgozók négyszer is étkeztek egy nap, amiből kettő kétfogásos ételt jelentett, ahogy az egy korabeli leiratból is kiderül:
„ aki Napszámban Gazda kenyerénkíván dolgozni, Ebédre és Vacsorára két tál Étellel, fölöstökömreés uzsonnára kenyérrel megelégedgyék”
Amíg az ország nyugati részén már a 18. századól elterjedt a kétfogásos menü, addig keleten sokáig csak ünnepnapokon ettek két fogást. Hétvégente a két fogás főként marhahúslevesből és töltött káposztából állt.
Napszámosok étele
A reggeliben sokszor leves is szerepelt, a kenyeret, a szalonnát, a kolbászt és a hagymát pedig magukkal vitték a mezőre. Ha nem hideget ebédeltek, akkor a leggyakrabban kaszás levest ettek, ami többnyire húsos, savanyú étel, ami kellő energiát adott és felüdítette a kemény fizikai munkát végzőket.

A gazdák a napszámban dolgozóknak édes süteményeket és bort kínáltak, hogy náluk dolgozzanak, amit aztán egy Pest megyei rendeletben szabályoztak és korlátoztak le 1-1 étkezésre. A rendelet szerint az elfogadható étkeztetés két közönséges fogás volt - béles és egyéb kényesnek ítélt sütemények nélkül. 1789-ben a keszthelyi Festetics-uradalomban az aratókkal a következőket foglalták szerződésbe:
„tartásokra délre két, estve egy tál étel, úgy naponként egy egy személyre két font kenyér fog adattatni”
A mezőn leginkább tarhonyát, pontosabban a mezőn főtt egyfogásos ételt készítettek, de ha volt, aki kivigye a napszámosoknak az ételt, akkor levest, másodiknak pedig sűrűt, azaz főzeléket, főtt tésztát, lisztpépet, vagy krumplit kaptak.
Mutatunk pár paraszti fogást!
Virslis-szalonnás rakott krumpli
Töltött káposzta édeskáposztából
Paraszt csülök
A 20. század elején a nyugati országrésszel ellentétben a keleti területeken még mindig az egyfogásos étkezések voltak jellemzőek hétköznap, ahogy azt a századfordulón Jankó Jánosé kalotaszegi jegyzetében megírta:
„A földmíves ember már reggel három órakor felkel s megiszik egy ital pálinkát, négy órakor már mindenki készen van ... s mennek ki a munkára. Nyolc órakorfrustukolnak,kenyeret, szalonnát, túrót, ha ezt is ad az asszony, és hagymát, ha nincs más; zöldpaszulyt lében (fuszulykalé) vagy árvatésztalevest, ha kemény a munka; délben van paszuly, kaszáslé, néha kockás is; kilenc órakor vacsoráznak, mégpedig borsót, vagy juhhúst almás étellel.”
Ezeket olvastad már?
10 könnyed cukkinis csirke, ha laza főétkezésre vágysz
A csirke és cukkini kifejezetten jó párosítás. Ha ügyelsz az alakodra, edd köret nélkül, biztosan jól fogsz lakni úgy is.
6 tipp, hogyan rendszerezd a fagyasztódat, ha jót akarsz
A fagyasztó a konyhák fekete lyuka - mindent benyel, feneketlennek látszik, de mégsem az. Egy óvatlan pillanatban rájössz, hogy muszáj előtúrnod valamit, és akkor jön a baj.
Kenyértörténelem: a hamuban sült pogácsától a kovászos kenyérig
A magyar népmesékben hamuban sült pogácsát rejt a szegény legény tarisznyája, Petőfi a fekete kenyeret foglalta versbe. A kenyér hitünk gyakorlásának is szimbóluma.
3 konyhai eszköz a ’80-as évekből, amit te is használtál
A kukta, a tarkedlisütő és kézi habverő a rendszerváltás előtti konyhák elmaradhatatlan kellékei voltak. A régi kuktákban még ma is finom húslevest készíthetünk.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























