2020.11.30.
Így szeretjük a húsvéti sonkánkat
A húsvét egyik főszereplőjéből, a sonkából több mint 4 millió kg fogy el az ünnepi időszakban. Bár már nem a kamrából akasztjuk le, néhány hagyományra még mindig figyelünk.
Egy átlagos magyarországi háztartás a felmérések szerint kéthavonta fogyaszt sonkát, persze ez nem egyenletesen oszlik el az évben, a húsvéti időszak mindenképp előnyt élvez. A piaci adatok azt mutatják, hogy az ünnepet megelőző 4-5 hétben ötszörösére emelkedik a füstölt, feldolgozott húskészítmények vásárlása - az éves forgalom 40 százalékát ebben az időszakban bonyolítjuk le. A tavalyi év hasonló időszakában több, mint 4 ezer tonna sonka fogyott el az áruházak polcairól.
Nagyanyáink háztartásában a húsvéti sonka volt az utolsó húskészítmény, amely még megmaradt a téli disznóvágásból. Mára a fogyasztói szokások gyökeresen megváltoztak, és csak kevesünknek lóg kamrájában egy egész parasztsonka. Az áruházakból manapság kisebb méretű, csont és bőr nélküli sonkákat választunk ki, és azt is szeretjük, ha láthatjuk a megvásárolt termék metszetét, hiszen így ellenőrizhetjük annak minőségét.
A hagyományok még mindig számítanak
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen feladtuk volna a hagyományok tiszteletét. Épp ellenkezőleg, a sonka főzésének gesztusához mint az ünnepi készülődés szerves részéhez továbbra is ragaszkodunk. Még akkor is, ha a kereskedelemben kapható termékek egy jelentős része már vagy főtt, vagy nyersen is fogyasztható.
Azt is sokan tartjuk fontosnak, hogy a megvásárolt sonkák lehetőleg hagyományos eljárással készült minőségi élelmiszerek legyenek. Mind a Pick, mind pedig a Tesco képviselői azt tapasztalják, hogy az elmúlt években egyre növekszik a csúcsminőségű prémium termékek forgalmi részaránya. A Pick egyébként az ünnepek alkalmával mindig egy, az imént körvonalazott fogyasztói elvárásokat kielégítő tradicionális termékcsaláddal kedveskedik nekünk. A Békebeli névre hallgató termékcsalád füstölt kötözött sonkát, valamint a sertéscomb középső és hátsó részéből készülő frikandó sonkát, illetve lapockasonkát is tartalmaz, mindannyiuk közös eleme, hogy száraz sózás után kemény bükkfa-forgács füstjén érlelődnek.
Sonkás falatkák tojásos uborkatalpon
Húsvéti tojáspástétom variációk
Répatorta ahogy Emőke készíti
Figyeljünk a minőségre
A sonka beszerzése során a legfontosabb, hogy meggyőződjünk annak minőségéről. A jó minőségű sonka mindig egyenletesen bordóban vagy sötét rózsaszínben pompázik, nem találhatók benne véraláfutások vagy elszíneződések. Tapintásra nem lehet sem túl puha, sem túlzottan kemény, szikkadt. Nem engedhet önmagában levet. A nívó megteremtése érdekében mind a Pick, mind pedig a Tesco szigorú minőségellenőrzési szempontokat állít maga elé, melyek nemcsak a hazai jogszabályoknak, de a legszigorúbb nemzetközi sztenderdeknek is megfelelnek. Ez nemcsak a Pick prémium termékeire igaz, de a Tesco saját márkás húskészítményeire is, amelyek jutányos ár mellett is tartják a magas színvonalat.
A számok egyébként az mutatják, hogy a minőségi termékek iránti kereslet a sonkaforgalom egészének folyamatosan nagyobb és nagyobb szeletét fedi le. A vásárlók egyre tudatosabban és igényesebben fordulnak a termékek felé, és ez halmozottan igaz az ünnepi időszakra. Mindemellett azonban az eladások egésze konstans csökkenést mutat. Magyarán, valóban növekszik a prémium minőségű termékek forgalmi részaránya, de ezzel párhuzamosan csökken azok száma, akik egyáltalán valamilyen sonkát vásárolnak. És ez nem feltétlenül jó hír nekünk, ünnepre hangolódóknak.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















