2022.11.21.
Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is sok emléketek van róluk?
A jó hangulatú, finom húsokkal, pálinkával tarkított disznóvágás igazi ünnep volt a faluban, ahová mindenki szívesen érkezett segítőnek.
Nagyszüleink idejében a disznóvágással biztosította a család az egész éves hús- és zsiradékkészletét illatos kolbászok, füstölt húsok, tepertő és zsír formájában.
Kávé helyett bátorítóval, vagyis pálinkával indult a nap
A disznó régi haszonállat nálunk, magyaroknál: már honfoglaló őseink is szerették, de húsának felhasználásához sokáig sáfrányt, zsályát, rozmaringot, borsikafüvet, majoránnát, köményt, borsot és fokhagymát használtunk. A paprika csak körülbelül 200 évvel ezelőtt vált nélkülözhetetlen fűszerré a disznótorokon.
A disznóvágások ideje november 30-tól, disznóölő Szent András napjától kezdődtek és februárig tartottak, mivel ebben az időszakban kellő képen hideg volt, így a hús könnyebben elállt. A disznóvágásra összegyűlt az egész család, a rokonok és a szomszédok, igazi közösségi esemény volt. A II. világháború után, az ’50-es években engedély kellett a házi disznóvágáshoz, és be kellett szolgáltatni egy meghatározott mennyiségű húst, zsírt, hogy szétoszthassák. Az éhség miatt azonban sokan titokban, engedély nélkül vetettek véget a sertés életének. A fekete vágást Dezsővel filmre is vitte Bacsó Péter A tanú című örök klasszikusban:
A hiedelem szerint kedden, pénteken és vasárnap nem öltek disznót, és újholdkor sem rendeztek disznóölést, nehogy megromoljon a hús. Ha a disznóvágás december 29-re esett, Tamás napjára, akkor a disznó zsírjából eltettek egy keveset, és gyógyításra használták, ez volt a tamásháj.
A disznóölés hajnalban kezdődött, amikor megérkeztek a komák, a sógorok és a többi rokon, meg a szomszédok. Ezen a napon a gyerekek sem mentek iskolába. A bátorító, vagyis a pálinka elfogyasztását követően némely helyeken megkergették a disznót, hogy porhanyós legyen a húsa, majd lefogták és a házigazda, máshol egy ügyes kezű koma, vagy a böllér késsel véget vetett az állat földi pályafutásának. De nem szabadott sajnálni, mert úgy tartották, akkor nehezen távozik a túlvilágra.
Nevetéstől hangos, dolgos nap
Ezután felfogták a vérét, és sóval elkeverték, hogy megelőzzék az alvadást: ebből készítették az asszonyok reggelire a sült hagymás vért, és a véres hurkához is tettek félre belőle. Ezután forró vízzel teli teknőben leforrázták, kaparóval eltávolították a szőrt, amiből később cipő - és ruhakefe készült. Majd szalmával, vagy kézi pörzsölővel megszabadították a szőrétől, de ha a pörzsölés közelébe várandós asszony került, szőrös gyerek születésével riogatták.
Volt, ahol a pörzsölést követte a forrázás, azonban a végső mozzanat mindenhol megegyezett: a bőrt tisztára, fehérre dörzsölték, majd megbontották. Némely helyeken hasra fordítva, a gerincénél kezdték el bontani, máshol egy állványra akasztva, a hasánál bontották meg, és ha ilyenkor hangos kacarászásba kezdtek, a mondás szerint vastag lett a szalonna.
A férfiak bontották a disznót, feldolgozták, töltötték a kolbászt és a disznósajtot, valamint**sózták a szalonnát – de utóbbit csak szótlanul, nehogy megromoljon a hús.**Közben az asszonyok fokhagymát pucoltak, belet mostak, rizst főztek a hurkához, majd meg is töltötték, abálták a húst, kisütötték a tepertőt, és a szalonnából a zsírt, amit egész évben használhattak a sütéshez, főzéshez.
Disznótor, a nap fénypontja
A lányok, asszonyok készítették az ételeket is a vendégeknek. Ebédre orjaleves, frissen sült pecsenye, paprikás hús és hájas tészta illatozott az asztalon.Ha volt eladósorba került lány a háznál, ő készítette a hájas tésztát, amiről úgy tartották, hogyha szépen megemelkedett, nem volt messze a menyegzője. A sok teendő miatt az ebédnél sokáig nem időztek, és tudták, minél előbb végeznek, este majd annál hamarabb kezdhetnek bele a disznótorba, ami rendszerint hajnalig tartott.
Fűszeres házi kolbász
Egyszerű cigánypecsenye
Sült kolbász
Az este végén következett a vacsora, vagyis a disznótor. A jó kedélyű eszem-iszom húslevessel indult, majd töltött káposztával, fokhagymás pecsenyével, sült kolbásszal, hurkával folyatódott, majd hájas tésztával, fánkkal, rétessel és lekváros papuccsal fejeződött be. A poharakat is gyakran emelgették, hogy jövőre is szerencséjük legyen a disznóval.
Sokszor előfordult, hogy azok a fiatalok, akiket nem hívtak meg a disznótorra, beöltöztek, és tréfás versekkel igyekeztek kicsalni némi sültet a háziaktól. Ha csak hangos kacajokat kaptak, ezt válaszolták:
„Négy lába van a disznónak, ötödik a farka. Farka alatt van a duda, fújja meg a gazda.”
(Borus 1981: 99)
A késő esti falatozás aztán mulatozásba csapott át: énekeltek, zenéltek, és táncoltak, sokszor hajnalig. A mulatságnak a gyerekek is a részesei voltak, és ezen a napon nem kellett korán lefeküdniük. A disznótor végeztével aztán útjukra bocsátották a háziak a vendégeket, és mindegyik tányérjára/kosarába tettek egy kis kolbászt, hurkát, hájas tésztát, amit legközelebb viszonozni illett.
A besózott húsok füstölését a disznóölés utáni napokon végezték, ahol az oldalast, hosszú pecsenyét, a hasa szalonnán fekvő húst, az orját, a fejet, a lapockákat, és a sonkát, kolbászt, valamint a csülköt akasztották a füstre, amik így egész évben elálltak.
Ezeket olvastad már?
Gombócfőzés, ólomöntés, gatyalopás – Novemberi férjjósló hagyományok nagyanyáink korából
Nagyanyáink korában is kíváncsiak voltak a lányok, ki lesz a jövendőbelijük, és párjuk kilétére november havában fény derülhetett. Így jósoltak régen a lányok.
Elfeledett szakmák: Csengőöntő, teknővájó és üstfoltozó, szegény emberek mestersége
Régen még nem kidobták azt, ami elromlott, hanem megjavították, és sok, mára feledésbe merült szakma létezett. Így tartották fenn magukat a szegény, de dolgos kezű emberek.
A Kádár-korszak legnagyobb vendéglátós átverései - Így lehetett 50 literes...
A mindenre elszánt, haszonorientált vendéglátós egy szezon alatt termelte meg az egész éves bevételét.
Elfeledett szakmák: Vályogvető, kosárkötő, madzagszövő - vándoriparosok a múlt században
300 éve a korabeli vándoriparosokat nem megbecsülés, inkább megvetés övezte. Az embereknek hiába volt szüksége a szolgáltatásaikra, nem tekintettek rájuk egyenlő rangúként.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























