Gasztro

2021.08.31.

Ilyen volt az iskola szüleink és nagyszüleink idejében

Nosalty profilképe Nosalty

Tekerjük kicsit vissza az időt, és nézzük meg, milyen volt az élet az iskolában nagyszüleink és szüleink idejében. Egészen más volt, ugye? 

Már csak pár nap, és újra becsöngetnek, és bár normális időkben azt mondanánk, hogy valószínűleg kevés gyerek várja az első csengőszót, csaknem fél éves kihagyás után azonban úgy gondoljuk, a gyerekek most talán nagyobb lelkesedéssel térnek vissza az iskolába, mint valaha.

Miben volt más az iskola szüleink és nagyszüleink idejében? Kicsit körülnéztünk a Fortepan oldalán, ahol természetesen számos régi, sokatmondó, nosztalgikus képre leltünk.

Leányiskola tablóképe 1899-ből. Néhány évvel a kép készülte előtt, 1896-ban még csak a gyermekek 79%-a járt iskolába, ez a szám 1913-ban már 93% volt.

Az osztálytermek hol tömve voltak, hol viszont egészen szellősen elfértek a gyerekek. A Jezsuita Levéltár egyik 1914-es fotóján már matrózblúzos egyenruhában tanultak a gyerekek. Látjátok, milyen nagy, kényelmesnek tűnő padokban ültek?

Egy fotó erejéig még a padra is fel lehetett ülni, ez a viselkedés azonban a legtöbb helyen egyáltalán nem volt megengedett a harmincas években.

A testnevelésórák 1921-től voltak kötelezőek az iskolában. Ez a fotó több mint harminc évvel később született a ma Pannónia Általános Iskolaként ismert intézményben.

Sok iskolát akkoriban külön táblával jelöltek, néhány évvel ezelőtt még mi is láthattunk a fővárosban néhány hátrahagyott relikviát.

Kinek van kedve hazamenni? Na jó, biztos nem ez a kérdés hangzott el az órán, mindenesetre egy nagyon okos osztályról lehetett szó, ha ennyien jelentkeztek.

Nem feledkezhetünk meg az ellenőrzőkről sem, amikbe legalább egyszer biztos, hogy mindenki kapott beírást. Úgy tűnik, 1967-ben sem volt ritka, hogy valaki csíntalanságot követett el, például lóversenyt rendezett az iskola területén.

Mi volt még a táskában? Tolltartó, ceruza, könyvek na és persze a régi**, kék és piros füzetek**, amiket érdemes volt bekötni, nehogy a tanár megrójon minket a szamárfülek miatt.

Te mennyire vigyáztál a hátitáskádra? Legalább annyira, mint ezek a százhalombattai fiúk, ugye?

A vékony táskákba csak összenyomott szendvicsek férhettek, éppen ezért már akkoriban is szokás volt uzsonnás dobozt, pontosabban uzsonnás táskát cipelni, pont úgy, mint ezek a Kosztolányi Dezső tér sarkán lencsevégre kapott lányok.

Aztán nem ám csak úgy szétszórni a morzsákat vagy elcsepegtetni a gyümölcs levét, tessék a padban enni!

A ruhák tisztán tartására és arra, hogy ne lehessen különbséget tenni szegény és tehetősebb családból származó gyerekek között, tökéletes megoldás volt az egyenruha és az iskolaköpeny! Kinek ismerős ez a farkasfogas köpeny, valamint a jól sercegős, 100%-ig műszálas kék köpeny?

Tudtátok, hogy 1973-ban még iskolaköpeny-divatbemutatót is tartottak?

Mielőtt továbbmennénk, ha iskolai viseletről van szó, ki ne emlékezne a köpenynél is rosszabb, cuppanós és össze-vissza feszülő tornaruhára? A fiatalok egy része még pamutból készített változatban élvezhette a tesiórákat, akinek viszont már csak a nejlon jutott, egészen biztos, hogy nem volt elégedett ezzel a viselettel.

Az iskola szervezésében vasat is lehetett gyűjteni, hiszek mindenki tudta: "Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!"

Aztán ha eljött a május 1., a kis úttörők masírozhattak az utcán! Kinek van még meg a kendője? És az úttörők 12 pontjából hányra emlékszel még?

A nyolcvanas években aztán már elkezdtek lazulni a dolgok, már az sem volt tiltott, hogy a fiatalok kigombolják az iskolaköpenyt, vagy esetleg kedvenc együtteseik felvarróit, kitűzőit aggassák fel rá. Sok helyen a nyolcvanas évek végére már nem is volt kötelező viselet, jöhettek a szabadabb, lengébb és jóval komfortosabb viseletek!

Ez is érdekelhet:

Ezeket olvastad már?

Szikrázó nejlonköpeny, napközis tea és bevágó tornadressz - Ilyen volt diáknak lenni a Kádár-korszakban

Retro

Szikrázó nejlonköpeny, napközis tea és bevágó tornadressz - Ilyen volt...

Az iskolatáskánk valóban nehéz volt, ahogy azt Demjén Ferenc is megénekelte, de még mindig édesebb teher volt, mint amit néha felnőttként cipelünk. Nosztalgiázz velünk te is!

Petrás Gabriella

19 fotó a suli előtt és utána

Sulikezdés

19 fotó a suli előtt és utána

Sok szülő megörökíti gyermekét az első napon, amikor iskolába megy. Aztán nem hisz a szemének, ki tér haza...ez valóban Ő lenne? Elő a felmosóvödörrel!

Nosalty

Így könnyítheted meg magadnak az iskolakezdést szülőként!

Sulikezdés

Így könnyítheted meg magadnak az iskolakezdést szülőként!

A gyerekek iskolára való felkészítése kihagyhatatlan és rendkívül stresszes, de a nagy őrület közepén magadról se felejtkezz meg! Így hangolódj a szeptemberre!

Petrás Gabriella

Vissza az időben: így néztek ki az étel- és italreklámok az internet és a tévé előtt

Retro

Vissza az időben: így néztek ki az étel- és italreklámok...

Ezekre a hirdetésekre valószínűleg már nem sokan emlékeznek! Nosztalgikus fotók a múlt század első feléből, amikor még nem volt televízió és internet, de voltak már reklámok.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept