2020.11.30.
Így készült nálam a jellemhibás, SZALAGTALAN farsangi fánk
Az első szalagosfánk-próbálkozásomat dokumentáltuk a NoSalty-val. Van mit tanulni, de azóta fejlődtem, íme, okuljatok ti is!
Na akkor farsangi fánkok, fussunk neki. A szalagos fánk mindig is kedvenc volt, de mivel én magam ritkán sütök olajban, a családban másra maradt ez a feladat. Édesanyám sütötte újévkor a lencseleves után, nálunk ez volt a szokás. És nagyjából ennyiben is maradt a fánksütés egész évre, bár a nagymamám azért régebben február táján is mindig sütött egy-egy adaggal, és akkor még saját befőzött pomázi sárgabaracklekvár is jutott hozzá.
Nagymama már nincs, de a recept maradt, és amikor először nekifutottam, dokumentáltuk is, ennek a képeit láthatjátok lejjebb. Akkor még nem lett tökéletes, de azóta kétszer is nekiláttam, és egyre jobb lett. A hibáimat és a hozzájuk tartozó megoldási lehetőségeket is mindjárt mondom, de először magáról a fánkról egy pár szó.
-
A fánk sok kultúrában megjelenik, nem egy nemzet konyhájában találkozhatunk vele.
-
Jellemzően édességként fogyasztják, ahogy nálunk is, és a tésztájában sincsenek nagy eltérések, hiszen búzalisztből és élesztőből készül, valamilyen folyadék, esetleg cukor hozzáadásával.
-
Emellett az indiai konyhában és néhány ázsiai országban, például Nepálban vannak eltérő variációk, ahol az ún. vada lencse- vagy burgonyalisztből készül, és északon inkább lángosszerűen fogyasztják, és csak Dél-Indiában eszik édesen, sziruppal, kókusszal. A nepáli fánk pedig rizslisztből készül, ráadásul kissé erjesztik is sütés előtt, mivel nem tartalmaz élesztőt. Sütni olajban (Indiában tisztított vajban, ghíben, más távol-keleti országokban kókuszolajban) szokták, bár létezik sütőben sült változata is, amely picit egészségesebb, hiszen nem olajban sül, de egyébként az összetevőket nézve pont ugyanannyira nehézsúlyú szénhidrátversenyző, mint a bő olajban sült válfaja.
Fánk a sütőből:
Így készül szerintünk a tökéletes, sütőben sült FÁNK...fahéjas cukorral!
-
Lekvárral, sziruppal és számos más feltéttel fogyasztják, pl. csokoládéval vagy a már említett kókusszal, cukorkákkal, vaníliás, csokoládés vagy gyümölcsös krémekkel.
De a “mi” fánkunk azért mégiscsak a mi fánkunk. Pomázi lekvárral vagy anélkül, de ennek neki kellett látnom.
1. hibapont, amin javítani kellene:
- egy kis rum a tésztába.
Ettől nemcsak hogy kap egy pici más ízt is, de könnyebb, levegősebb lesz a fánk. Tényleg csak egy löttyintésnyi az egész – talán 1 evőkanálnyi, de igenis számít.
2. hibapont - bár szokás kérdése, de változtat a végeredményen, az biztos:
- a cukor.
Sokan mondják, hogy nem is hallottak olyat, hogy cukor kerül a tésztába. Na igen, ettől könnyebben ég az olajban, és megvan az esélye, hogy nem sül át a belseje. Viszont szerintem finomabb, és tényleg csak egy kis körültekintést igényel a sütése.
3. hibapont - ami a küllem szempontjából a legfontosabb:
- a szalagosság.
Na ezt a fotón látható első kísérletnél teljesen mellőztem.Azóta tudom, hogy azzal az oldalával lefelé kell először sütni, ahova mélyedést nyomott az ember, és le is kell fedni, majd amikor megfordítjuk, már fedő nélkül sütjük készre. Ettől szinte biztosan szalagos lesz a fánk, bár épp most mondta valaki, hogy neki így is kétesélyes a dolog, és nem mindig sikerül.

Szalagos fánk Coook konyhájából receptjéért kattints a fotóra!
Nagy hibákat, mint látjátok, nem követtem el, inkább csak a saját recept evolúciója zajlik a konyhámban. Így sem lesz nagyon gyakori fogás nálunk a fánk, de vannak olyan alkalmak az évben, amikor szinte muszáj sütni, és az egyik ilyen alkalom a Farsang. Itt az ideje újra munkához látni és fánkot sütni, már csak az a jó pomázi lekvár kéne hozzá…
Ezeket olvastad már?
9 aranyló sárgára sült, porcukros CSÖRÖGEFÁNK
A csörögefánk a szalagos fánk nem kevésbé finom kis(nagy)testvére – melyiket szereted jobban? Most csörögéből mutatunk pár gyönyörű példányt!
9 pihe-puha FÁNK, amire a farsangi szezonban szükséged lesz
Ha január-február-március, akkor farsang, jönnek a bulik, iskolai összejövetelek, fánkot sütni kell! Mutatjuk, milyet:
Így készül az olaszok csörögefánkja és kagyló alakú tésztabatyuja
Imádjuk a farsangot, de nem csupán a beöltözős bulik miatt. Minket a fánkok és a sütik hoznak igazán lázba! Most Olaszországból hoztunk nektek két receptet.
14 ország 28 (szerintünk) legfinomabb édessége, RECEPTEKKEL
Ahány ország, annyiféle különleges sütemény, melyek közül sokat mi is elkészíthetünk otthon. Ismerkedjetek meg a világ legfinomabb süteményeivel!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























