Gasztro

2020.11.30.

Így tartsd tisztán a toastsütőt!

admin profilképe admin

Korábban írtunk a tűzhely és a mikró takarításáról, de többen jeleztétek, hogy érdekelne titeket a toast- és gofrisütő tisztítása is. Íme tippjeink - közkívánatra!

\ Almás-sajtos melegszendvics

Amit soha ne tegyünk

Két fajta sütő létezik, az egyik, amelynél a tapadásmentes lapok kivehetőek, és aminél nem. Következzenek tanácsaink mindkét esetre:

Beépített sütőlap

  1. Először is töröljük szárazra a betétet egy papírtörlővel úgy, hogy lehetőség szerint minden olaj- vagy zsírmaradékot itassunk fel róla.
  2. Egy kefével – ez lehet egy puha sörtés fogkefe is – távolítsuk el a morzsákat a gépből.
  3. Ha az ételmaradék megtapadt a felületen, egy gumispatulával óvatosan távolítsuk el. Ha nagyon makacs a szennyeződés, öntsünk rá egy kevés olajat, várjunk pár percig, amíg az olaj beissza magát a tészta- vagy sajtmaradékba, így jóval könnyebb dolgunk lesz az eltávolításában. Végül papírtörlővel töröljük le.
  4. Ezek után egy nedves törlőronggyal tisztítsuk meg a sütőlapokat.
  5. A burkolatot úgy tisztíthatjuk meg, hogy áttöröljük a házat és a markolatot egy nedves ruhával.

\ Variációk melegszendvicsre

Cserélhető lapos sütő

Ezeknél a következőképpen járhatunk el: a lapokat kipattintjuk a helyükről, majd könnyedén leöblíthetjük vízzel, de ebben az esetben se használjunk mosogatószert, és még véletlenül se tegyük be a mosogatógépbe! Ha makacs szennyeződéssel van dolgunk, a beépített sütőlapos trükköket használhatjuk itt is.

Csirkés toast

csirkés szendvics

Csirkés toast

Gofriszendvics

melegszendvics

Gofriszendvics

Tarka gofri - Gofri 4.

Egytálételek reggelire

Tarka gofri - Gofri 4.

Ügyeljünk, hogy csak a teljesen száraz sütőt csukjuk össze, és tegyük a szekrénybe!

Ha van rá lehetőség, továbbra is tartsuk szem előtt, hogy mit ír a használati utasítás a megfelelő tisztítási módszerrel kapcsolatban!

Via: Mr. Breakfast

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept