Advent

2020.11.30.

Így időzítsd okosan a karácsonyi édességek sütését

Nosalty profilképe Nosalty

Ha szeretnéd, hogy minden finomság időben elkészüljön az ünnepi asztalra, jobb, ha nem Szenteste előtt veted bele magad a süti sütésbe. Segítünk, hogyan oszd be az idődet!

Nem, azt sajnos nem állítjuk, hogy tudunk megoldást kínálni az ünnepek előtti konyhába költözésre. Az ott töltött időt viszont segítünk csökkenteni...na meg az idegbajt is. A legtöbben ott követjük el a hibát, hogy mindent meg akarunk sütni, és még akkor is nekiállunk, ha tudjuk, hogy már december 22-e, este 10 óra van. Aztán még egy kis ajándékértis el kéne szaladni, ki kéne takarítani, és a krumplisaláta sincs még kész. A karácsonyi menüt ugyan nem nagyon tudjuk előre elkészíteni, de sütifronton nagyot lendíthetünk az ügyön, ha fokozatosan készülünk fel.

via GIPHY

December eleje

December első két hétvégéjén elkészíthetjük a mézeskalácsokat. Akár enni szeretnénk, akár dísznek, iskolai sütivásárba vagy kollégáknak ajándékba, nyugodtan süssük meg Mikulás táján az egész adagot. A mézeskalácsnak ugyanis kifejezetten jót tesz, ha áll egy kicsit, fémdobozokba téve pedig van ideje jól bepuhulni. Így aztán egy gonddal kevesebb!

Omlós mézeskalács

mézeskalács

Omlós mézeskalács

Mézeskalács keksz

fűszeres keksz

Mézeskalács keksz

Mézeskalács teljes kiőrlésű lisztből

mézeskalács

Mézeskalács teljes kiőrlésű lisztből

December közepe

Két héttel karácsony előtt jöhet a többi aprósüti. Családonként változik, hogy ez linzer, isler vagy valamilyen más ünnepi finomság. Ezek a sütik általában jól bírják dobozban – így aztán el lehet őket készíteni jó előre. Nem beszélve arról, hogy december közepe táján már mindenki vágyik az ünnepi ízekre, és jólesik egy pár szem karácsonyi előleg. Egy dologra vigyázzunk – dugjuk el jól a dobozokat, mert kezdhetjük az egészet az elejétől pár nappal szenteste előtt...

Aszaltszilvás-mogyorós tallérok

édes tallérok

Aszaltszilvás-mogyorós tallérok

Fűszeres linzer házi szilvalekvárral

linzer

Fűszeres linzer házi szilvalekvárral

Fahéjas csillagok mogyoróval

különleges aprósütik

Fahéjas csillagok mogyoróval

Karácsony előtt pár nappal

A soklapos sütik ideje. Nekik nincs szükségük egy hetes pihentetésre, nehogy a bennük lévő lekvár vagy krém erjedésnek induljon, de pár nap állás mindenképpen jót tesz nekik hideg helyen. Ha zserbót, flódnit, mézes krémest akarunk tenni az ünnepi asztalra, a karácsony előtti hétvégén bőven megcsinálhatjuk őket! Karácsony előtt két nappal a bejgli is elkészülhet, semmi baja nem lesz, és ezekben a napokban a gyümölcskenyerek és stollenek is kibírják azt a pár napot, amíg fel nem vágjuk őket. Ha a tiramisut szeretitek, azt elég a fogyasztás előtti nap elkészíteni, hogy egy éjszakát hűtőben pihenhessen.

Tökéletes zserbó

zserbó

Tökéletes zserbó

Mézes krémes

mézes krémes

Rumos mézes krémes házi recept alapján

Kerek flódni pite

flódni

Kerek flódni pite

Karácsony reggelén

Ilyenkorra maradhat a reggeli frisskalács vagy az esti desszert, ha az frissen jó. De ha tehetjük, állítsuk össze úgy a menüt, hogy ilyenkorra már tényleg csak a fa díszítése vagy az ajándékok becsomagolása maradjon!

Stollen kalács

gyümölcskenyér

Stollen kalács

Kalácsfelfújt muffinformában

kalácsfelfújt

Kalácsfelfújt muffinformában

Diós és mákos csavart kalács

kalács

Diós és mákos csavart kalács

Ezeket olvastad már?

9 hely, ahol beszerezheted a bejglit, ha nincs időd sütni!

Karácsony

9 hely, ahol beszerezheted a bejglit, ha nincs időd sütni!

Ha nincs időd vagy a kísérletezések helyett inkább szeretnél biztosra menni, akkor az alábbi helyekről tudod megrendelni az ünnepi asztal sztárját – a bejglit!

Szász Nóri

10 tipp a tökéletes mézeskalácshoz

Karácsony

10 tipp a tökéletes mézeskalácshoz

Mindig kőkemény lesz a mézeskalácsod, összeragad a tészta, vagy nem sikerül a cukormáz? Akkor most jól figyelj, idén ez nem fog előfordulni! 

Országh Kitti

5 kedves konyhai ajándék, amivel meglepheted a nagyid

Karácsony

5 kedves konyhai ajándék, amivel meglepheted a nagyid

Ó, azok az édes nagymamák! Szívünknek olyan kedvesek, ráadásul kiteszik a lelküket értünk...a konyhában is. Könnyítsük meg a dolgukat ezekkel az ötletes ajándékokkal!

Macsuga Viktória

Ilyen gyönyörű sütit sütött karácsonyra Katalin hercegné

Karácsony

Ilyen gyönyörű sütit sütött karácsonyra Katalin hercegné

A királyi család tagjai, Vilmos és Katalin már gőzerővel készülnek a karácsonyra, ráadásul nem is akárkivel sütnek-főznek! 

Liptai Lilla

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept