2021.01.16.
Látványosan megújult ez a konyha, pedig alig csináltak rajta valamit
Igazán jót tett ennek a 2000-es évekbeli minikonyhának a ráncfelvarrás. Mit tud tenni egy kis helyiséggel egy jól megválasztott szín? Mutatjuk!
Devyn LaCamera nagy feladattal állt szemben, amikor tavaly nyáron megvásárolta álmai házát. A nagy kihívás pedig nem volt más, mint az apró, 2000-es évekbeli konyha felújítása.

Apartment Therapy
Bár tetszett neki a szekrények sötétbarna színe, mégsem volt teljes a harmónia és az esztétika, hiszen a kis helyiséget a sötét bútorok még jobban összenyomták. Éppen ezért úgy döntött, hogy újrafesti a szekrények ajtajait, és a konyhai eszközöket is kicseréli.

Apartment Therapy
„Szeretem a belsőépítészetet, és különösképpen a kék, a barnás és a fehér színpaletta világos tónusai vonzanak” - mondja Devyn, aki nem akarta, hogy a fekete gránitpult egy kemény, régi konyha érzését adja, ezért úgy döntött, hogy a szekrényeket világos égkékre festi.
Devyn a régi készülékeket is modern, rozsdamentes acélokra cserélte, majd a családja segítségével levette az összes szekrényajtót, és átfestették őket a nő által kiválasztott színre.

Apartment Therapy
Szőnyeggel, aranyozott fogantyúkkal dobta fel a konyhát és a szekrényeket, ami tökéletesen illik ehhez a különleges, világos, kékes színárnyalathoz.

Apartment Therapy
„A szín - Soft Chinchilla a Benjamin Moore-tól - tökéletesen működik a konyhámban, és az egész lakásom így kerek, egész. Az arany berendezési tárgyak modern és nőies elemekként szolgálnak” – mondta Devyn, aki a jövőben még szeretne új csempét és matt, fekete mosogatót is a helyiségbe.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
5 konyhafelújítás, amit még mi sem hiszünk el, annyira jól...
Vannak olyan előtte-utána felújítások, amikre csak a kalapunkat tudjuk emelni. A következő konyhák is ebbe a kategóriába tartoznak.
Tudod, mi az a galley-konyha? Ha nem, most megmutatjuk!
Hallottál már róla? Nem csodálkozunk, ha esetleg nem. Mondjuk (és persze mutatjuk is), mit rejt ez a név!
5 dolog, amire jobb, ha nem használod az univerzális tisztítószert
Noha hajlamosak vagyunk azt gondolni, az univerzális tisztítószer minden szennyeződésre megoldás, mégis jobban kellene ügyelni, mi mindenre használjuk az otthonunkban.
Ezek a legjobb minőségű konyhai munkalapok a szakemberek szerint
Az elmúlt 20 évben a gránit munkalapok tejhatalommal uralták a konyhákat, de az utóbbi években új versenytárs tűnt fel a piacon, ez pedig nem más, mint a kvarc!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















