2021.04.03.
Így úszd meg a húsvétot extra kilók nélkül!
Mire érdemes figyelni az ünnepek alatt, ha kordában tartanád a mérleg nyelvét? Dietetikus szakértőnk tippjei.
Biztos vagyok benne, hogy tavaly még mindannyian azt hittük, hogy az idei húsvét más lesz, jobb lesz, olyan lesz, “mint régen”. Sajnos tévedtünk, az idei húsvét sem olyan felhőtlen, mint amilyennek lennie kellene. Még mindig a COVID-pandémiában élünk, újabb és újabb lezárások, korlátozások között.
Egyébként is, de a fentiekre tekintettel különösen, teljes mértékben érthető, ha valaki a szokásainak megfelelően szeretné megülni ezt az ünnepet. Én személy szerint is azt javaslom, hogy bárki bármilyen diétában is van éppen, ne ragaszkodjon ahhoz foggal-körömmel, élje meg egy kicsit a tavaszt, az újjászületést. Ez persze nem jelenti azt, hogy reggeltől estig főzünk, és egész nap egy terülj-terülj asztalkám körül ólálkodunk, hanem inkább azt, hogy a hagyományos ételeinket, szokásainkat tiszteletben tartva, de az egészségünkről sem elfelejtkezve kombináljuk össze az ünnepi menüt.
Tartsunk mértéket!
Ez az egyik legfontosabb pillér, amire támaszkodhatunk. A hagyományos húsvéti ételek akkor is jólesnek, ha kis mennyiségben fogyasztjuk őket. Nem kell egy ültő helyünkben megenni 30 dkg főtt sonkát 4 főtt tojással. Együnk bátran az ünnepi ételekből, de álljunk meg a hétköznapi mennyiségeknél!
Húsvéti sonka
Húsvéti sonka, ahogy dédmamám készítette
Mézes-mustáros sült sonka
Sonkát soványan
A húsvéti sonkából lehetőleg olyat válasszunk, ahol a zsíros részek jól láthatók, és a húsos részről könnyen eltávolíthatók (pl. parasztsonka). Főzzük meg a sonkát egyben, hogy az ízek ne szenvedjenek csorbát, de tálaláskor fogyasszuk a húsos részt, a zsírosat hagyjuk a tányéron.
Tojást is ésszel
Tojásból egyet-egyet együnk az ünnepi étkezésnél, nem kell egy nap alatt egy egész dobozzal megenni. Ha tojáskrémet készítünk, krémesítsük tejföl helyett joghurttal!
Kenyér és kalács
Akár kenyérrel, akár kaláccsal fogyasztjuk az ünnepi sonkát, ezekből is csak 1-1- szeletet együnk. Sonkával, tojással zöldségekkel bőséges lesz így is.
Gluténmentes húsvéti kalács
Zabos kalács
Reform kalács amaránttal
Ne felejtsük a zöldséget!
Retek, újhagyma, medvehagyma - hogy csak a klasszikusokat említsük. Ne csak a tányért díszítsük ezekkel a zöldségekkel, hanem együk is meg őket. Kerülhet még a tálra paprika, uborka, savanyúság is, ha ezeket jobban szeretjük.
Gombás bulgursaláta
Kelkáposzta-steak céklás bulgurral
Szuperfriss vegán zöldségsaláta nem csak húsvétra
Az ünnepi étkezésen túl
Ha túl vagyunk a sonka-tojás-torma-kalács klasszikusokon, akkor a többi étkezésnél is maradjunk józanok (akár szó szerint is). A meleg étkezéseknél válasszunk zsírszegény húsfajtákat (csirke-, pulykamellet, sertéscombot stb.), köretként friss salátákat vagy főtt, párolt zöldségeket fogyasszunk. De az sem baj, ha a sonka után húsmentes ebédet vagy vacsorát kívánunk.
Tartsunk mértéket az alkoholfogyasztásban is, egyrészt a magas energiatartalom miatt, másrészt mert ha túl sokat iszunk, hajlamosak vagyunk elcsábulni még 1-2 extra falatra.
A csokinyuszit hagyjuk meg a gyerekeknek, az ünnepi sütikből bátran fogyasszunk 1-1 szeletet. Ha mi magunk készítjük a sütit, akkor használjunk kevesebb cukrot, készítsünk gyümölcsös, túrós, kalóriaszegényebb finomságokat.
Mandulás-répás minimuffin húsvétra
Áfonyás-túrós sütés nélküli desszert cukormentesen
Piña colada sütemény
Az ünnepi fogások között ne a kanapén töltsük az időt, hanem menjünk sétálni, kirándulni. Ez jót tesz nemcsak a testnek, de a léleknek is, javítja a keringést, élénkíti az emésztést - és nem utolsó sorban előnyös az energiafelhasználás szempontjából is.
Ne hagyjuk, hogy a húsvét az ünnepi 2-3 nap helyett egy hétre kitolódjon. Szeretteink látogatásánál, a locsolásnál tartsuk be a szabályokat, vigyázzunk egymásra és magunkra is!
Még több hasznos cikk dietetikusunktól:
- Előzd meg a szívinfarktust - így csökkentheted a koleszterinszintedet!
- Ezért érdemes rendszeresen BROKKOLIT fogyasztanod a dietetikus szerint
- Felejtsd el a fehérjeporokat! Ezektől az élelmiszerektől lesz igazán fehérjedús az étrended
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























