Gasztro

2020.11.30.

Imádják a magyar pék kakaós csigáját Új-Zélandon

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Hódít a kakaós csiga Új-Zélandon. Mindez Lóránth Zoltánnak és feleségének, Grétának köszönhető, akik menedzserből avanzsáltak pékké, és 3,5 éve élnek a szigetországban.

„Teljes ismeretlenségből elő tud lépni egy ember, egy pék, egy cukrász vagy egy séf, aki valójában a rocksztár polgári változata. A rockénekes a zenéjével fér hozzá az emberek lelkéhez, mi pedig az érzékszerveiken keresztül tudjuk őket elvarázsolni” – fejti ki hivatása szépségét Lóránth Zoltán. A negyvenes éveiben járó egy gyermekes családapa az Új-Zéland fővárosában található Doppio pékség és kávézó tulajdonosa és pékje.

Zoltánnak korábban nem ez volt a hivatása. Sikeres menedzserként dolgozott Magyarországon, sokat utazott, majd rájött, hogy valami hiányzik az életéből. Két évnyi kilátástalanság után ismerte meg jelenlegi feleségét, Grétát, akivel hobbiból kezdtek el otthon sütögetni. Nem sokkal később Zoltán már azon kapta magát, hogy a könyvek bújása mellett Vajda József Pékműhelyében tanulja a sütés alapjait.

Lóránt Zoltán és Gréta

„Negyven éves koromra pályát váltottam, és eldöntöttük, hogy külföldön szeretnénk vállalkozni” – meséli Zoltán. Feleségével kilenc európai országot jártak be autóval, de sehol nem találták meg számításukat, így kötöttek ki Új-Zélandon. A pár beleszeretett a 46 ezer lakosú Nelsonba, ahol találtak egy kis helyet, amit tulajdonosa - rossz elhelyezkedése miatt - már nagyon régóta nem tudott kiadni.

Ők viszont hittek benne, ezért kibérelték, és néhány héten belül megnyithatott A Pék Kávézója, azaz a „The Baker’s Coffee Shop”. A hely elnevezése nem véletlen…

„Hamar rájöttünk, hogy itt Új-Zélandon kizárólag kenyéráruval kockázatos a vállalkozás, mindenképpen szükséges a kávé mellé adni az apró pékárukat”– árulja el vállalkozásuk receptjét a pék. Új-Zélandon nagyon magasfokú a kávézási kultúra, s mivel Zoltán baristának is tanult, minőségi kávéval csalogatták be az embereket a kávézóba, amelynek kialakításánál a „harmadik hely koncepciót” vették alapul.

Ennek lényege, hogy az ember életében az első és legfontosabb hely az otthon, majd a munkahely, a harmadik pedig ahol a legtöbbet tartózkodik: könyvtár, konditerem vagy ebben az esetben a kávézó. Éppen ezért a kávézó designja a konyha és nappali keverékét ötvözte, ahova jó érzéssel megy az ember.

Doppio Forrás: Facebook

A kávé, pékáru és design hármasával néhány nap alatt hírnévre tettek szert. „Megnyitottunk, öt nap múlva pedig már profitot termeltünk. A kávézó híre szájhagyomány útján terjedt, és a befektetés egy év alatt visszahozta az árát” – mondja Zoltán, aki a harmadik üzleti évben a befektetett összeg négyszereséért vált meg A Pék Kávézójától, hogy közben egy új, már saját kávézót és pékséget nyisson a közel 400 ezer lakosú új-zélandi fővárosban, Wellingtonban.

A Doppio májusban nyitott meg, nagyobb hellyel és termeléssel, ám jelenleg ez is kevésnek bizonyul. „Nem tudok annyit sütni, hogy a bezárás előtt ne kelljen kirakni az eladtunk mindent táblát” – jegyzi meg Zoltán. A pékségben általában édes ízből négy alapsütemény készül: mandulás croissant, fahéjas tekercs, kakaós csiga és túrós táska, mellette sós termékek is szerepelnek a kínálatukban.

Kakaós csiga, a nagy kedvenc

„Kiderült, hogy a magyarok nemzeti étele a kakaós csiga”

– magyarázza Zoltán. A nagy népszerűség elsősorban a fővárosban élő magyar közösségnek köszönhető. Ők kezdték el keresni a csigát, vitték el a munkahelyükre, a barátaiknak, és szeretették meg az új-zélandiakkal. Egyenesen slágertermék lett Wellingtonban.

A finom kávénak és pékárunak köszönhetően az új-zélandiak a számukra kevésbé fogyasztott kenyerek után is elkezdtek érdeklődni. „Van, aki 5-10 ezer forintot is itt hagy egy kávé és egy mandulás croissant után” – árulja el. Az ottani közösség annyira nincs hozzászokva az európai pékárukhoz, hogy Zoltán elmondása szerint az is előfordul, hogy a túrós táskát késsel és villával fogyasztják el.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Megkerestük a szakácsnőt, aki kreatív reggelivel dobja fel az ovisok napjait

Gasztro

Megkerestük a szakácsnőt, aki kreatív reggelivel dobja fel az ovisok...

A konyhás néni fogásait imádják az ovisok.  Alkotásairól készült fotók bejárták az internetet.

Fenes Gábriel

Ezekkel hűsítsd magad idén nyáron!

Eszcájg

Ezekkel hűsítsd magad idén nyáron!

Beköszöntött a jóidő, és ezzel a fagyiszezon is. A forró csokit felváltva jöhetnek a baráti fagyizások. Ha unnád már a gombócokat, mutatunk pár tuti helyet!

admin

Gordon Ramsay szerint erre a 3+1 dologra figyelj, ha étterembe mész

Otthon

Gordon Ramsay szerint erre a 3+1 dologra figyelj, ha étterembe...

Ha Gordon Ramsay mondaná meg, hogy mi az a 3 (+1) alappillér, ami szerint érdemes étterembe járnod, valószínűleg megfontolnád, nem? Nézzük.

Brecz Judit

Főzz jobb húslevest, mint anyád!

Gasztro

Főzz jobb húslevest, mint anyád!

Kezdő szakácsok örök dilemmája és mumusa a tisztességes húsleves előállítása. Nekem is az volt, később rájöttem a hibáimra és a megoldásra is. Ezt mondom el most nektek.

Dávid

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept