Gasztro

2022.08.06.

Így nézett ki a nappalink a Kádár-korszakban

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

A piros, műbőr ülőgarnitúrán, a fali subaszőnyegek alatt a képcsöves tévé villózó fényében minden szebbnek tűnt. A ti nappalitok is így festett?

Amíg a divatot a konfekcióruhák, addig az otthonainkat a Kádár-korszak jellegzetes bútorai uralták. Mindegy volt, hogy a szomszédban, vagy a rokonoknál járunk, jellemzően ugyanazokat a tárgyakat fedezhettük fel a vendégségben is, mint otthon.

A műbőr legalább annyira részese volt a rendszerváltás előtti lakásoknak, mint a linóleum. Sokunk nappalijában műbőr borította a kanapét és a foteleket, amikről a Rabszolgasorsot, vagy éppen az Onedin családot néztük. Amikor kényelembe helyezkedtünk rajtuk, jellegzetes, egy eresztő gumimatrachoz hasonló, sziszegő hangot adtak ki.

Ez a piros-fekete ülőgarnitúra az előzővel ellentétben a csendes ülőalkalmatosságok közé tartozott. Évtizedekig bírta a strapát, de a varrás mentén egy idő után megadta magát, és a műbőr alól előbuggyant a szivacs. Pléddel leterítve még sokáig kiszolgálta a családot, ha volt idegzetünk a műbőrről folyton lecsúszó takarót igazgatni.

Természetesen léteztek textilborítású ülőgarnitúrák is, amik az anyaguk miatt komfortosabbnak számítottak, ugyanis a műbőrrel ellentétben nem tapadtunk oda a felületükhöz. De a formatervezők feláldozták a kényelmet a dizájn oltárán, és a foteleket éles karfákkal látták el, amikbe gyerekként rendszerint mindenünket beütöttük.

Ha egy nehéz nap után egy kis egzotikumra, vagy erdei látképre vágytunk, elég volt csak besétálni a nagyszobába, ahol egy egész falat beterítő falikép díszelgett. Hangulatunknak és ízlésünknek megfelelően választhattunk a pálmafás, tengerpartos, erdei patakos és vízeséses faliposzterek közül.

A tervgazdálkodás éveiben vitrines szekrény nélkül nem létezett nappali. A hatalmas, fényesre lakkozott szekrények adtak helyet a ruháknak, a fehérneműnek, az iratoknak, a könyveknek, vagyis jóformán az egész életünknek.

Az üveges részben tároltuk a féltve őrzött teáskészletet és a porcelán díszeket is, amikkel rendszerint rogyásig pakoltuk a polcokat, alóluk pedig a csipketerítők sem hiányozhattak.

A televízió tetején, a dohányzó asztalon, a díszek alatt és még a kanapén is ott figyelt a csipketerítő. Nem létezett olyan dolog, ami alá, vagy a tetejére ne tettünk volna egy-egy csipke csodát. Sok otthonból még ma is kirobbanthatatlan dísz.

A rendszerváltás előtt a legnépszerűbb szobanövény a fikusz volt és a legtöbb lakásban ott magaslott. Idővel aztán óriás méretűvé nőtt, és sokan kénytelenek voltunk megszabadulni a növénytől – a búcsú előtt egy friss hajtást azért újra elültettünk.

Anno mindenkinél lógott legalább egy gobelin kép és egy fali subaszőnyeg – utóbbi kiválóan magába szívta a port. A fali subákon fekete bőrű kávéhordók, vagy absztrakt minták díszelegtek, a gobelin képeken pedig tájképek és virágok.

A dizájnos bútorok és díszek összhangjához a lámpatestek is hozzájárultak. A repülő csészealjakra hajazó, valamint a rugós, egészen a földig is lehúzható lámpák nagyon kelendők voltak. A rugós változatok viszonylag hamar tönkrementek és jöhetett a madzagos sufnituning.

Ezeket olvastad már?

Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben

Otthon

Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben

Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről? 

Petrás Gabriella

Így készíts saját illatosítót, hogy még jobb legyen otthon bekuckózni

Otthon

Így készíts saját illatosítót, hogy még jobb legyen otthon bekuckózni

Fogj egy csésze gőzölgő narancsteát, teríts magadra egy puha plédet, és élvezd az illatok kavalkádját! Így burkolhatod finom illatfelhőbe az otthonodat.

Petrás Gabriella

A Kádár-korszak legnagyobb vendéglátós átverései - Így lehetett 50 literes hordóból 60 liter sört kinyerni

Vásárlás

A Kádár-korszak legnagyobb vendéglátós átverései - Így lehetett 50 literes...

A mindenre elszánt, haszonorientált vendéglátós egy szezon alatt termelte meg az egész éves bevételét.

Petrás Gabriella

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept