2020.11.30.
Így változik az ALDI üzletek nyitva tartása – de egyéb védő intézkedéseket is bevezetnek
A koronavírus-járvány az összes élelmiszerboltot érinti, az ALDI rövidebb nyitva tartással és plexivel is védi a dolgozókat és a vásárlókat.
Korábban írtunk róla, hogy az éttermekre milyen hatással van jelenleg a koronavírus-járvány, a boltokban dolgozók pedig egyre nehezebben bírják a kialakult helyzetet és a rájuk nehezedő nyomást. Az ALDI most a munkaerő és a vásárlók védelmében hozott meg komoly döntéseket.
A Pénzcentrum szúrta ki a hírt az ALDI Magyarország hivatalos Facebook-oldalán.
Ahogy a bejegyzésükben is írják, a mai naptól visszavonásig a következőképpen alakul az üzletek nyitva tartása:
- Hétfőtől-Szombatig: 08:00-19:00
- Vasárnap: 08:00-18:00
A vásárlók számára az is kiemelten fontos hír, hogy az egészség megőrzése miatt, ami közös érdeke a vásárlóknak és a dolgozóknak is, pénztáraikhoz védőplexiket szerelnek fel.A rövidített nyitva tartás így abban is segíti majd őket, hogy több idő jusson a folyamatosan kiüresedő polcok folyamatos töltésére, visszapótlására.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Koronavírus: A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen dolog mentheti meg...
A koronavírus miatt egyre kevesebben mennek ki az utcára, sorra zárnak be az éttermek és a szórakozóhelyek. Mire számíthat most a vendéglátóipar? Milyen lehetőségeik maradtak?
Hírességek a 4 fal között – Ismert magyarokat kérdeztünk, hogyan...
A sztárok állandóan pörögnek, itt is, ott is vannak fél lábbal, de most mindkettővel otthon kell ülni. 4 hírességet kérdeztünk, hogy viselik a szükségállapotot.
Így készíts lépésről lépésre ízletes polentát anélkül, hogy bekapcsolnád a...
Bár a polentát az egyszerűbb ételek között tartjuk számon, az elkészítése koránt sem nehézségek nélküli. Az alábbi lépésekkel könnyen menni fog!
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















