Eszcájg

2020.11.30.

Íme, bemutatjuk nektek a legolcsóbb olasz egytálételt

Dacota profilképe Dacota

Vannak ételek, amelyeket századokon át csak szegények főztek, a gazdasági felemelkedéssel eltűntek, majd pár éve újra felbukkantak a fine dining menükön. A polenta pont ilyen!

Soha nem voltam nagy polentarajongó. Egyszer-kétszer próbálkoztam vele, kemény, vágható, és lágy, kása formában is, főként köretként, de soha nem lett a kedvencem. Érdekes módon ha más készítette nekem, mindig jobban csúszott. Például akkor, mikor anno Németországban hajnalban a buliból hazaérve tűzrőlpattant olasz barátnőm, Marta készített egy brutális nagy adagot az egész társaságnak, mindenfélét beledobálva - mondván ez a szegények kajája, itt nem kell flancolni. Vagy amikor D. barátommal Erdélyt jártuk, és az esztena tulajdonosa, akinél az éjszakát töltöttük, puliszkával - ami meglepő módon egy és ugyanaz - vendégelt meg minket. Nyammogtunk a kemény, cukros kukoricadarán a hűvösre forduló augusztusi éjszakában egy füstillatú fakalyibában, amit két tarka bocival osztottunk meg. Szóval él bennem a gyanú, hogy nem az íze és az állaga, hanem a körülmények hatottak az ízlelőbimbóimra.



A receptért ide kattints!

Múlt héten aztán olvasás közben találtam egy témába vágó passzust Vasco Pratolini Szomszédság című könyvében - a háború előtti Firenze azóta lebontott szegénynegyedében játszódó történetben a szerző elmeséli, hogy lakások olyan közel épültek egymáshoz, hogy a szomszédok tudták, ki mikor és mit főz - általában polentát kelkáposztával. Magamban jót mosolyogtam: pár hete egy felkapott, nem túl olcsó olasz étterem ugyanilyen fogást kínált bélszín árban, igaz, szarvasgombás olívaolajjal is meglocsolták a delikvenst. Nem kértem belőle.Azért az megfordult a fejemben, hogy ha legközelebb belefutok egy csapat iszogató bölcsészbe, bedobom a közösbe a kérdést: hogy lesz egy olyan ételből, amin több ezer csórótoszkán mamma próbálta felnevelni népes családját, a fine dining egyik oszlopos tagja?



A kelkáposztás polenta receptjét itt találod

Én mindenesetre kiolvastam a szakirodalmat, felhívtam firenzei barátnőmet, és megkérdeztem, hogy készül az igazi, rusztikus toszkán kelkáposztás polenta, vagyis a polenta al cavalo nero. Nem meglepő módon azt a választ kaptam, hogy eredeti recept nincs - általában hagyma, kelkáposzta, na meg kukoricadara kerül bele, de mehet bele minden, amit a háziasszony elő tud keríteni: kolbász, szalonna, fűszerek, reszelt sajt vagy éppen szardella. Van olyan verzió, amelyik babot is ad hozzá - akárcsak a carbonara esetében, itt is a vagyonosság vagy éppen a fizetésnap jele volt a dúsítás. A receptek egy része külön főzi meg a polentát, és feltétként adja hozzá a párolt kelkáposztát, sőt, olyant is találtam, ahol összepürésítik az egészet.



A kelkáposztás polenta receptjét itt találod

Én megpróbáltam a lehető legegyszerűbb, legrusztikusabb verziót elkészíteni, az egyetlen luxus a parmezán volt benne, de ezt is nyugodtan ki lehet hagyni. Bár egy egyszerű szerda estén készült vacsorára, és sem kolompoló tehenek, sem vidám társaság nem járt hozzá, nekem mégis nagyon ízlett. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki valami igazán olcsó, valódi olasz fogásra vágyik, vagy aki épp a fizetésre várva próbálja meg jóllakatni a családot.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept