Gasztro

2020.11.30.

Így született meg a gyorskaja

Dacota profilképe Dacota

Múlt héten megpróbáltunk rendet tenni a különböző fogalmak között. Most lássuk, mióta léteznek, és hogyan alakultak ki, és miként keresztezték egymás útját!

Az előző cikkben említett három gasztronómiai fogalom közül kettő viszonylag új - a fast food és a junk food a XX. század második felének a termékei, a street food azonban, akárcsak az utcán evés fogalma az ókori Rómába nyúlik vissza. Akárcsak manapság, az utcán árult étel a történelem folyamán mindig olcsóbb volt, mint az otthon előállított. Bár ma már a rendszeres házon kívül étkezést anyagilag csak kevesen engedhetik meg maguknak, régen az otthon előállított étel jóval drágább volt.



Füstölt lazacos szendvics citrommal recept

Az ókori birodalmak nagyvárosaiban a konyha csak a módosabb házakban volt jellemző, így a házias ízeket csak a felsőbb rétegek engedhették meg maguknak - a szegényebbek akkor sem főzhettek volna, ha akarnak. A romantikusan ábrázolt családi vacsora, pláne a vasárnapi ebéd csak a XIX. században terjedt el a szélesebb néprétegek között, korábban ez is a gazdagok kiváltsága volt. A szegények dolgoztak, nemcsak a férfiak és a nők, a gyerekek is, sem idő, sem hely nem volt a közös családi étkezésre vagy a főzésre.

A mai étkezés alapjául szolgáló, XVIII. században elterjedt polgári étkezés előtt a szegények az utcán ettek, a gazdagok pedig külön apparátust tartottak fenn a főzésre, amelyek ritkán készültek 10-12 főnél kevesebbre. Rengeteg ma is népszerű étel őse a Római Birodalom utcáin született - a lapos erjesztetlen kenyér, amiből később pizza, pogácsa és a palacsinta is kialakult, street foodként kezdték a pályafutásukat jó pár száz évvel ezelőtt.

A mi palacsintánk- Palacsinta 2.

palacsinta alaptészta

A mi palacsintánk- Palacsinta 2.

Jamie Oliver pizzája

sonkás pizza

Jamie Oliver pizzája

Kati néni vajas-túrós pogácsája

túrós pogácsa

Kati néni vajas-túrós pogácsája

Hasonló volt a helyzet a többi kontinensen is - a mai Mexikó területén az aztékok és a maják a puliszkához hasonló, kukoricacsuhéba tekert kukoricamasszát, a tamalest árulták a piacokon és a köztereken, Ázsiában pedig, bár az utcai árusok főleg a szegényebb dolgozóknak főztek, módosabb urak is elküldték a szolgáikat egy-egy adag levesért vagy gőzölt batyuért. A polgárság XVIII. századi megerősödéséig az intézményesített, otthonon kívüli étkezés nem létezett a felsőbb rétegek számára - Európában legalábbis.

A Dalai Láma momója - tibeti gőzölt batyuk

töltött tészta

A Dalai Láma momója - tibeti gőzölt batyuk

Pad thai Dacota konyhájából

sült tészta

Pad thai Dacota konyhájából

Tom Yum édes-savanyú leves

különleges levesek

Tom Yum édes-savanyú leves

Ha valaki vagyonosnak számított, csak akkor evett az otthonán vagy vendégségen kívül, ha utazott - így a lakóhelyen kívüli étkezési lehetőségek elsősorban egyszerűek és szegényesek voltak, hiszen erre volt igény. Az első intézményesített étkező helyek, ahová a műveltebb, módosabb néprétegek férfi tagjai rendszeresen ellátogattak, a kávéházak voltak. Az ott kapható pékáruk és nagyobb mennyiségben elkészíthető készételek voltak az átmenet a street food és a mai éttermek között. A street food megmaradt akkor is, mikor már kifejezetten sikkesnek számított étterembe járni - de továbbra is a gyárterületeken, kikötőkben és bohém negyedekben működött a legtöbb.

Tökéletes croissant (Croissant 3.)

croissant

Tökéletes croissant (Croissant 3.)

