Életmód

2020.11.30.

Így szabadulj meg 5 perc alatt a szorongástól

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Az aggódás általában teljesen felesleges időpazarlás – így rázd le magadról néhány perc alatt.

Nem kellenek hozzá ennyire bizonytalan idők, mint amilyeneket most élünk, hogy az emberen eluralkodjon a szorongás. Van, aki egyébként is hajlamos rá, és van, aki a megemelkedett stressz-szint miatt kezd el értelmetlenül aggódni egy-egy rizikós szituáció után. Ez is egyfajta megküzdési mechanizmus, még akkor is, ha káros: a folyamatos szorongás miatt a kontroll fals érzete jelenik meg bennünk. Hiszen ha egyébként is a legrosszabbra számítunk, és végigvezetjük magunkat a legrosszabb lehetőségeken, úgy érezhetjük, mintha felkészülnénk rájuk – pedig ez egyáltalán nincs így.

Ahogy J. K. Rowling egyszer mondta: az aggódás azt jelenti, hogy kétszer szenvedsz, még akkor is, ha a rettegett eshetőség végül valóban megtörténik.

via GIPHY

A szorongástól nagyon nehéz megszabadulni, ráadásul minél többet gyakorlod, annál inkább belekerülsz egy spirálba, amiből sokkal nehezebb kijutni. Szerencsére pszichológusok több olyan módszert kifejlesztettek már, ami segíthet enyhíteni a szorongást, a leggyorsabb ezek közül az úgynevezett kognitív viselkedésterápia, ami arra jó, hogy visszanyerd az irányítást a szorongás felett. Az alábbi tippek ennek az egyik fajtáját takarják.

1. Azonosítsd, honnan indult a szorongás!

Mi volt az a gondolat, ami elindított a spirálon lefelé? Mitől érezted magad először rosszul? Mi volt az első olyan monológ, ami már nem reális aggodalmat okozott, hanem beindította a szorongást?

2. Értékeld, mennyire szorongsz!

Egy 100 pontos skálán határozd meg, hogy mennyire intenzív a szorongásod és az aggodalmad. Tegyük fel, hogy 85/100-ra értékeled. Ez segít később majd számszerűsíteni a fejlődést.

3. Írd le, hogy mi a legrosszabb, ami történhet!

A szorongó embereknek gyakran nagyon élénk a fantáziájuk, ezért rögtön a legeslegrosszabb eshetőségre gondolnak, amikor szorongani kezdenek. Ha viszont leírod, pontosan mitől félsz, szembesülsz vele, hogy mennyire nem reális, és kicsit kívülről látod majd a problémát.

4. Nézd át, mi reális a felírt problémákból!

A szorongás alapvetően annyit tesz, hogy felesleges dolgok miatt aggódsz szinte állandóan. Az az aggodalom nem feltétlenül hasztalan, aminek van valóságalapja is. Válogasd ki azokat a pontokat, ahol tényleg reális, hogy kétségeid vannak. Így már látod, hogy mi az, aminek elméletben még lehet is értelme az aggodalmaid közül.

5. Cáfold meg ezeket a reális aggodalmakat!

Gondolkodj el azon, hogy a már kiválogatott problémáknak és lehetséges jövőbeli kimenetelüknek tulajdonképpen mennyi az esélye, és hogy valaha történt-e már veled valami hasonló. Volt olyan, hogy bejött a félelmed, és tényleg bekövetkezett, amitől féltél?

Az is hasznos, ha példákat hozol fel arra, hogy mikor tudtad a múltban sikeresen megoldani a hasonló szituációkat, ettől ugyanis nő az önbizalmad, és azt fogod érezni, hogy talán ezt is meg tudod most oldani.

Ráadásul ha a káros gondolatspirál legreálisabb aspektusait meg tudod cáfolni, akkor a kevésbé ésszerűek már nem is tűnnek problémának.

via GIPHY

6. Gondolkodj kívülről!

Miután darabjaira szedted a gondolataidat, képzeld el, hogy mindezt egy barátod vagy szeretted mondja el neked. Mit tanácsolnál neki? Valószínűleg reálisabban látnád ilyenkor a problémát, mint most, hogy veled történik.

7. Értékeld újra a szorongásszinted!

Térj vissza az értékeléshez, és most nézd meg, hogy mennyit csökkent a szorongásod a miniterápia kezdetéhez képest. Így számszerűsítheted a fejlődést, és szükség szerint akár meg is ismételheted a korábbi lépéseket egészen addig, amíg meg nem tudod magad győzni, hogy valójában semmi értelme nincs a szorongásodnak. Ha nagyon nem megy a fejlődés, akkor csináld végig egy barátoddal vagy családtagoddal újra – egy külső szemlélő mindig tud ajánlani egy másik perspektívát is.

Ezeket olvastad már?

Van, akit reggeli szorongás gyötör – így védd ki, ha veled is megtörténik

Életmód

Van, akit reggeli szorongás gyötör – így védd ki, ha...

Ha minden ok nélkül gyomorideggel kelsz reggelente, és már akkor aggódsz, mielőtt még teljesen magadhoz térnél, lehet, hogy reggeli szorongástól szenvedsz.

Stuth-Nagy Niki

Így csökkentsd a koronavírus okozta szorongást!

Életmód

Így csökkentsd a koronavírus okozta szorongást!

Van, aki jobban, van, aki kevésbé, de mindenki megérzi a járványügyi intézkedések hatását.

Kessel

Van olyan, hogy alvásszorongás, így szabadulhatsz meg tőle

Életmód

Van olyan, hogy alvásszorongás, így szabadulhatsz meg tőle

Mit tegyél, amikor azért nem tudsz elaludni, mert aggódsz, hogy nem fogsz tudni elaludni?

Stuth-Nagy Niki

Teszteld hét lépésben, mennyire viselt meg mentálisan a koronavírus!

Család

Teszteld hét lépésben, mennyire viselt meg mentálisan a koronavírus!

Jobb figyelni magunkra és szembenézni a szorongásunk mértékével, így nagyobb eséllyel leszünk képesek eszközöket találni a leküzdésükre.

admin

Címlapkép: Getty Images

Forrás

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept