Életmód

2020.11.30.

Ilyen hatása van a párkapcsolatunkra annak, hogy mit eszünk

Czvitkovits Judit profilképe Czvitkovits Judit

Aki már tapasztalta, tudja, egy kiegyensúlyozott párkapcsolat mellett az élet többi területe is könnyebben működik, ugyanakkor ennek fordítottja is igaz.

Amennyiben boldog párkapcsolatban élünk, az kihat az életünk többi területére is. Ebből következik, hogy a zaklatott magánélet is hasonlóképpen viselkedik, és sajnosrossz hatással van minden másra, például az étkezésre.

A fenti következtetések alapja nemcsak szóbeszéd, tudományos vizsgálódás eredménye. Az amerikai Delaware Egyetem kutatói megfigyelték, párkapcsolatunk milyensége komoly hatással van az étvágyunkra, ami pedig erősen rányomja bélyegét a testi-lelki jóllétünkre. Azok, akik valamiféle párkapcsolati dilemmától szenvednek, könnyen a táplálkozásban lelhetnek vigaszt, ez pedig komoly egészségügyi állapotromlással (szív-és érrendszeri betegségek, anyagcserezavarok) járhat.

A kutatók offline és online hirdetéseken keresztül olyan házaspárok közreműködését kérték, aki legalább három éve házasságban élnek, nincs egészségügyi panaszuk, nem cigarettáznak, nem fogyasztanak drogokat – és nem utolsó sorban szívesen alávetik magukat egy izgalmas vaktesztnek.

Ezt olvastad már?

Boldog házasság = plusz kilók? Ezért hízunk meg egy párkapcsolatban

Amikor a párok megérkeztek a vizsgálat helyszínére, valamennyien ugyanazt az ételt kapták, és arra kérték őket, hogy egyék meg az utolsó falatig. Étkezés előtt és után a kutatók az emésztésüket monitorozták, és megfigyelték, hogyan alakul az úgynevezett ghrelin és a leptin hormonjaik szintje. Előbbi az emésztőszervek által termelt hormon, amelynek feladata, hogy aktiválja az éhségérzetet, ezzel együtt pedig működésbe hozza az agy jutalmazó rendszerét. Többek között csökkenti a depressziót, és gátolja az emésztőrendszer gyulladását.A leptin hormon “tehet” arról, hogy soha ne koplaljunk, minél kevesebb a vérben ez a hormon, annál nagyobb lesz az étvágyunk.

Ezen kívül minden házaspár átesett egy húszperces beszélgetésen, amiben egy aktuális, a házasságukat érintő konfliktust kellett kibeszélniük. A konfliktusról egy, a vizsgálatot megelőző interjúban számoltak be a résztvevők. A “házastársi vitát” videóra vették, amin olyan viselkedésbeli jelek után kutattak, amik szorongásra, lelki abúzusra, viszályra, érzelmi elhidegülésre utaltak.

Az eredmények magukért beszéltek: a házassági súlygyarapodás a ghrelin hormon és a diéta elégtelen minőségének a számlájára írható. Jóval magasabb volt a ghrelin hormon szintje azoknál a résztvevőknél, akiket párkapcsolatát konfliktusok terheltek. Ezeknél a résztvevőknél táplálkozás minősége is másképp alakult, mint azoknál, akik házassága stabil és kiegyensúlyozott. Egy zaklatott házasságban élő ember magas fehérje-, koleszterin- és nátriumtartalmú ételeket fogyaszt, ami hamar súlygyarapodáshoz vezethet.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Bébispenót, rukkola, madársaláta - ne dobd őket a kukába!

Gasztro

Bébispenót, rukkola, madársaláta - ne dobd őket a kukába!

Három zöld növény, amivel gyakran találkozhatunk a boltok polcain, és sajnos előfordul, hogy a hűtőben napokig fonnyadozik, majd a kukában végzi. Ne legyen így!

Fenes Gábriel

Magyarkedvenc sütemény végzett az ausztrál nővel – szomorú történet

Életmód

Magyarkedvenc sütemény végzett az ausztrál nővel – szomorú történet

Érdekes evőversenyen vett részt egy 60 éves ausztrál nő vasárnap, aki a szemtanúk szerint a gyorsevés közben rohamot kapott, eszméletét vesztette, és meghalt.

Nosalty

Így illeszd be a rántott húst a diétádba – 3+1 tipp, ha nem akarsz lemondani kedvenceidről

Életmód

Így illeszd be a rántott húst a diétádba – 3+1...

Jó hír, hogy fogyókúra idején sem kell lemondani kedvenceinkről, csak bizonyos feltételeket kell betartanunk. Beszéljünk most ezekről!

Bodon Judit dietetikus

115 kilót fogyott a nő, aki akár 2 kiló kenyeret is megevett egy nap

Életmód

115 kilót fogyott a nő, aki akár 2 kiló kenyeret...

Az első 60 kilótól 16 hónap alatt sikerült megszabadulnia, és annak ellenére, hogy volt, hogy több tíz kilót is visszaszedett, végül mégis elérte, amit akart.

Liptai Lilla

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept