Gréti télen-nyáron

2020.11.30.

Imádott ízvilágunk

Gréti profilképe Gréti

Lecsó, gulyás, rakott krumpli, bableves, vargabéles – mind-mind egyedülállóan ízletes étkek. Egy azonban biztos, itthon kell elkészíteni, és fogyasztani őket.

Kincsünk: a magyar fűszerpaprika

Nemrégiben Amerikában jártam, ahol a házigazdáknak egy kis magyar gasztronómiai élménnyel szerettem volna kedveskedni. Gondoltam, hogy só, bors ott is lesz, de az egyik legalapvetőbb ízesítőnket, a fűszerpaprikát nem bíztam a véletlenre, és inkább vittem belőle egy nagyobb zacskónyival. Barátaink hűtőszekrényéből előkerültek az organikus élelmiszerek: csirkemell, paradicsom, hagyma és paprika. Neki is fogtam a munkálatoknak.

Egybesült Amerika >>

Pici olívaolajon megfuttattam az apró kockákra vágott hagymát, de már az illata is más volt, olyan kellemesen édeskés. „Tehát nem lesz ereje” – szűrtem le a tanulságot. A paradicsom és a paprika gyönyörűen, erőtől duzzadó küllemmel, lédúsan várták a szeletelést. Kívülről valóban csinosak voltak, ám ízük csak halványan emlékeztetett magyar rokonaikéra. A csirkemellek darabolása is újszerű élmény volt számomra. A hús színében, méretében és állagában is teljesen más volt. Rostjai jóval sűrűbben és ruganyosabban kapaszkodtak egymásba, így nehezebb volt vágni, és ez nem a kés minőségén vagy márkáján múlott. Mivel nokedliszaggatót nem gyömöszöltem az amúgy is nagyon szűkösre szabott bőröndömbe, tésztát főztünk köretnek.

Vendéglátó háziasszonyunk olasz származású, kis éléskamrájában mindenféle alakú és fajtájú itáliai tésztatermék található, így aztán nem okozott nagy gondot a válogatás. A paprikás csirkéhez én egy fusilli jellegű, csavart változatot választottam, ebbe bele tud folyni a szósz, így jó szaftos falatokat szúrhattunk belőle villánk végére.

Egy szó, mint száz, isteni finom paprikás csirke keveredett az étkező asztalra, de köze sem volt ahhoz az ételhez, amit itthon megszoktunk. Nekik nagyon ízlett, viszont nem gondolom, hogy bármennyire is át tudtam volna adni a magyar ízvilágot! Nem marad más hátra, meg kell látogatniuk minket paprikás kis hazánkban. De térjünk is át az otthon elkészített kedvencekre!

Gyors tészta az apartmanban >>

Bablevest csak csülökkel!

Sokan várjuk már a tavaszt, de „hogyan múlhatna el a tél, ha még nem ettünk bablevest!” – jött minap a felismerés. Mindig nagy adag szükségeltetik belőle, hogy akár napokig rájárhasson a család. Csülök nélkül hozzá se kezdjünk! Tejfölből pedig minimum fél liter, ha nem több, legyen az asztalon, mert a gyerekek élnek-halnak a kutyulásért.

Bableves csülökkel és kolbásszal

Bableves csülökkel és kolbásszal

1adag

Idő

160p

Költség

olcsó

Nehézség

közepes

609

Kalória

25.9g

Fehérje

50.2g

Szénhidrát

35.2g

Zsír

Még több bableves

Ez a leves különböző fajtájú babokból más-más ízű lesz. Ízesítésben is nagy a szabadságunk, hiszen készíthetjük zöldség nélkül, csak zellerrel és babérlevéllel, esetleg tárkonnyal és tárkonyecettel, de kaporral, tejföllel is nagyszerű!

Tetszés szerint besűríthetjük lisztből, pirospaprikából és olajból készült rántással vagy főzhetünk bele pár marék csipetkét, de szerintem ezek nélkül is nagyon finom. Aki savanyúan szereti, löttyinthet pár evőkanál ecetet a főzés utolsó perceiben a lábasba. Tálaláskor viszont aprított petrezselyemszórás dukál!

Hétvégi levesek: add meg a módját! >>

Gréti tippje: A levest sűríthetjük úgy, hogy a megfőtt bab egy részét szitán áttörjük és az így kapott péppel keverjük simára a levét.

Töltsünk túrót bélesbe!

Az osztrákok palacsintát vagdosnak levesbe, mi levestésztát sütünk a bélesbe, hát nem tudom, ki a bolondabb?! A végeredmények azonban igen ízletesek.

Vargabéles aszalt sárgabarackkal

Vargabéles aszalt sárgabarackkal

1adag

Idő

60p

Költség

olcsó

Nehézség

közepes

898

Kalória

29.7g

Fehérje

90.5g

Szénhidrát

46.2g

Zsír

Még több vargabéles

A rétest millióféle módon készítik hazánkban, de van egy valóban különleges módja a leveles, leheletvékony tészta felhasználásának, amikor vargabélest kerítenek körbe vele. A túró mint alapanyag, minden ételben, legyen az sós vagy édes, kiváló. Rétesben sütve gyakran kiszáradhat, vargabélesben viszont nedvdús, puha és omlós marad, már ameddig hagyjuk, mert nálunk sokáig nincs rá ideje!

Vargabélest mindenkinek! >>

Mazsolával vagy anélkül? Ez mindig nehéz kérdés. Nagyon sok ismerősöm, sőt a gyerkőceink egy része sem szeret mazsolára harapni a sütiben. A legizgalmasabb és egyben legmorbidabb hasonlat, amit hallottam, hogy: olyan látványt nyújt, mint egy felpuffadt vízi hulla. Ezt a véleményt nem osztom, kiskorom óta nagyon szeretem a mazsolát. Magában vagy sütiben, úgy, ahogy van! Ennek ellenére, a mindent a gyerekekért elv mentén, ki szoktam más édes gyümölccsel váltani. Korábban aszalt áfonyát használtam, ami formájában és méretében is hasonlatos, de egy „túlevéses” alkalom során „felejtős” kategóriába sorolódott. Legutóbb kockázott, aszalt sárgabarackkal készítettem a vargabélest, és nagyon boldog lehettem, ugyanis mindenki „bírta”!

Még több vargabéles-receptet itt találsz >>

Jövő héten bécsi túránk gasztroélményeiről adok számot, addig is csináljuk meg a tuti magyaros menü-kombót: először bableves, második fogásnak pedig vargabéles!

Gréti

A hütteétlapok sztárjai >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept