2020.11.30.
Így főzz kukoricatésztával – három nagyszerű receptet hoztunk
Tészták és ételpárosítások nem csak gluténmentesen étkezőknek. Így tegyétek változatosabbá a hétköznapi tésztás fogásaitokat! (x)
Régen csak reform boltocskákban kaphattunk gluténmentes termékeket, manapság szerencsére egy gluténérzékenységgel élőnek sem kell messzire mennie, ha a diétájának megfelelő alapanyagokat keres. Sőt, az alternatív tészták fogyasztása szinte sikk lett. Most egy csodás, kukorica alapú tésztacsomag érkezett hozzánk, ehhez álmodtunk recepteket, és további ajánlatokat is megosztunk még veletek.

A kukoricatészta főzése
Érdemes nagyobb adag vízben főzni, melybe mehet a szokásos só adag, ahogy az olasz tésztamesterek mondják: legyen olyan sós a főzővíz, mint a tenger vize. Forrásban lévő vízbe tegyük a tésztát, és figyeljünk, ne ragadjon össze, már a főzés elején keverjük jól át. Aki nagyon tartana ettől, a főzővízbe egy kevés olívaolajat is csorgathat. Általánosságban a sima tésztánál egy-két perccel hosszabban főzzük. A kész tésztát érdemes főzés után jól leöblíteni. Ilyenkor veszíthet sós ízéből, ezt majd a szósz fűszerezésével kompenzálhatjuk. Cserébe viszont nem kell utána a leragadt tésztát az edényből kikaparni, rövid áztatás után szinte magától elválik az edény falától. Nem lesz ragacsos semmi utána, ez az egyik legnagyobb különbség a sima lisztes tésztával ellentétben.
Őszi sütőtökös-spenótos tésztasaláta pirított pancettakockákkal
Az első kóstolási alanyunk ez a szépséges kagylótészta. Ez a tésztaféle a nagyon szószos ételekben tudja megmutatni legjobb arcát. Másik szuper területe a tésztasaláták terepe, melyekben a klassz öntet tud a szószok helyére lépni. Ezek mindegyike belefolyik a kagylócskák mélyedéseibe, így minden falat mellé jut egy nagyobb adag szósz avagy öntet is a szánkba.
Ez a sütőtökös-spenótos tésztasaláta a legjobb őszi alapanyagokkal készült. Melegen, langyosan fogyasztva nagyszerű, családias, otthonos érzést ad. A pirított pancetta, vagyis húsos szalonnakockák őrjítően szépek és ízletesek a tetején. Kiadós ebéd vagy vacsora, igazi comfort food, ami valójában egytálételnek is beállhatna.

Krémes karfiolos tésztarakottas besamellel
A penne a legsimulékonyabb tésztaforma, tényleg mindenhez jó: simán szósszal, salátába, köretnek, de mi most az egyik legszebb formáját mutatjuk be, rakottasba tettük.
Ebben a műfajban besamelmártás jár mindennek a tetejébe és akár közé is, ettől lesz sütés után nagyszerűen krémes a végeredmény. A karfiol a rakott ételek sztárja, sőt, Dubarry módra vagy csőben sütve is nagyszerű. Itt a tésztával alkot nagyszerű párost, érdemes kipróbálnotok, mennyire jó!

Paradicsomos spagetti
Ha spagetti, akkor paradicsomszósz, mindenki készítse a kedvencét friss vagy konzervbe zárt paradicsommal, olívabogyóval és kaprival, oregánóval és bazsalikommal, mindenképpen nagyszerű. Simán, vegán módra, avagy szalonnával, sonkával, tényleg úgy, ahogy a leginkább szeretitek. Amikor nincs kedvetek óriás főzésbe csapni, tegyetek a tésztára pár kanál tejfölt, és reszeljetek rá sajtot, ízlés szerint só és bors is mehet, ez lesz a legmenőbb, leggyorsabb vacsorátok.

A spagetti felfogható egy távol-keleti sárgatésztának, tehát, ha éppen vietnámira, kínaira vágytok, akkor is tökéletesen használhatjátok. Wokban vagy egy mély serpenyőben pirítsatok fűszereket, ezen zöldségeket, és akár csirkét is, erre mehet a kifőzött, kukorica alapú tészta, és pillanatok alatt kész a vacsora!
Keress gluténmentes tésztákat a Civita kínálatában itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















