2022.01.24.
Kenyérből készülhet az IKEA új kanapéja
Mit szólnál hozzá, ha a következő kanapéd pihe-puha kenyerekből készülne? Bár a LOAFA-ra még várni kell, ha az IKEA betartja ígéretét, könnyen megeshet, hogy lehetőségünk lesz aranybarnára sült cipókon ejtőzni.
A kenyérből készült kanapé ötlete Gab Bois dizájner fejéből pattant ki, a terveket pedig egy világszerte is egyre ismertebb rapper, Tommy Cash szellőztette meg a nagyközönség előtt.
Az észt zenész olyannyira megkedvelte az ötletet, hogy a tervező beleegyezésével felajánlotta az IKEA számára a kenyérkanapé, vicces szójátékkal élve LOAFA terveit (a kifejezés az angol loaf – vagyis kenyér, és a sofa – vagyis kanapé összeolvadásából született).
Az IKEA azt mondta, hogyha összegyűjtünk 10 ezer kommentet a LOAFÁról szóló poszt alatt, akkor forgalmazni fogják azt! Mutassuk meg nekik, hogy szükségünk van rá!
– írta a rapper a bejegyzésben, amelyhez időközben több mint 12 ezren szóltak hozzá, derül ki a Velvet.hu cikkéből.
Az IKEA vezetői számára így igencsak fel lett dobva a labda, ha ugyanis a rajongókon múlik, simán bekerül az üzletekbe a kenyérkekanapé, mellyel a tervező, Gab Bois kíván tisztelegni Mario Bellini hasonló, az 1970-es években megjelent műve előtt.
Ugyan ki ne huppanna szívesen a LOAFA párnái közé?
Ezeket a sikkeket is ajánljuk!
- 3 trükk, hogy a megszáradt kenyér újra friss legyen
- Ezért kerül félmillió forintba Európa legdrágább kenyere
- Ne költs feleslegesen bolti kenyérmorzsára, készítsd otthon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Óriási fordulat következhet be a magyar menzákon: ennyi pénzt fordítanak...
Jelentős változás előtt állhat a magyar közétkeztetés: a 2027-es költségvetésben új fejlesztési programokkal javítanák az iskolai és a kórházi étkezés színvonalát. Az ágazat szereplői szerint azonban a többletforrások mellett az adóterhek csökkentésére és a mindennapi étkezési szokások átalakítására is szükség lenne.
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Kolbászos-sajtos rakott krumpli
A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















