2020.11.30.
Így hazudnak nekünk az ínycsiklandozó kajafotók
Mind tudjuk, a gyorsétteremben megvásárolt hamburgerek sosem úgy néznek ki, mint a hirdetőplakáton, arról viszont, hogy ezek a fotók miért olyan szépek, már alig szól a fáma.
Pedig ezeknek az ételeknek a lefotózása, a képek megkomponálása nem kis időt, energiát és kreativitást igényelnek, nem is beszélve arról, hogy első lépésként minden fogást meg kell főzni vagy sütni, ami több órás munkát jelent a készítő számára.
Az egyes fotók azonban könnyen átverhetik a szemet, egy szép, nyúlós sajtos pizza ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy valóban sajtból készül, és a hamburger sem feltétlenül azért olyan nagy és szép, mert telepakolták zöldségekkel és hússal. Az alábbi videó most sorra veszi, hogyan és mivel csalják el a tökéletes kajafotókat.
- Jegyezzük fel, a pizzánk sosem lesz olyan szép és nyúlós, mint ezen a videón, ha nem szögezzük és kenünk egy kis folyékony ragasztós sajtot a pizzaszelet oldalaira.
- A valóságban egy kicsit grízes, fotón vagy videón viszont nagyon jól mutat a lávasüti akkor, ha csoki helyett egy kakaóporból, ragasztóból és folyékony keményítőből gyúrt golyót helyezünk a folyékony csoki helyére.
- Ha fekete kávét akarunk szépen fotózni, érdemes a koffeines ital helyett szójaszószt használni (szebben csillog), a "friss kávé" habja pedig tartósabb marad, ha szappanból van kikeverve.
- A rúzzsal lekent zöldes epret és más gyümölcsöket hajlakkal fújnak le a reklámfotókon, hogy így még csillogóbbnak és frissebbnek tűnjenek.
- Ha SOS szükségünk van egy kis sült csirkére vagy pulykára, egy kis zsebsárkánnyal égessük meg a zsírosabb részeket (így lesz rajta egy kis természetes pirulás), majd egy kevés cipőpasztával és mártással kenjük le egyenletesen a húst. Igazi ínyencség, nem igaz?
- A fagylalt is sokkal szebben mutat, ha nem olvad. Egy adag krumplipürét kell csak barna ételfestékkel elkeverni, ezután pedig színezett folyékony ragasztóval lekenni a fagylalt tetejét és oldalát, hogy a hatás még olvadósabb és persze gusztusosabb legyen. A videó utolsó másodperceiben egy epres fagyit láthatunk, amely kukoricaszirupól, zsiradékból és persze ételszínezékből tevődik össze.
- Gyönyörűen habzik a pezsgő a fotón is, ha akkor kapjuk lencsevégre, amikor egy fél pezsgőtabletta még buborékosabbá teszi az italt.
- Egy nagy adag juharszirupos palacsinta sokkal szebben fényképezhető, ha az étel szélére impregnáló sprayt fújunk, a juharszirup így nem folyik keresztül az egész ételen, hanem szépen lepereg a befújt felületen. Juharszirup helyett használhatunk motorolajat is, a palacsinták között pedig nagyobb helyet tudunk hagyni akkor, ha két szelet közé egy kis darab kartonpapírt teszünk.
- A kakaóscsiga "cukormáza" szebb és fehérebb, ha folyékony ragasztóból készül (Amerikában a legtöbb helyen ilyen fehér ragasztót árulnak és használnak)
- A már jól ismert hamburgerekbe fogpiszkálóval szúrják bele a salátát, sminkes szivaccsal emelik meg a buci tetejét, és olajjal kenik meg a húspogácsát, hogy az még szaftosabbnak és frissebbnek tűnjön.
- A legszebb zabpelyhes és kukoricapelyhes tálakban egy csepp tej sincsen, csak egy nagy adag zselére öntenek némi ragasztót, majd ízlésesen elhelyezik a tejszerű felületen a müzlit és persze a gyümölcsöket is.
- A sör habja gyorsan eltűnik, kivéve akkor, ha a pohár aljára egy kis mosogatószert nyomunk.
Így már rögtön nem tűnik akkora élménynek kipróbálni egy ilyen gyönyörűen előkészített, vegyszeres anyagokkal telerakott ételt, ugye?
EZ IS ÉRDEKES:
Ezeket olvastad már?
Ennél aranyosabbat ma már nem látsz: Tütüben pózoló csirkéket mutatunk!
Egy állatokkal teli fotósorozat mindig felvidítja az embert, különösen, ha az említett képeken tüllszoknyába bújtatott csirkék szerepelnek!
Lépj be Angelina Jolie 25 millió dolláros otthonába - a...
Fényűzés és luxus magas foka, természetesen Angelina Jolie-módra!
Nosalty kvíz: Mennyire ismered a mesefilmeket a bennük szereplő ételek...
A mesefilmekben sokszor sokkal gusztább ételeket láthatunk, mint a valóságban, ezekben viszont tényleg csak a szemünk gyönyörködhet.
Ezzel a fagylaltkészítő labdával nem csak a gyereked, még a...
A nyár leghűsítőbb finomságát nem csak a cukrászdában vásárolhatjuk meg, akár otthon is elkészíthetjük, nem is akárhogyan! Íme a labdás fagylaltkészítő különlegesség!
via facebook
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















