2021.08.18.
A mennyekbe emelő szicíliai fagyik és graniták Budára költöztek – Kipróbáltuk az Il Bruno Gelateriat
A szicíliai fagylalt mindig is világhírű volt, mostantól viszont nekünk, magyaroknak sem kell az olasz csizma alá utaznunk azért, hogy a világ legjobb fagylaltjainak és granitáinak ízeit élvezhessük. Budán még csak néhány hete nyitott meg az Il Bruno Dolce & Caffe, mi pedig ki is próbáltuk a világbajnok Fabio Marconi desszertkülönlegességeit. (x)
Fagylaltot készíteni nem nehéz, jó fagylaltot csinálni azonban igazi művészet – erről pedig bárki meggyőződhet, aki megkóstolja a világbajnok fagylaltkészítő, Fabio Marconi jeges desszertkülönlegességeit. A Kolosy téren található Il Bruno Dolce & Caffe még csak néhány hete nyitott meg, máris biztos, hogy ez lesz Budapest egyik legkedveltebb szicíliai fagylaltozója.

A mennyekbe emelő szicíliai fagyik és graniták Budára költöztek
A budapesti fagylaltozót két, Olaszországból hazatért magyar fiatal, Adamik Dóri és Adorján Krisztián álmodta meg Fabioval karöltve, aki az elmúlt években több neves szakmai díjat is kiérdemelt munkájával: 2017-ben szíciliai granitája, a barack alapú Fiori di maggio világbajnokságot nyert, egy évvel később pedig ugyanezen a világbajnokságon ezüstérmet szerzett Portofino névre keresztelt granitája. Jó hír, hogy az Il Brunoban mindkét különlegességet megkóstolhatjuk, de mielőtt rátérnénk a részletekre, tisztázzuk:
Mi is az a granita?
A granita nem fagylalt, nem szorbet és nem is jégkása, mégis valahogy egyszerre a három keveréke. Hivatalosan valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy a granita egy vizes alapú, fagyasztott, majd kásásra tört jeges desszert, ami bár a 35°C-os kánikulában hamar elolvad, ezt senki sem bánja, hiszen a hideg, gyümölcsös ital még így is nagyon ízletes, ráadásul hűsítő is.
Fabio Marconi granitái között mindenki talál kedvére valót, külön jó hír ráadásul, hogy a kávés granita kivételével minden jeges különlegesség tejmentes. Bár az Il Bruno kínálatában legalább egy tucat különböző ízű granita kap helyet, kettőnél több kenést (nem gombócot, itt rendes, bőséges kenéseket kapunk!) nem érdemes egymásra halmozni, egyrészt mert többet nem is tudnánk egyszerre gyorsan megenni, másrészt mert így egészen biztos, hogy a két választott ízt teljes egészében ki tudjuk majd élvezni. A két világbajnok granitát, a barackos-rózsaszirmos-vaníliás fiori di maggio-t és a málnás-narancsvirágos-rózsaszirmos-vaníliás fiore in portofinót nem szabad kihagyni, aki pedig még pezsdítőbb ízre vágyik, kóstolja meg az aperolos ízt is.

A bőség zavarában bizony nehéz válogatni a legjobb ízek között, itt azonban rengeteg segítséget kapunk a pult másik oldaláról, legyen szó akár a fagylaltok összetételéről, akár egy kiskanálnyi kóstolótól. Az Il Bruno nemcsak kívülről barátságos, az üzlethelyiségben is kedves és szakszerű fogadtatás vár ránk, ráadásul príma olasz kávé is kapható, amelyet egy bolognai családi vállalkozás által élvezhet a magyar közönség.
Nincs könnyű dolgunk akkor sem, ha a még bőségesebb fagyikínálatból akarjuk kiválogatni a legjobb ízeket, a teljesség igénye nélkül ugyanis rögtön több kedvencet is kinézhet magának az ember:
a piemonti mogyorós csokoládéfagylalt selymes és lágy íze nem csak a gyerekeket kápráztatja el, a fior di latte alapból készült amarena fagylalt és a szicíliai pisztácia is eget verően tökéletes, és akkor még nem is esett szó a nutellás-fior di latte-s creminóról, vagy a teljesen tejmentes étcsokoládéról. Utóbbi bárkit meggyőz arról, hogy az étcsokoládé egyáltalán nem kell, hogy tömény legyen, ez a kellemesen édes fagylalt tejmentesen, önmagában is teljesen leveszi az embert a lábáról.

Legyen szó akár fagylaltokról, akár granitákról, a jéghideg desszertek elsősorban olasz alapanyagokból készülnek, a gyümölcsös ízek pedig - amennyiben szezonjuk van - minőségi magyar alapanyagokat is tartalmaznak.
Az Il Bruno egy igazán különleges hely, a kedves, barátságos környezetnek, a szuper lokációnak és a tökéletes, minőségi desszerteknek köszönhetően pedig egészen biztos, hogy meghatározó fagylaltozója lesz a magyar fővárosnak.
Cím: 1036 Budapest, Kolosy tér 5-6.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















