2023.12.31.
Így szórakoztunk a Kádár-korszakban - ezeket ettük és ittuk a házibulikban
A 70-es, 80-as években még nem sok szórakozóhely akadt a mulatozni vágyoknak, ezért a házibulik voltak divatosak. Mutatjuk, hogy mik voltak az esték főszereplői!
Beat, rock, diszkó - sokan a Hungária, a Neoton Família, Dolly Roll és az R-Go dalaira rázták a csípőjüket, míg mások az Omega, a Beatrice vagy Republic koncertjein mulatták az időt a rendszerváltás előtti években. Szórakozóhelyből nem sok volt, éppen ezért a 80-as években nagyon népszerűvé váltak a házibulik.

Ezek a bulik jóval kötetlenebb és szabadabb szórakozást biztosítottak a fiatalok számára. Általában a városi panelekben tartották őket, faluhelyen ugyanis nem nézték jó szemmel a buliba járó fiatalokat. A házibulikban lehetett ismerkedni, flörtölni, és csak attól kellett tartani, hogy a szülők hamarabb hazaérnek, vagy ahogy manapság is gyakran előfordul, a szomszédok a vonalason ránkhívják a rendőröket.

Mobil és internet híján a házibulik híre szájhagyomány útján terjedt a közösségekben. A fiatalok értesítették egymást, amikor egy szülő épp nem volt otthon, vagy engedélyt kaptak tőlük a buliszervezésre, és akit tudtak, meghívtak magukhoz az ismerőseik közül.Geszti Péter emlékei szerint például „nem egyszer fordult elő, hogy a Moszkva téren ki volt matricázva, hol van aznap este a buli".
A kazettás magnó korszaka
A retró házibulik elengedhetetlen kelléke volt a kazettás magnó. Néha még alkohol sem kellett ahhoz, hogy beinduljon a buli, elég volt berakni egy Abba vagy Neoton Família kazettát, és már kezdődhetett is a tánc.
A legnagyobb királynak az számított, akinek két kazettás magnója volt, és az egyik kaziról a másikra tudta átmásolni a Hungária, az Omega, vagy Michael Jackson dalait.

Óriási sörkínálat
A rendszerváltás előtt az utcákon tilos volt alkoholt fogyasztani, de a rendőrök gyakran igazoltatták a kocsmákban üldögélő urakat. A házibulik előnye az volt, hogy ilyenkor a négy fal közé szorult az italozás. Már a 70-es, 80-as években is sokan ittak VBK-t vagy hosszúlépést a házibulikban és koncerteken, de ami nekem egy kicsit meglepőbb, hogy óriási sörkínálatból válogathattak a a huszonéves fiatalok. A legnépszerűbb sör a Kőbányai Világos, a Szalon, a Rákóczi, a Balatoni Világos és a Kinizsi Sör voltak. A minőségi ízekre vágyoknak pedig ott volt a Zsiráf és a Sirály.
A bulizók a Kádár-korszakban már a külföldi söröket is kortyolhatták. VoltPilsner Urquell, Radeberger és NDK-s Berliner sör.
Érdekesség, hogy a legtöbb sör szavatossága általában 30-60 nap volt, ami nem volt probléma, hiszen az állandó készlethiány miatt gyorsan elfogytak a boltokból az üvegek.
Rövidekből csak a rossz volt?
Magyarországon 70-es és 80-as években szinte csak a keleti blokk szeszesitalait lehetett megvásárolni. A bulikba is került ezekből az italokból, de azt inkább hagyjuk, hogy milyen minőségűek, ízűek voltak.
A fekete címkés cseresznye- és a barna címkés barackpálinkára talán még sokan emlékeznek, ahogy a ma is kapható St. Hubertusra is, amit akkoriban a Magyar Likőripari Vállalatban gyártottak.
Aki pedig nem nyúlt az alkoholhoz a bulikban, annak maradt a Sió, a Márka, az Oázis üdítő vagy a Szobi szörp.
Mi volt a sörkorcsolya?
Már akkoriban is az volt a mondás, hogy ha az ember házibuliba megy, akkor az alkoholt nem szabad elrontani az étellel. A bulikra akkor sem készültek 3 fogásos vacsorával, ahogy a diszkóba se mentek az emberek pogácsával a kezükben.
Bögrés vajas pogácsa
Tepertős pogácsa
Krumplis pogácsa Vicikó konyhájából
Minden házibuli elengedhetetlen kísérője volt a ropi. Ami ma a Nógrádi ropogós, az régen a Pattinka volt.
Régen a pattogatott kukoricát nem mikróban, hanem a gáztűzhelyen készítettük. A Puki névre hallgató termék az otthoni filmezések és a házibulik elengedhetetlen kísérője volt. Én még emlékszek arra is, amikor egy serpenyőbe csak egyszerűen beleszórtuk a magokat, és vártuk, hogy a fedő alatt kipattogjanak. Manapság a mikrózható popcornnal jóval egyszerűbb dolgunk van.
A rendszerváltás előtt még nem volt annyi chips a boltok polcain, mint manapság, de talán a Traccsparti név még rémlik néhányunknak. Sokan otthon próbálkoztak meg a burgonyaszirom elkészítésével, sózták, paprikázták a sült krumplit, több-kevesebb sikerrel. Néhányan talán még emlékeznek a Snacky nevű félkész burgonyasziromra is, amit otthon kellett készre sütni. Ennek egy hátránya volt csak, hogy az egész lakás olajszagban úszott a buli előtt.
Ezeket olvastad már?
Szikrázó nejlonköpeny, napközis tea és bevágó tornadressz - Ilyen volt...
Az iskolatáskánk valóban nehéz volt, ahogy azt Demjén Ferenc is megénekelte, de még mindig édesebb teher volt, mint amit néha felnőttként cipelünk. Nosztalgiázz velünk te is!
9 dolog, amit falusi gyerekként te is megtanultál – Ilyen...
Ha falun nőttél fel, biztos, hogy ezek az emlékek benned is élnek.
Így nézett ki a nappalink a Kádár-korszakban
A piros, műbőr ülőgarnitúrán, a fali subaszőnyegek alatt a képcsöves tévé villózó fényében minden szebbnek tűnt. A ti nappalitok is így festett?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