Házi kifli 4. - régimódi

kifli

Házi kifli 4. - régimódi

Császárzsemle

zsemle

Császárzsemle

A XIX. században a polgárság és a felette álló társadalmi rétegek szemében az utcai árustól való étel vásárlása kifejezetten derogáló volt, olyasmi, amit csak éhező művészek, lumpen elemek, és gyári munkások tettek volna. Míg lett egy ország, ahol tárt karokkal fogadták a dolgozni akaró, Európában nyomorgó munkásokat, és minden olyan "lumpen elemet" akire az Óvilág polgárai fanyalogva tekintettek. Amerika a lehetőségek hazája lett, ahol mindenki boldogan dolgozta magát agyon a korábbinál megszokott nyomorúságos életszínvonal emelésért. A világ minden tájáról érkező bevándorlók pillanatok alatt elindították aprócska üzleteiket, ahol árulni kezdték az otthonról hozott ételeket - olyanokat, amiket ismertek, és amiket könnyen lehetett az utcán is árulni. Az amerikai olvasztótégely etnikai sokszínűsége és munkamániája teret adott a street foodnak a továbbélésre.

Gyors gyros

gyros

Gyors gyros

Sajtos-majonézes főtt kukorica

sült zöldség

Sajtos-majonézes főtt kukorica

Pupusas

tortilla

Pupusas

És megteremtette a másik két fogalmat is. Az ötvenes éveket leszámítva ugyanis, mikor a háborúból haza- és magukhoz térő férfiak azon való kétségbeesésükben, hogy a munkahelyeiket elfoglaló asszonyok tartósan maradnak, megteremtették az otthon ülő és főzőcskéző nő rövid életű mítoszát, ebben az országban a konyhának és az otthon készült ételnek nincs nagy renoméja. Hogy ez jó, vagy sem, nem mi fogjuk eldönteni, de tény, hogy egy munkájában sikeres nő mindig nagyobb szó volt, mint egy kiváló házi pitét sütő. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy közröhej tárgya az amerikai konyha, de mindenki csodálja a gazdaságot.

Egy olyan országban, ahol a kemény munkának ugyanúgy történelmi hagyománya van, mint annak, hogy az étkezésnek nincs különösebb funkciója az éhség csillapításán kívül, az olcsó, kalóriadús, gyors ételeknek pillanatok alatt kultusza lett.

Amerikai palacsinta

amerikai palacsinta

Amerikai palacsinta

Chips

chips

Chips

Sloppy Joe

húsos szendvics

Sloppy Joe

A harmincas évek végén - mikor Európában csak a nagyon gazdag emberek engedhették meg maguknak az autót, Amerikában egy egyszerű farmercsalád is - óriási újításnak számított az autós éttermek megjelenése. A vendégeknek ki sem kellett szállniuk az autóból, a pincérek kivitték nekik a megrendelt ételt - amelynek az asztal és étkészlet hiánya miatt kézzel fogyaszthatónak kellett lennie.

A nagyvárosok street food standjainak terméke - amely megfelelt a gyors, laktató, kalóriában gazdag elvárásnak - így avanzsált át fast foodá. A II. világháború után felnövő dühös generáció körében azonnal népszerűvé és nélkülözhetetlenné vált fast food eleinte nem volt annyira vészes, mint manapság. Az élelmiszeripar egyre nagyobb ütemű gépesítésével, a laboratóriumokban született új adalékokkal azonban jelentősen csökkent az előállítás, így az eladási ár is. A XX. század második felében megszületett a junk food, a piacot elöntötték a félkész, kész és mélyfagyasztott ételek, egyre olcsóbb áron.

Corn dog

szendvicskülönlegességek

Corn dog

Vajas popcorn

chips

Vajas popcorn

Házi BigMac

hamburger

Házi BigMac

Amerika húsz év alatt két ruhaméretet nőtt, a termékek pedig hamar bevették az egész világot. Az elmúlt pár évtized jó ízlés ellen elkövetett bűncselekedetei miatt megjelent a gasztroforradalom fogalma, jelenleg világszertetombol. Ettől függetlenül megint ott tartunk, mint kétszáz évvel ezelőtt - a jó minőségű alapanyagból készített egészséges étel elkészítése saját konyhában lassan csak a módosabb rétegek számára elérhető luxus - világszerte. A nagy cégek által előállított olcsó tömegételt, és a tengerek szennyezése, az erdők irtása és a termőföld csökkenése miatt egyre drágább természetes élelmiszereket fogyasztók között nő a szakadék - hogy a következő szakasznak mi lesz a neve, és ki nyeri az élelmiszer háborút, egyenlőre nem tudjuk.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept