2020.11.30.
Így neveld a bonsai-odat!
A bonsaitartás egy életforma, egy darabka az ősi időkből, egy csepp múlt a jelenben, kapocs ember és természet között.
A zen-buddhista szerzetesek kezdték el ezt a művészeti ágazatot, aminek lényege, hogy a végső legmagasabb valóságot megleljék, megértsék. Az erre való törekvés azt jelenti, hogy ezeket a kis fácskákat a természet egy kiragadott képére mintázzuk, például egy vízesés hasonmásaként, vagy akár egy hegynek kicsinyített miniatűrjeként. A kis fa nevelgetésének hagyománya először Japánban, majd az egész világon elterjedt.

Mivel a belefektetett energia és idő látványos, így a fácskával való törődés nyugtató, és hosszú távon gyönyörködtető hatású. Egy bonsai hasonló a gyermekneveléshez: cseperedik, fejlődik, néha elkanászodik, ilyenkor kell megmetszeni. Ehhez egy alapformát kell kitalálnunk, milyenre szeretnénk alakítani, majd ezt szem előtt tartva hagyjuk 7-8 levélig növekedni az ágacskákat, és csak ezután vágjuk vissza. A bonsai minden lakótérnek (keleti, nyugati vagy déli fekvésű helyiségnek) ékessége. Azok számára tökéletes választás, akik szeretnek tevékenykedni növényeikkel, de nincs lehetőségük méretes szobanövényeket tartani.
Hadd említsünk meg pár érdekességet a kis fácskáról. Bonsait tulajdonképpen minden fás szárú, kétszikű növényből lehet nevelni. Amikor elültetjük, különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy ne ültessük a tálka közepére. A bonsai szó jelentése: lapos tálban nevelt fa. Érdemes mohát telepíteni a földjének tetejére, egyrészt így még harmonikusabbá varázsolja az összképet, másrészt, mivel a moha remek jelzőnövény is. Az aljnövényzet lankadni kezd, amikor a bonsai szomjazik, Ellenben ha pépessé válik, akkor fánkat túlöntöztük.

A bonsai gondozása eltér az átlagos beltéri növényekétől, de éppen ez a jó benne! Ez teszi nevelőjét különlegessé. Kicsit más, kicsit új. Kifejezhetjük vele egyéniségünket, hiszen olyanra formáljuk, amilyenre fantáziánk kívánja. Ha kedveljük a művészeteket, és már ábrándoztunk róla, hogy mennyire jó volna alkotni valami maradandót, de tehetségünk nincs sem a festéshez, sem a szobrászkodáshoz, a bonsai remek kifejező eszközünk lehet!
Tökéletes ajándéknak is, hiszen ezzel a kis növénnyel kifejezhetjük mennyire különleges, fontos számunkra az illető akinek adjuk. Nem mulandó, mint egy csokor virág, és nem olyan hétköznapi, mint egy doboz desszert.

A bonsai egy bárki számára elérhető, szemet és szívet gyönyörködtető tünemény, amely nem hiányozhat egyetlen igazi kertbarát otthonából sem!
A különlegesebb fajtákat önállóan kell elkezdenünk alakítani, vagy speciális bonsaitermesztőtől beszerezni. A kertészetekben legkönnyebben elérhető fajták a Ficusfélék, amelyeket előre nevelt alakban is elérhetünk az év minden napján.

Ez is érdekelhet!
Neked is elszáradnak a fűszernövényeid? 7 hiba, ami ezt okozhatja - ezeket ne kövesd el!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















