2020.11.30.
Ikerkísérlet orvosokkal
Adott egy egypetéjű ikerpár, ráadásul mindketten orvosok. Kísérleti alanyt csináltak magukból: egyikük a zsírt, másikuk a szénhidrátot hagyta el az étrendjéből. Erre jutottak!
A brit Alexander és Chris Van Tulleken egypetéjű ikrek, mindketten orvosok, nem mellesleg hazájukban népszerű televíziós műsorvezetők, akik az emberi szervezetről szólóismeretterjesztőgyerekműsorukért BAFTA-díjat nyertek 2013-ban.

Alexander és Chris Van Tulleken
Az egyetem elvégzése után Alexander az Egyesült Államokba költözött, és egyszer csak azon kapta magát, hogy az ott eltöltött évek alatt testsúlya jelentősen megnőtt, míg otthon maradt bátyja tartotta a régi formáját.
Mivel az egypetéjű ikrek genetikai állománya gyakorlatilag azonos, az ő esetükben a hízás mögött álló genetikai tényezők szerepét ki lehetett zárni. Úgy döntöttek, az ő helyzetük egy kiváló lehetőség arra, hogy megfigyeljék, az étrendi eltérések miként járulnak hozzá a testsúly változásához.
A "kísérlet"
Míg évtizedekkel ezelőtt a zsírokat tekintettük egészségünk fő ellenségének, ma a szénhidrátok vették át ezt a szerepet. Az ikerpár kísérletének alapcélja az volt, hogy kiderítsék, vajon az alacsony szénhidrát- vagy az alacsony zsírtartalmú diéta vezet-e gyorsabb fogyáshoz.
Alexander és Chris 1 hónapra kötelezték el magukat választott étrendjük mellett: Alex a szénhidrátok csökkentése (gyak. a cukor elhagyása), míg Chris a zsírok elhagyása (csak a 2%-nál alacsonyabb zsírtartalmú élelmiszerek maradhattak) mellett döntött.
A kísérleti időszakban az alap paraméterektől eltekintve mindketten annyit ehettek, amennyi jólesett, és mindketten ugyanannyit mozogtak ugyanazzal a mozgásformával.
Olvastad már?
Jól érezték magukat?
Alexander szerint mindkettejük étrendje nyomorúságos volt. Számára a szénhidrátok elhagyása elvette az étkezés minden örömét, a zöldségek, gyümölcsök hiánya állandó székrekedést okozott, és bár sosem volt éhes, mindig nagyon fáradt volt, és rendkívül kellemetlen volt a szájszaga.
Bátyja, Chris sem érezte sokkal jobban magát az egy hónap alatt. Sosem lakott jól, ezért állandóan nassolt, és ő sem lelte különösebb örömét az étkezésekben.
Mindkét étrendre igaz volt, hogy rendkívül könnyű volt őket betartani, mivel csupán egy-egy erős alapszabályt kellett követni.
És mire jutottak?
Alexander és Chris is fogyott az egy hónap alatt, Alexander közel 5 kg-t, Chris ennél kevesebbet, de a súlycsökkenés mellett olyan mellékhatásokat is el kellett viselniük, amelyekre nem voltak felkészülve.
- Alexander szellemi teljesítménye jelentősen lecsökkent a diéta alatt, nehezebben gondolkozott. Testvérével beszálltak egy tőzsdeszimulációs játékba, ahol Chris messze jobban teljesített szénhidráthiányban szenvedő bátyjánál.
- Ugyanez volt igaz a fizikai teljesítőképességére is, egy táplálkozási szakértő különféle mérései, állóképességi tesztjei során Chris minden eredménye jobb volt, mint Alexanderé.
- A kísérleti időszak végén elvégzett vértesztek alapján kiderült, hogy bár Alexander az elfogyasztott fehérjékből jutott némi energiához, de ez nem volt elegendő szervezete működéséhez, így saját izmait kezdte lebontani.
Vöröslencse leves
Meleg pulykasaláta
Tonhalas tésztasaláta
Alexander a diéta alatt úgy gondolta, hogy hosszútávon is be tudná tartani, de amikor az egy hónap lejárta után elfogyasztotta első szénhidráttartalmú étkezését és újra ereje és koncentrációképessége teljében érezte magát, ráébredt, hogy az eltelt hónap során mennyire alatta maradt régi önmagának gyakorlatilag élete minden területén.
Úgy véli, hogy a szénhidrát- vs. zsírvitában jelentős szerepet töltenek be az élelmiszeripari cégek, amelyeknek minden módon igazolniuk, védeniük kell termékeik egészséges besorolását. Felismerése szerint nem önmagában a cukor vagy a zsír az ok a világjárványszerűen elharapózó túlsúly és elhízás mögött, hanem ezek kombinációja a feldolgozott élelmiszerek, félkész- és késztermékek dinamikusan bővülő piacán. Élünk-halunk a tejcsokiért, a fagylaltokért, a sült burgonyáért - de sokkal kevesebben vannak odáig a 70%-os csokiért, a vízben főtt sós burgonyáért vagy a tejszín nélküli, vizes alapú fagyiért. Kísérletük során a Van Tulleken testvérek kutatókkal is konzultáltak, akik szerint a cukor+zsír kombinációnak a kokainhoz hasonló hatása van az agyunkra.
Végkövetkeztetésként Alexander arra jutott, hogy a sikeres, egészségünkre nem ártalmas fogyás titka a feldolgozott (adott esetben függőséget okozó) élelmiszerek kerülése, önmagban viszont sem a szénhidrátokat, sem a zsírokat elimináló étrendek nem fenntarthatóak.
A fenti kísérlethez én annyit tennék hozzá, hogy nyilván tudományos szempontból ez nem feltétlenül értékelhető kísérlet volt, hiszen egy egyelemű (egy ikerpár) mintából komoly következtetéseket hiba lenne levonni. Ennek ellenére a tanulsággal saját szakmai hátteremmel teljes mértékben azonosulni tudok: önmagában sem a cukor, sem a zsír nem vezet elhízáshoz, az étrend, életmód egyéb elemei is meghatározó szerepet játszanak a testsúly növekedésében. Szintén egyet tudok érteni azzal is, hogy érdemes a feldolgozott élelmiszerek mennyiségét minimálisra csökkenteni mindennapjainkban, és azzal is, hogy a genetikai adottságainkra nem lehet életünk végéig elhízásunk mögötti ürügyként hivatkozni.
(via MailOnline)
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















