Életmód

2020.11.30.

Így válaszd ki a gyereked szobájának színét – ha neki is és magadnak is jót akarsz

Kessel profilképe Kessel

Ugye tudjuk, hogy a kicsik hangulatát is befolyásolja, milyen színekkel vesszük körbe őket?

Ma már nem kérdés, hogy a színek tudják-e befolyásolni a hangulatunkat. A színek, különösképpen a lakóterek színei, de akár a ruházatunké is, nemcsak a kedvünkre, de még a fizikai állapotunkra is hatással vannak. Ez persze nem csak a felnőttekre igaz, hanem a gyerekekre is. Mivel a legkisebbek nem dönthetnek csak maguk arról, hogy milyen színű legyen a szobájuk fala vagy a szőnyeg, fontos, hogy odafigyeljünk az igényeikre, és a nekik megfelelő módon rendezzük be a birodalmukat. A különféle színek különbözőképpen hatnak a pszichére és a testre, ezeket a hatásokat a következőképpen lehet a gyerekek jólétének érdekében bevetni:

Hideg színek

A hideg színek alapvetően nyugtató hatásúak és nagyobb térérzetet keltenek, mint a meleg színek. Jó esetben a vizek színeit idézik fel, és elringatják a kicsiket. A sötét hideg színekkel azonban nem árt óvatosnak lenni: ha túl sokat látunk belőlük, üresség- és veszélyérzetet kelthetnek. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy meleg, de semleges színekkel kombináljuk őket.

Meleg színek

A meleg színek intimebbé teszik a teret, ez különösen akkor érvényesül, ha viszonylag nagy szobát szeretnénk barátságosabbá tenni. A rikító meleg színek viszont energiával töltik fel a kicsiket, így azokat a legjobb csupán mértékkel használni és hideg színekkel párosítani, különösen, ha hálószobában gondolkodunk, hiszen egy narancssárga vagy piros fal olyan mértékben ingerelheti a gyerekek agyát, hogy az már megnehezíti nekik az elalvást.

Piros

A piros szín megemeli a pulzust, a vérnyomást és a légzésszámot. Segít, ha például sporttevékenységet folytatnánk, viszont agressziót is kiválthat. Így, ha a gyerekünk kis méregzsák, akkor érdemes csínján bánni vele.

Rózsaszín

A hagyományosan kislányszobákban található árnyalat empátiát ébreszt és rövid távon nyugtató hatással bír. Ha azonban túl sok időt töltünk például egy rózsaszín falú szobában, akkor ez a hatás átfordulhat az ellenkezőjébe, és irritálttá válhatunk. A gyerekek ilyenkor idegesek lesznek, és elkezdenek szorongani, ezért a gyerekszoba falát ne fessük egységesen rózsaszínre, elég, ha az egyik falra használjuk a színt.

Sárga

A sárga a legvidámabb szín, motiváló hatással bír. Finomabb árnyalatai segítik a koncentrációt, a rikítóbb sárgák viszont túlingerelhetik a gyerekek idegrendszerét, különösen a babákét, akik hosszútávon nyűgösek lehetnek tőle, ha egész nap azt kell nézniük.

Kék

A kék a pirossal pont szemben áll a színkeréken, és a hatása is ellentétes: a kék alegmegnyugtatóbb szín, csökkenti a vérnyomást, a pulzust, és oldja a szorongást. Azoknak a gyerekeknek a szobáját, akik nem tudnak jól aludni, érdemes kékre festeni.

Zöld

A zöld a természetet szimbolizálja és nyugodt, békés légkört teremt. Ezt a színt az egészséggel és a jóléttel is kapcsolatba szokták hozni, így semmiképpen lőhetünk mellé, ha bátran használjuk a kicsik szobájában. Érdekes megfigyelés, hogy a zöld szín elősegíti az olvasás közbeni szövegértést, így kisiskolásoknak kifejezetten jót tesz.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

5+1 tipp, hogy gond nélkül leküzdd a stresszt

Életmód

5+1 tipp, hogy gond nélkül leküzdd a stresszt

Nincs szükség wellness-hétvégére egy vagyonért – ezek a trükkök segíthetnek a stresszmentesítésben.

Stuth-Nagy Niki

8 instant kakaóport teszteltünk, és egy kicsit meg is lepődtünk

Család

8 instant kakaóport teszteltünk, és egy kicsit meg is lepődtünk

Kicsik és nagyok egyaránt imádják az instant kakaóport, amelyből könnyen és gyorsan készíthető egy finom reggeli ital. De vajon tényleg a legismertebb a legfinomabb? 

Nosalty

Hangulatjavítás gyógynövényekkel

Életmód

Hangulatjavítás gyógynövényekkel

Egyre korábban sötétedik, úgy érezzük, állandóan fáradtak, levertek, lehangoltak vagyunk. Hívjuk segítségül a gyógynövényeket a jókedv érdekében!

admin

Te is szeretsz nassolgatni? Egy friss kutatásból az derül ki, hogy nem vagy ezzel egyedül

Életmód

Te is szeretsz nassolgatni? Egy friss kutatásból az derül ki,...

A megkérdezettek közel 13%-a nassolásfüggőnek tartja magát, több mint fele pedig „heavy user”-ként tekint magára - derül ki egy friss kutatásból.

Nosalty

via

címlap: getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept