2020.11.30.
Így néznek ki a sztárok egy hónap karantén után
Most kiderül, milyen smink nélkül Julia Roberts, fátyolmaszkban Gwyneth Paltrow, és megnőtt hajjal Fluor Tomi.
Egy híresség akkor lesz igazán szimpatikus, ha őszinte, ha kicsit hasonlít hozzánk, ha olyan gondokkal küzd, mint mi magunk. Most, hogy az egész világ karanténban van otthon, még megnyugtatóbb kedvelt közszereplőinket látni, hogyan bírják ugyanazt a helyzetet, amiben mi is vagyunk. Most nem arra van szükségünk, hogy tökéletes hajjal, sminkkel és kirobbanó formában lássuk őket, hanem hogy hétköznapi, a bezártságtól már kissé megháborodott embereknek mutassák magukat.
Sokan vannak, akik ezt bátran be is vállalják, és nem akarnak úgy tenni, mintha otthon is tűsarkúban, élére vasalt naciban járkálnának, hanem legtermészetesebb, kissé szétesett arcukat mutatják most. Közülük a pálmát abszolúte Helen Mirren viszi, aki ráadásul a reggeli, szemüveges, smink nélküli arcát fotózta le és tette közzé, ezzel buzdítva jótékonyságra követőit.
Ryan Reynoldsis itt van, akiről tudjuk, hogy kisgyerekekkel (és csupa nővel) tölti a karantént, szóval igazán megértjük, ha kicsit beleőszült ebbe az időszakba. Mint sokan, ő is jótékonysági felhívásokkal tölti üresen maradt idejét.
Shakira, aki nem csak arról híres, hogy iszonyú jó alakja van, fantasztikusan mozog, de csomó nyelven is beszél, a mostani üresen maradt időt egy esti filozófiakurzus online elvégzésének szentelte. Nem tudjuk, lehetne-e ennél nagyobb példakép valaki, különösen ebben a selyempizsamában..
Julia Roberts sem képes rá, hogy rosszul nézzen ki, még szemüveges, sminkmentes fotóin is ugyanaz a természetes szépség, aki húsz éve is volt. Ő is arra buzdította rajongóit, hogymaradjanak otthon.
**Gwyneth Paltrow,**az egészséges táplálkozás nagy szószólója is van olyan vagány, hogy szemüvegben és fátyolmaszkban fotózza le magát, és a mi szemünkben nagyot nő ezért.
Itthon kevesen vállalják be a valódi arcukat, de Fluor Tomi például totál őszintén megmutatja összekuszálódott frizuráját, és azt is, milyen nehezen viseli a bezártságot. Bevallja, hogy lángossal törte meg a diétáját nyűglődésében, és arról is beszél, mennyivel könnyebben viseli a helyzetet, mióta lejött a Facebookról.
Sebestyén Balázs az arcát ugyan nem mutatja, de ahogy tréninggatyában a tankönyvekre borul, és azt írja, hogy nem érti a maradékos osztást, mi nagyon együtt érzünk vele, és minden otthon, gyerekkel tanuló szülővel.
Hosszú Katinkának semmi gondja nincs a karanténnal, amíg sikerül csillapítania elképesztő mértékű mozgásigényét, ami saját bevallása szerint is 6 óra/nap .
Ezeket olvastad már?
Hírességek a 4 fal között – Ismert magyarokat kérdeztünk, hogyan...
A sztárok állandóan pörögnek, itt is, ott is vannak fél lábbal, de most mindkettővel otthon kell ülni. 4 hírességet kérdeztünk, hogy viselik a szükségállapotot.
Koronavírus: Ez a zseniális videó megmutatja, miért kell most távolságot...
Végre egy olyan videó, ami tökéletesen szemlélteti, hogyan is terjed a járvány, és miért fontos, hogy tényleg betartsuk a szabályokat.
A sztárokat is elérte a koronavírus – többen is szenvednek...
Pozitív koronavírusteszt, karantén, lemondott munkák és versenyek – a sztárokat is elérte a koronavírus és annak következményei.
Terjeszthetik a szúnyogok a koronavírust? Itt a válasz!
Sokakat foglalkoztat a kérdés, de a szakemberek szerint alaptalan az aggodalom a kérdéssel kapcsolatban.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Óriási fordulat következhet be a magyar menzákon: ennyi pénzt fordítanak...
Jelentős változás előtt állhat a magyar közétkeztetés: a 2027-es költségvetésben új fejlesztési programokkal javítanák az iskolai és a kórházi étkezés színvonalát. Az ágazat szereplői szerint azonban a többletforrások mellett az adóterhek csökkentésére és a mindennapi étkezési szokások átalakítására is szükség lenne.
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Kolbászos-sajtos rakott krumpli
A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















