2020.11.30.
Ilyen volt anyának lenni nagyszüleink idejében - Falusi romantika helyett kemény munka
Nagyanyáink idejében a nő vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket, és a ház körüli teendőket is ellátta. Az anya volt a család szíve, lelke, aki összetartotta a családot.
Régen, amikor még több generáció élt együtt, a nagymamák is be tudtak segíteni a mindennapi teendőkbe. De akkor sem volt minden fenékig tejfel.
Anno nem volt mosógép, helyette mosóteknőben, vagy a folyóparton tisztították a nők a szennyest. A disznóvágásból maradt zsírból készítettek szappant, azzal dörzsölték, csapkodták a ruhákat, amíg olyan fehérek nem lettek, mint most egyetlen szuper mosóportól sem. Sokáig az sem volt természetes, hogy meleg víz folyik a csapból - pláne, ahol a kútból húzták fel a vizet -, így a sparheltre téve melegítették a mosáshoz, fürdéshez való mennyiséget.
A vasalás sem ment olyan egyszerűen, mint most: a szénnel, parázzsal töltött vasalókkal igazi művészetnek számított ez a házimunka. Vagyis nem volt egy leányálom a vasalás, de az ingeken, nadrágokon, ruhákon mégsem volt gyűrődés. Némely helyeken mángorlót használtak a vászonruhák kisimítására: a ruhát nyújtófára tekerték, és a mángorlóval görgették.
Néhány évtizede a „gyorsan összeütök valamit” még a legfárasztóbb napon sem jelentett zacskós levest, por alapú szószokat, valamint mirelit és félkész ételeket. Sőt, ha abban az időben valaki azt mondta volna a háziasszonyoknak, hogy nem is olyan sokára lesznek majd előre kikevert süteményporok, jót mulattak volna rajta. A főzésnek anno időt szenteltek, az alapanyagok frissek voltak, és kevesebb fűszer kellett az ételekbe, mert a zöldségeknek és a húsnak is megvolt a maga zamata.
A régiek úgy nyújtották a rétest, mintha a tudást már az anyaméhben magukba szívták volna, fáradhatatlanul dagasztották a kenyeret, és gyúrták a kalácsnak valót. Akkoriban sokkal kevesebb látványos sütemény volt, ellenben semmiből sem sajnálták a belevalót.

Töltött kenyér
1adag
Idő
70p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
938
Kalória
34.1g
Fehérje
83.4g
Szénhidrát
52.3g
Zsír
A mosogatást sem gép végezte el a nők helyett, a zsíros tepsikre pedig nem létezett extra erős szuper mosogatószer – de ha lett volna, talán akkor sem használták volna. Volt ellenben hamu, és csutka, amivel ledörzsölték a legmakacsabb szennyeződéseket is, az edényeket pedig forró vízzel, és egy ronggyal tisztították meg. A vizet kihűlve a disznók moslékába kevertek -faluhelyen semmi nem ment kárba.
Anno több generáció élt együtt, így a nők tudtak egymásnak segíteni: amíg az anya a gyerekekkel foglalkozott, a nagymama megfőzött, vagy megsütötte a süteményt, de fordítva is működött a feladatmegosztás. A takarításban is felosztották a munkát, ami a döngölt padló felsúrolásánál nagy könnyebbséget jelentett. Tény, a nagy család több konfliktus forrása is lehet, de ha belegondolunk, ma sem egyszerű, amikor anyaként minden otthoni munka ránk hárul.

Gyors bögrés "zserbó"
1adag
Idő
60p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
800
Kalória
11g
Fehérje
101.9g
Szénhidrát
39.9g
Zsír
Vidéken az állatokat is gondozni kellett, és bár a nehezebb fizikai munka a férfiak reszortja volt, a nők is kivették a részüket a ház körüli teendőkből. Az udvart minden nap felseperték, etették a tyúkokat, kacsákat, szárnyasokat, sokan a fejésbe is besegítettek, de a veteményes és a kert gondozása is a nők feladata volt.
A gyereknevelés talán annyiban egyszerűbb volt, hogy régen a gyerekek egymással játszottak, nem a szobában az okostelefont bűvölve. Lefoglalták magukat, levezették az energiájukat napközben, a szabad levegő pedig megtette jótékony hatását, és nem kellett könyörögni esténként, hogy térjenek nyugovóra.

Azóta sok minden változott: mosógép, mosogatógép, szárítógép, porszívó, mikrohullámú sütő, és megannyi kényelmi funkciót biztosító háztartási eszköz létezik, ami megkönnyíti az életünket. Azonban az is tény, hogy most a legtöbb anya főállásban, vagy mellékállásban dolgozik, és egészen más kihívásokkal kell megküzdenie, mint anno egy paraszti háztartásban.
Ezeket olvastad már?
Vattacukor, ringlispil és csattogós lepke - Így ünnepeltük gyerekkorunkban a...
Felvonulás, légi bemutató és rengeteg édesség: emlékszel milyen ízek és illatok szálltak a levegőben, miközben a körhinta körbejárt? Ilyenek voltak a régi idők majálisai.
Traktoros lányok, gyári élmunkásnők, és depresszió a panelekben - Ilyen...
A szocializmusban a munkásnő eszményképe az egyenlőség jegyében született meg: traktorokon és gyárakban dolgozó nők lettek a példaképek, akik újjáépítették az országot.
Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben
Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről?
Zsíros deszka és vajas kenyér – Régi idők legcsodásabb ételei
Fehér kenyér, zsír, lilahagyma, ínyenceknek egy kis piros arany – régen ennyi is elég volt a boldogsághoz.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























