2020.11.30.
Ilyen volt Görög Zita költséghatékony konyhafelújítása – előtte-utána FOTÓ!
Görög Zita új oldalát mutatta meg azzal, ahogy konyhájának felújítását lekormányozta.
Görög Zita és családja új házba költözött. A modell és színésznő közösségi oldalán dokumentálta a nagy esemény pillanatait, köztük a konyha hipergyors, és költséghatékony felújítását. Az eredmény pedig tökéletesen mutatja a háromgyerekes anyuka kifinomult ízlését.
Ilyen volt, ilyen lett:
Zita azt is pontosan leírja, mit, hogy csináltak, hogyan ment végbe a gyors és hatékony felújítás:
„A konyha az a helyiség, ahol az életem 70%-át töltöm. Nem vagyok ezzel egyedül. Az egész ház átalakítására egy hetünk volt! Botrány szűkös, de bele kellett férnünk. Nem vártunk 6 hetet a konyhalapra és a fa ajtókat is szerettük volna megmenteni, de az ízlésünkre formálni...
... Még nincs teljesen készen, apró szépítgetések vannak hátra, amit használattal fogunk megérezni.. De már így is öröm minden reggel ezt látni!!!” – írta Görög Zita
Az új helyiség pedig sorra kapja Zita követőitől a dicséretet. Nem is csoda, nagyon szép lett Zita és családjának új köntösbe bújtatott konyhája.
Ezeket olvastad már?
A "Nicsak, ki beszél!" sztárjának olasz típusú konyhája egy csoda
Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél sztárjának kaliforniai otthona maga a csoda. És a konyha? Arra nehéz bármit is mondani!
Így néz ki Goldie Hawn és Kurt Russel merész konyhája
Kevés olyan szerethető pár található Hollywoodban, mint Goldie Hawn és Kurt Russel. Mindig is kíváncsi voltál, milyen a közös otthonuk? Most megnézheted!
Te ilyennek képzelted Eva Longoria, a Született feleségek sztárjának konyháját?
Eva Longoria villája nem nélkülöz semmi luxust, a konyhát látva azonban hiányérzetünk támadt!
Így néz ki Meryl Streep ámulatba ejtő konyhája
Meryl Streep nem csak a munkája során, de otthona tervezésénél is igen igényes. Ezt tükrözi New York-i, tetőtéri lakása.
Címlapfotó: Facebook
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















