2020.11.30.
Ilyen a kínai konyha - 2. rész
Most akkor következzék múlt heti cikkünk folytatása, amelyből kiderül, hogy a kínai konyha nemcsak hogy nem egységes, de az egyik legváltozatosabb, amit ismerünk!

Az biztos, hogy Kína történelmében a kulturális hatások órási mértékben alakították a gasztronómiát is. Az ötezer éves múltra visszatekintő országban az egyes régiók főzési hagyományait az éghajlati, földrajzi adottságok is nagyban befolyásolták, jellegzetes ízlések, alapanyagok, eljárások alakultak ki szinte minden területén. A nyolc régió a következő: Kanton, Santong, Csiangszu, Szecsuán, Fucsien, Hunan, Csöcsiang és Ajhun.
Szecsuán
Az egyik legismertebb tartomány: ha a kínai konyhára terelődik a szó, egy “szecsuáni” jelzővel kezdődő étel neve biztosan eszünkbe jut. Az erős és savanyú ízek kombinációja, a fokhagyma, a chilipaprika, a gyömbér és a fekete bors fokozottan jelen vannak, de sűrűn használnak szezámpasztát is. A hot potról már biztosan sokan hallottatok: az asztal közepén fortyogó alaplében az asztal körül ülők állítják össze és főzik meg saját levesüket.
A kínai konyháról szóló korábbi cikket itt olvashatod
Santong
Az északi területeken rengeteg tengeri herkentyű jut szerephez, de csirkeételekben is jeleskednek. Santong tartománya a konyhai eljárások palettáján mutat újat, ezt különösen a császársági időkben értékelték sokra: párolt kagyló, ponty és tengeri uborkák - egészen különleges aspektusa a kínai konyhának, amiről eddig sokan talán még csak nem is hallottak.
Édes-savanyú sertés
Rizslapba göngyölt marinált csirke gombával
Bundás csirkefalatok gyömbéres-chilis mázban
Anhuj
Itt a tengeri herkentyűkre jóval kisebb hangsúlyt fektetnek, ugyanakkor a helyben termett zöldségekre, gyógy- és fűszernövényekre jóval több figyelem jut. A ritka gombák és a sok-sok bambusz, ami itt megterem, egyedülállóak az egész országban - az ajhuni konyhát ezek teszik oly jellegzetessé, és sokszor nyersen kerülnek az ételbe.
Csiangszu
A másik igen jellegzetes ízvilág Kínában, speciális konyhai eljárásokkal. A szárított kacsa és a tarisznyarákos húsgolyók ebben a régióban készülnek - innen indulva hódították meg az egész világot.
Fucsien
Szintén közismertek fogásai - szerte a világban rajonganak a Kína délkeleti részén fekvő terület specialitásaiért. Az egyik legmacerásabb főzési metódus birtoklója, nagyon figyelnek az ételek, a tengeri élőlények, a halak és más hozzávalók ízeinek kiemelésére. A húsleves és minden más levesük is párolással, gőzöléssel és forralással készül.
Kanton
A kínai konyha egyik legismertebb vonala világszerte, összetett és régre nyúló történelemmel. Legismertebb alkotása talán a dim sum, ami a kisebb porciókban tálalt hideg és meleg előételeket takarja - ezek szinte mindig gőzöléssel, pörköléssel és sütéssel készülnek. Érdekesség, hogy egy konkrét fogás, a tésztabatyu is ezen a néven terjedt el. Vannak itt még sült zöldségek, zabkása és finom, fűszeres levesek.
Zöldséges kacsamell
Chilis-mézes sertéscomb
Kínai sült oldalas zöldséges tésztával
Hunan
A délkeleti tartomány az erősen fűszeres, szép, mély színű leveseket preferálja sok-sok friss aromával. A hagyományos főzési eljárások itt is érvényesek, a földrajzi adottságok pedig lehetővé teszik, hogy a legváltozatosabb alapanyagok kerüljenek az asztalra.
Csöcsiang
Szintén keleten található, tipikusan nem zsíros, de nagyon illatos ételeiről híres. Mivel négy különböző terület specialitásait öleli fel, a rengeteg bambusz, a tengeri herkentyűk és a dimsum biztosan megtalálhatók itt.
(via chinatour.com)
Még több kínai étel receptje a NoSaltyn
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















