2020.11.30.
Ijesztő bábun mutatták be, hogyan nézhetsz ki 20 év múlva, ha nem állsz fel az asztalodtól
Miután meglátod a róla készült videót, tuti, hogy te is többször állsz majd fel a székedből.
Persze sokszor hangoztatják az irodában dolgozóknak, hogy gyakran fel kell állni a gép mögül, hiszen súlyos következményei lehetnek a rengeteg ülve töltött órának, sokan (többek között én is) úgy gondolják, hogy ez csak amolyan riogatás. Valószínűleg még nem lesz komolyabb problémájuk, valószínűleg nem tudatosul majd bennük, hogy tényleg veszélyeket rejt a mozgásszegény életmód. Ezt a szemléletet próbálják most egy életnagyságú bábuval megváltoztatni.
Emma azt mutatja meg, hogy fog kinézni 20 év múlva egy irodai dolgozó. A nőnek szürke a bőre, beesett és kipirosodottak a szemei, bedagadtak a lábai, ki vannak tágulva a vénái, mert nem mozog eleget, és meg van hajolva a háta, mert rosszul tartja magát.
„Amíg nem változtatunk radikálisan a munkahelyi mindennapjainkon, és nem mozgunk többet, nem figyelünk arra, milyen a tartásunk, miközben ülünk, nem állunk fel és sétálunk vagy nem figyelünk eléggé, hogy a munkaállomásunk megfelelő legyen, addig az irodák megbetegítenek minket” – mondta William Higham a kutatás szerzője, és Emma megalkotója.
Őszintén szólva elég ijesztő látványt nyújt Emma a videóban és nálam eléggé betalált az üzenet, de azért tartok tőle, hogy nem túl sokáig marad meg a lelkesedésem. A legjobb az lenne, ha minden irodába tennének egy ilyen bábut elrettentésnek, ami mindig emlékeztet arra, hogy néhaálljunk fel, és sétáljunk egy kicsit !
Ezeket olvastad már?
A vendégek egy része nem ismerte fel, mert annyit fogyott...
Hatalmas változáson ment keresztül csak azért, hogy tökéletes legyen az esküvője.
Te híztál már meg szakítás után? Vajon tényleg olyan törvényszerű...
Te híztál már meg szakítás után? Amerikai kutatók utánajártak, hogy vajon mindenkivel ez történik-e.
Két hónapig voltam vegán, ez történt a testemmel
60 NAP! - ennyi időre hagytam el az állati eredetű ételeket. Voltak nehéz pillanatok, de mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy néha váltson növényi üzemmódra. (x)
6+1 egészségtudatos könyv, amit mindenképpen be kell szerezned
Ha számodra nagyon fontos az egészséges életmód, akkor megmutatjuk, mely kiadványok számodra a „kötelező olvasmányok” az év végéig!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Top Receptek
Hájas tészta
Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















