Család

2020.11.30.

Ilyen volt az ex-First Lady, Michelle Obama konyhakertje

Hering András profilképe Hering András

Az egykori elnökfeleség a Fehér Ház kertjében alakított ki veteményes kertet. Ilyesmire évtizedeken át alig akadt példa, csak remélni lehet, hogy valaki folytatja misszióját.

Michelle Obama az elnöki rezidenciából való távozása előtt is gondot fordított arra, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a híressé vált kertben.„Remélem, hogy az utánunk következő családok is ugyanilyen odafigyeléssel fogják gondját viselni a kertnek, és ez a gyakorlat bekerül a Fehér Ház hagyományai közé” – mondta a 2017-ben hivatali posztjáról távozó Barack Obama elnök felesége, aki minden korábbi elképzelést túlszárnyalva 2009 tavaszán egy minden addiginál nagyobb veteményest hozott létre a Fehér Ház épületétől délre.

Az L-alakú, 100 négyzetméteres konyhakert teniszpályák szomszédságában kapott helyet; a közeli utcából rá is láthatnak az arra járók. A földterületen 55 zöldségféle termesztését kezdték meg, hogy aztán a beért termést felhasználják az Obama család és a Fehér Házba érkező vendégek ellátásához.

Többek között rukkola, koriander, tomatillo, erőspaprika, spenót, mángold, leveles káposzta, kelkáposzta és saláta termett a hatalmas veteményesben.

Ezenkívül több különböző fűszer- és gyógynövény is helyet kapott a kertben, például ánizs, izsóp és thai bazsalikom. Az egyébként igen egészséges céklát sajnos nélkülöznie kellett a Fehér Ház népének, mivel Obama elnök ki nem állhatta - írja a Hobbikert magazin is. A veteményeskert mellett egy méhkaptárt is felállítottak, amelyet egy hivatásos méhész felügyelt. A kaptárból gyűjtött mézből többek között mézsört készítettek.

A veteményeskertet a First Lady mellett a Fehér Ház alkalmazásában álló kertészmérnök, maga a mezőgazdasági miniszter, a ház szakácsai, valamint egy közeli általános iskola ötödikesei segítették gondozni. Az iskolások segítettek többek között ásni, ültetni, szüretelni, de még a betakarított termést megfőzni is.

Michelle Obama azt is lényegesnek tartotta, hogy a konyhakert-projekthez családtagjai is segítő kezet nyújtsanak. A Fehér Ház kertjében termett gyümölcsökből és zöldségekből nem csupán az Obama-család tányérjaira jutott az elmúlt években, hanem a fogadások, sőt még a díszvacsorák vendégei is megkóstolhatták azokat.Az elmúlt évek alatt 335 ezren látogattak el az elnöki veteményesbe, amelynek fenntartásáról a Nemzeti Park Alapítvány gondoskodik, a magánfelajánlások révén összegyűlt 2,5 millió dollárból.

2012-ben könyvet jelentetett meg, amelyben részlesen leírta a veteményessel kapcsolatban szerzett tapasztalatait, egyben kitért az egészséges táplálkozás fontosságára is.

Michelle Obama reméli, hogy jó kezekbe fog kerülni az általa létrehozott elnöki veteményes és a Fehér Ház új lakói is örömüket lelik majd a bőséges gyümölcs és zöldség kínálatban."Remélem, hogy az utánunk következő családok is ugyanilyen odafigyeléssel fogják gondját viselni a kertnek, és ez a gyakorlat bekerül a Fehér Ház hagyományai közé".

Az új amerikai elnök, Donald Trump ellenben a vörös húst szereti és lelkes támogatója a McDonald's-nak, valamint a KFC-nek, felesége, Melania hobbijai között a pedig a Pilates-tornát és a magazinok olvasását említi.

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

17 géniuszi kertésztrükk egy tenyérnyi zöldért

Család

17 géniuszi kertésztrükk egy tenyérnyi zöldért

A városban élők nagy többségének csak ritkán adatik meg egy kisebb zöld kert vagy veteményes, ahol kiélhetik kertészvágyaikat. Tippjeinkkel nekik segítünk most!

Nosalty

Termesszünk a teraszon!

Család

Termesszünk a teraszon!

Ha már sikerrel próbálkoztunk fűszernövényekkel, paradicsommal, netalán csilipaprikával, emeljük a tétet! Egy kis teraszon is eredményesen termelhetünk. 

Nosalty

Ne dobd ki! Komposztáld!

Zsebkertem

Ne dobd ki! Komposztáld!

Minden kerttulajdonos találkozott azzal a jelenséggel, hogy a kert gondozása során sok zöldhulladék keletkezik, amit nem szabad belepréselni a háztartási hulladékgyűjtőbe.

Nosalty

Svédországban senki sem háborog azon, hogy mesebeli egérboltok bukkantak fel az utcákon

Család

Svédországban senki sem háborog azon, hogy mesebeli egérboltok bukkantak fel...

Ha a svédországi Malmöben jársz, ne lepődj meg, ha az utcákat járva bokáig érő, apró kis delikáteszekbe botlasz. Csak óvatosan, nehogy rájuk lépj! 

Hering András

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept