2020.11.30.
Így kerüld el a cukrot!
A rendszeres cukorfogyasztók körében 10%-kal magasabb a halálozási arány nemtől és kortól függetlenül.
Egy nemrégiben kiadott tanulmány szerint – melyet a Centers for Disease Control and Prevention közölt – , a túl sok édesség miatt jóval magasabb a halálozási arány. Ez talán nem is akkora újdonság, számokra lebontva azonban mégis megdöbbentő.
Ha ez egy kicsit is elgondolkodtat minket, már megérte. Ha letennéd a cukrot, segítünk tájékozódni, hogyan kerülheted el a leghatékonyabban: az még önmagában sajnos kevés, hogy innentől kezdve nem teszel a reggeli kávéba és teába, hiszen a legtöbb boltban kapható félkész/előre gyártott élelmiszer is tartalmaz hozzáadott cukrot.
Pooja Mottle, a The 3-day reset című könyv szerzője éppen ezért a cukrot helyezi a középpontba. Állítása szerint "közismerten nehéz felismerni a cukrot az élelmiszerekben."
Kerüld el ezt az 5 hibát!
1. Semmi édes! Vannak, akik úgy kerülik el, hogy semmilyen édes élelmiszert nem fogyasztanak, de nem biztos, hogy ez a legjobb módja – vallja Mottle. A lényeg az, hogy megtaláljuk azokat az élelmiszereket, amelyek megszüntetik a sóvárgást, de nem finomított cukorral készülnek. Az édes ételek totális megvonása a szervezettől teljesen felesleges – kivéve persze, ha valamilyen betegség ad erre okot.
2. Egyszerű megoldás lehet tehát, hogy szimplán elkerüljük az édességeket, ne gondoljuk azonban, hogy a sósakban hozzáadott formában nincs jelen! Sőt, arra is van példa, hogy több cukrot tartalmaznak, mint egy sima cukorka.
"A tészta szószok, a csirkefalatok, a pácolt húsok, a ketchup vagy például a mandulatej is gyakran tartalmaz hozzáadott cukrot " - mondja Mottl.
Annak érdekében, hogy tényleg elkerüljük a felesleges mennyiségű cukorbevitelt, érdeklődjünk az adott élelmiszerről, illetve figyelmesen olvassuk el az összetevőket.
3. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy ilyenkor nemcsak a cukor szót kell keresnünk, hiszen számos más formában is felütheti a fejét. Persze sokunknak nem mindig egyértelmű, hogy mi micsoda – járjunk utána, hogy biztosra menjünk!
Hál’ istennek az egyéb összetevők közül számos felismerhetően cukorra utal, ilyenek a következők: a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup, a kukorica mint édesítőszer, a demerara, a cukornád, a gyümölcslé-koncentrátum, a dextróz, a fruktóz, a laktóz és számos egyéb kifejezés, mely 'óz'-ra' végződik.
4. Csökkentsük - lehetőség szerint – minimálisra a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását. Nyomjunk egy reset-et a juharszirupnak, a méznek, a finomított és finomítatlan nádcukornak, illetve a kókuszpálma cukornak – próbáljunk tehát minden mesterséges és természetes édesítőszert elkerülni.
5. A cukrot teljesen elhagyni kemény kihívás, és ahogy már említettük, nem feltétlen ez a legjobb megoldás. Tartsunk 3 napos szüneteket! Mottl azt javasolja, hogy elsőre próbáljuk meg elkerülni a hozzáadott cukrot 72 óráig: ez elég hosszú idő ahhoz, hogy „újraállítsa” az ízlelőbimbókat, és hogy megszokjuk a megvonást, az ételek címkéinek ellenőrzését, és hogy felfedezzünk más utakat is édesség iránti vágyakozásunk leküzdésére.
Ennyi idő nem is tűnik olyan vészesnek, igaz? Ha pozitívan, a sikerre koncentrálva indulunk neki ennek az életmódváltásnak, kevesebb eséllyel vallunk majd kudarcot.
"Három nap nem túl hosszú, de bőven elég. Érezni fogod az ételek közötti különbséget és az energiát" - summázza Mottl.
(via: womenhealthmag)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















