Életmód

2024.09.25.

Így használd a bulgurt és a kuszkuszt - nem kell pánikba esni, ha elfogyott a rizs

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Mostanában előfordulhat, hogy nem jutunk hozzá olyan hétköznapi alapanyaghoz, mint a rizs. De ne essünk pánikba, ha így járunk, próbáljuk ki ezeket a "rizshelyettesítőket"!

Az elmúlt napokban, hetekben könnyen előfordulhatott, hogy nem kaptál a boltban rizst - és erre sajnos a közeljövőben is számítani kell. Persze az is lehet, hogy te azok közé a szerencsések közé tartozol, akinél akad 1-2 zacskóval a spájzban, csak épp kicsit feldobnád már a menüt, hogy ne háromnaponta kerüljön rizs az asztalra.

A rizs pótlására kitűnő, egészséges alternatívák a bulgur és a kuszkusz, amiket gyakorlatilag 100%-ban használhatsz rizshelyettesítőként, akár köretként, akár rakott vagy töltött zöldségétel részeként, akár levesbetétként lenne rá szükséged. Sőt - bár ez igaz a rizsre is, mégis ritkán fogyasztjuk így-, bulgurral, és kuszkusszal kitűnő salátákat is készíthetsz, és akár hiszed, akár nem "tejbebulgur" és kuszkuszpuding is létezik!

Mind a kuszkusz, mind a bulgur durumbúzából készül, más-más eljárással. A bulgur egy rizsszem nagyságú gabonatöret, míg a kuszkusz egy "minitarhonya". A normál kiegyensúlyozott, a fogyókúrás és az IR-étrendben is kiválóan használható alapanyagok, és bár tudjuk, hogy a fogyás nem a legfőbb szempont karantén idején, de lássuk be, legtöbben jóval kevesebbet is mozgunk most, mint egyébként, tehát egy kis odafigyelésre biztosan szükségünk van.

Töltött padlizsán

töltött padlizsán

Töltött padlizsán

Vegán shakshuka

lecsó

Zöld vegán shakshuka

Csicseriborsós bulgursaláta citromos öntettel

bulgursaláta

Csicseriborsós bulgursaláta citromos öntettel

Energia- és tápanyagtartalom szempontjából ezeket az alapanyagokat is a gabonafélék tulajdonságai jellemzik: 100 g-juk 340-380 kcal között mozog, 12-13 g fehérjét, 1,5 g zsírt és 76-77 g szénhidrátot tartalmaznak. Szénhidráttartalmuk felszívódása lassabb, glikémiás indexük alacsonyabb a fehér rizs értékénél. Vitamin- és ásványianyag-tartalmukat tekintve gazdagok B-vitaminokban ill. káliumban és foszforban.

A bulgur elkészítése a rizséhez hasonló, 2-2,5-szeres mennyiségű sós vízben kell főzni (tapasztalataim szerint hamarabb elkészül, mint a rizs). A kuszkusz még ennél is egyszerűbben és gyorsabban elkészíthető: a nyers kuszkuszt egy tálba tesszük, annyi forró sós vízzel/alaplével felöntjük, hogy kb. egy ujjnyira ellepje, majd lefedve ~10-15 percig békén hagyjuk, majd egy villával átforgatjuk, fellazítjuk.

Fűszeres-narancsos kuszkusz csirkemellel és csicseriborsóval

kuszkusz

Fűszeres-narancsos kuszkusz csirkemellel és csicseriborsóval

Sült padlizsános kuszkusz saláta

különleges saláták

Sült padlizsános kuszkusz saláta

Fűszeres sült padlizsán kuszkusszal

sült zöldség

Fűszeres sült padlizsán kuszkusszal

Az ily módon elkészített bulgurt és kuszkuszt fogyaszthatjuk a rizshez hasonlóan hús- vagy halételek mellé köretként, töltött, rakott zöldségételekbe, de készíthetünk belőle levesbetétet vagy akár töltött paprikát is. Sok zöldséggel, friss zöld- ill. szárazfűszerekkel ízesítve csodás, egészséges salátákat (pl. tabulé-t) rakhatunk össze akár vacsorára is.

Persze nem csak sós, hanem édes ízvilággal is elkészíthetőek: készíthetünk belőlük süteményt, tortát, aszalt ill. friss gyümölcsökkel, diófélékkel, fahéjjal, gyömbérrel, mézzel édes “salátákat”, pudingot.

Ezeket olvastad már?

9 ötlet bulgurra - nem csak salátába

Életmód

9 ötlet bulgurra - nem csak salátába

A bulgur durumbúzából készített gabonatöret, amelyet rendkívül változatosan - akár hagyományosan, akár egzotikusan is elkészíthetünk. Az egészséges étrendben alap!

Bodon Judit dietetikus

Erre is figyelj, ha otthon maradtál - most aztán tényleg nem mindegy, hogy mit eszel

Életmód

Erre is figyelj, ha otthon maradtál - most aztán tényleg...

Ideje ismét hosszabb ideig tartó otthonlétre berendezkedünk, és ennek megfelelően újra figyelmet fordítanunk az egészséges táplálkozásra.

Bodon Judit dietetikus

fiatal nő zöldségeket és gyümölcsöket pakol egy tálba a konyhában

Nyár van!

Inzulinrezisztenciával élsz? A dietetikus szerint ezt a 10 élelmiszert érdemes...

Az inzulinrezisztencia étrendi kezelése elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig sokat segíthet, ha mindig vannak kéznél olyan alapanyagok, amelyekből gyorsan és egyszerűen készíthetsz kiegyensúlyozott fogásokat. Mutatjuk, mely élelmiszereknek érdemes állandó helyet biztosítani a konyhádban, ha szeretnéd tudatosabban támogatni a vércukorszinted egyensúlyát.

Bodon Judit dietetikus

Ismerjétek meg videónkból az egészséges kuszkuszt!

Életmód

Ismerjétek meg videónkból az egészséges kuszkuszt!

Az elmúlt években vált népszerű, ismertebb alapanyaggá a kuszkusz. Videónkban mutatjuk miért egészséges és mire használhatjuk.

Bodon Judit dietetikus

Címlapkép: Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept