2022.06.29.
Így készül a tökéletes meggyes piskóta – 3 receptet is mutatunk!
A nyári meggyszezont nem hagyhatjuk úgy a hátunk mögött, hogy ne készítenénk egy ízletes meggyes piskótát. Könnyed és nagyon finom recepteket hoztunk nektek!
Nem véletlenül a meggy az egyik leginkább várt gyümölcs a nyáron. Készítsünk belőle levest, pitét, rétest vagy piskótát, bátran kijelenthetjük, hogy a meggyel nem lehet mellélőni. De hogyan készül a legjobb meggyes piskóta, mitől lesz a tészta egyszerre puha és ruganyos, hogyan maradnak fent a meggydarabok a tészta tetején, és mivel kell ízesíteni a süteményt ahhoz, hogy a végeredmény egyszerre legyen édes és fanyar, már-már üdítő?
A következőkben három jól bevált receptet mutatunk - ezekből eddig még sosem maradt egy kocka sem másnapra. Kezdők és haladók, izzítsuk a sütőt!
Egy igazi nyolctojásos fogás

Így készül a tökéletes meggyes piskóta – 3 receptet is mutatunk!
Elsőre soknak tűnhet egyetlen piskótába nyolc darab tojás, de higgyétek el, aki eddig kipróbálta ezt a receptet, egészen biztos, hogy csak jót tudott mesélni a süteményről. Szuperpuha piskótatészta, és még a meggydarabok sem fognak lesüllyedni.
Erre lesz szükséged:
- 8 ek liszt
- 8 ek cukor
- 8 db tojás
- 40 dkg magozott meggy
- vaj a forma kikenéséhez
- csipetnyi só
Elkészítés:
A tojásokat külön edényekben szétválasztjuk: a fehérjéket egy csipet sóval kemény habra verjük, a sárgákat pedig cukorral kifehéredésig habosra keverjük.Először a cukros sárgája habot adagoljuk a fehérjehabhoz, majd hozzászitáljuk a lisztet kisebb adagokban.A masszát kivajazott sütőformába öntjük, egyenletesen eloszlatva szépen rádobáljuk a levétől jól lecsöpögtetett, magozott meggyet (amit előzőleg picit lisztezhetünk, hogy ne süllyedjen le).
Előmelegített, 170°C-os sütőben 35-40 percig aranybarnára sütjük. Tűpróbát végezhetünk, de FONTOS, hogy ne nyitogassunk 5 percenként a sütő ajtaját, így ugyanis összeeshet a szépen növő piskótánk. Tálalás előtt hagyd hűlni egy fél órát, majd porcukrozva tálalhatod a közönségnek. Imádni fogják!!!
Klasszikus és N A G Y O N egyszerű
Ehhez a meggyes piskótához hasonló alapanyagok kellenek, csupán az arányok mások, a videó segítségével viszont pikk-pakk elkészítheted!
Hozzávalók
- 4 db tojás
- 150 g porcukor
- 200 g liszt
- 400 g magozott meggy
- ½ tasak sütőpor
- 10 evőkanál forró víz
Elkészítés:
A kimagozott meggyeket csepegtesd jól le, majd a sütőt melegítsd elő 160°C-ra. A tojássárgákat a porcukorral 10-15 perc alatt, gépi habverővel verd habosra. A víz felét evőkanalanként hozzáadagoljuk a masszához. Ezután a sütőporral elkevert liszt következik, szintén részletekben, de közben már mehet bele a maradék víz is.
Jöhet a tojásfehérje! Verd fel a fehérjéket kemény habbá, majd szépen fokozatosan adagolt bele a tojásos-lisztes masszába. Vigyázz a keveréssel, nehogy összetörjön a hab!
A tésztát öntsd vajjal kikent sütőbe, majd dobd bele egyenletesen eloszlatva a lisztben meghempergetett meggyeket. A 160°C-os előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt elkészül!
Így még nem próbáltad, pedig megéri
Azoknak is hoztunk egy receptet, akik nem szívesen készítenek klasszikus piskótát, vagy azért, mert inkább a kevert tészták hívei, vagy azért, mert még sosem voltak elégedettek a véleménnyel. Íme egy könnyű és könnyed tejfölös recept!
Hozzávalók:
- 2 darab tojás
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 10 dkg vaj
- 3 dl tejföl
- 30 dkg finomliszt
- 1 csomag sütőpor
- 40 dkg meggy
Elkészítés:
A tojásokat a cukorral és a vajjal keverd habosra, majd keverd hozzá a tejfölt és a sütőporral elkevert lisztet. Vajjal kikent, vagy szilikonos sütőpapírral bevont 24x39 cm-es tepsibe öntsd ki a masszát, majd oszlasd el a tésztában a meggydarabokat. Takard le a tepsit alufóliával, majd 200 °C-on süsd a süteményt 30 percig. A végeredmény nagyon puha lesz!
Te melyiket fogod kipróbálni?
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Nyári finomságok, sütemények és receptek:
- A házi VEGÁN tiramisu igenis létezik...és meglepően finom!
- Nyáriasítsd a szendvicseidet, hogy ne legyenek unalmasak
- A lilára színezett céklás gazpacho az idei nyár sztárlevese
- recept
- meggy
- sütemény
- meggyes piskóta
- édes süti
- meggyes süti
- nyári receptek
- nyári sütemény
- meggyes sütemények
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














