2020.11.30.
Így segíts a gyerekeknek az ételeken keresztül!
Látogass el egy megjelölt étterembe a Gyermekek Világnapja alkalmából indult gasztro projekt keretein belül még novemberben az UNICEF szervezésében.
Az UNICEF szervezésében novemberben remek gasztrokezdeményezés jött létre. AGyermekek Világnapja alkalmából indult Gasztro Projekthez csatlakozó éttermek egyikében egyél egy jót és ezzel segíts a rászoruló gyerekeken a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulója alkalmából! A szervezők a résztvevőkkel közösen abban hisznek, hogy a földkerekség minden gyerekének joga van a biztonsághoz, tiszta ivóvízhez, élelmiszerhez, orvosi ellátáshoz, az egyszeri és megismételhetetlen gyerekkorhoz. Joguk van ahhoz is, hogy információt kapjanak az életüket érintő fontos kérdésekről, elmondhassák a véleményüket, a felnőttek pedig figyeljenek rájuk.

A gasztroprojektben szereplő éttermek listáját ITT találod!
A projekt keretében november 20-án az Akvárium Klubban tartják meg a Gyermekek Világnapja névre keresztelt egész napos ingyenes eseményt, ahol beszélgetések, neves szakértők, a gyerekek ügye mellett elkötelezett sztárok, játszósarok, expo és közösségi programok várnak minden érdeklődőt. Olyan fontos témák kerülnek többek között terítékre, mint az anyaság és a munka kapcsolata, a gyermekkori traumák, a pozitív szülőség, a környezetvédelem, a gyermekjogok és az élménypedagógiai módszerek. A látogatók szakértőktől tudhatják meg, miként védekezhetnek a gyerekeket érintő online bántalmazás ellen, hogyan érintheti a válás a gyerekeket, mire való az állatterápia és mi a jó gyerekkönyvek titka. A programok 10 órától 17 óráig tartanak.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ITT tehettek meg. Az programsorozat friss híreiről pedig a Facebook-esemény oldalán tájékozódhatsz.
Ezeket olvastad már?
Nosalty-kvíz: Hány sztárszakácsot ismersz fel a fotókon?
Ezen a héten sztárszakácsokat, gasztronómiai szakembereket mutatunk nektek, a kérdés pedig az, hányat ismersz fel a következő hírességek közül?
Mickey egérnek a konyhánkban a helye! - Megtaláltuk a világ...
A SMEG konyhai felszereléseket és gépeket gyártó márkája egy hihetetlenül aranyos hűtőt dobott piacra, amelyet minden Disney-rajongó imádni fog.
Még tovább drágulhat a sertéshús – ez okozza a brutális...
Az év elejétől szeptemberig 10-16 százalékkal nőtt a sertéshús ára, de úgy tűnik, hogy itt még nem áll meg a drágulás.
3+1 egyértelmű jel, amiből megtudhatod, ha romlott a csirkehús
A csirkehús nagyon kényes dolog, gondos odafigyeléssel is előfordulhat vele a legrosszabb, és megromolhat. De mégis, hogyan kerüld el?
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Lekváros linzer
Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...
A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Egyszerű sütőtöktócsni
Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept



















