2020.11.30.
Így foglald le a gyereket úgy, hogy közben tanuljon is valamit
A kicsiket nehéz a négy fal között lekötni, de most hoztunk pár ötletet, amikkel nem csak lefárasztod őket, de még okosodnak is közben.
Embert próbáló feladat elé vagyunk állítva az utóbbi hetekben: itthonról dolgozunk, miközben a gyerekek is velünk vannak, kimozdulni nem lehet, nagyszülői segítséget igénybe venni ugyancsak lehetetlen, a kölyköket pedig le kell foglalni valahogy, különben szétszedik a lakást, egymást és minket. Abba már beletörődtünk, hogy a napi ideális képernyőidő ebben az időszakban megnyúlik, mégis szeretnénk, ha a karantén végévelnem lennének a gyerekek egészen kockafejűek a sok tévézéstől.

Szerencsére az utóbbi három hétben elképesztően sok segítséget kapunk, ha másképp nem is, legalább digitálisan. Írók, illusztrátorok, bábszínházak, és csoportokba verődött anyukák, apukák segítik egymást olyan ötletekkel, amikkel lefoglalhatóak a gyerekek anélkül, hogy jelentős mértékben elbutulnának, sőt.
Ezek a segítségek, félórányi nyugodt időszakok most mindennél többet jelentenek, így megosztjuk, hátha mások is hasznosítani tudják a saját gyerekeik értelmes unaloműzése céljából.
Dániel András mesél
A legtöbb mai gyerek kedvenc mesekönyv szerzője és illusztrátora, Dániel András minden nap feltesz egy videót, amin felolvas egy, vagy több mesét. A gyerekek már attól meghatódnak, hogy Kuflik, illetve Kicsibácsi és Kicsinéni alkotója mesél nekik személyesen, ezért minden rajongónak ajánlom.
Agócs Írisz rajzolni tanít
A gyerekek első dolga már három hete az, hogy reggel nyolckor papírt és ceruzát ragadnak, mert az egyik legmenőbb meseillusztrátor napról napra újabb útmutatót posztol a Facebook oldalára, amelyen lépésről lépésre tanulhatják meg a gyerekek a legcukibb macik, lovak és elefántok ábrázolását.
Bookr kids
Az egyik leghasznosabb könyves, oktató gyerekalkalmazás most ingyenessé tette meséit erre a nehéz időszakra való tekintettel, és mi hálásak vagyunk nekik. A legjobb megoldást nyújtják arra az esetre, ha azt nyafogják a gyerekek, hogy olvassunk nekik, de a fülünkön is munka lóg, de nem csak ezért hasznos: nincs az a gazdag gyerekkönyvtár, amiben ilyen választék található, amilyen náluk van meg, még interaktív és idegennyelvű olvasmányt is elérünk náluk.
Irodalom – felolvasva
Ha pedig a képernyőtől már tényleg kiakadt a tekintetük a kölyköknek, használják a fülüket: az MTA Archívumában nem csak a legszuperebb Rumini hangjátékot tudják meghallgatni, de a Pál utcai fiúk és egy csomó más mese is elérhető hallgatható formában.
Gyerek- és bábelőadások
Talán a legjobban a színház- és bábelőadások hiányoznak mostanában a gyerekeknek, ezeket pótolják az online közvetítések és videók. Az élőnek nagy varázsa van, lehet készülni rá, olyan, mintha mennénk valahova - sietni kell a reggelivel, mert kezdődik a Kismalac és a farkasok! - például aVaskakas Bábszínháztól,de aKolibrinekés aNefelejcs bábszínháznakis elérhetőek előadásai online, sőt, aki nem jutott el élőben a Budapest Bábszínházba, annak is van lehetősége megnézni az előadásokat online.
Bármelyiket is választjuk, sokkal értelmesebb és áthatóbb nyugalmat kapunk cserébe, mint amit mondjuk Spongyabob tudna nyújtani nekünk, érdemes mindet kipróbálni.
Ezeket olvastad már?
Home office dédanyáink idejében - ilyen volt a női munka...
Dédanyáink még otthon dolgoztak: jóformán reggeltől estig. Hajnalban ébredtek, kalácsot sütöttek, kézzel mostak, nem panaszkodtak. A home office koronázatlan királynői voltak.
David Beckham és Victoria imádnivalóan bénáznak a konyhában - egyikük...
Azt nem tudjuk, milyen gyakran használja a Beckham család a konyhát, az viszont biztos, hogy ha egyszer fakanalat ragadnak, szem nem marad szárazon.
Így ünnepeljétek a gyereked születésnapját a koronavírus-járvány idején
A kijárási korlátozások és a társadalmi távolságtartás miatt a nagyszabású gyerekzsúroknak is lőttek. A születésnapokat így is meg lehet ünnepelni, csak egy kicsit másként!
Hogyan kezeljük a gyerekek szorongását a nehéz időkben?
Nem mindegy, hogy milyen képességekkel ruházzuk fel őket felnőttkorukra, hogy szorongásaikkal szembe tudjanak nézni.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















