2021.05.27.
4 trükk, hogy végleg leszokj az impulzusvásárlásról
Pandémia miatt sokan áttértek az online vásárlásra, és ezzel semmi baj nincs, ameddig nem esünk túlzásokba, ami valljuk be, azért nem nehéz.
A vásárlás függőséget okozhat, de ezt eddig is tudtuk. Azonban sokan eddig azt gondolták, hogy jellemzően ruhákkal, elektronikai eszközökkel, illetve egyéb használati tárgyakkal kapcsolatban alakulhat ki, de egy friss kutatásból kiderült, hogy egészen hétköznapi dolgok, mint például az élelmiszerek vagy a tisztítószerek vásárlásától is megugorhat a dopaminszintünk. Ugyancsak örömérzetet okoz, amikor a futár egészen az ajtónkig hozza, amit megvettünk, és gyakorlatilag csak néhány kézmozdulatot kellett tennünk érte - írja a healthline.com.

Akár komoly problémákat is okozhat az impulzusvásárlás
Persze nem az online vásárlással van a gond, hanem azzal, ha rászokunk az impulzusvásárlásra, és szinte gondolkodás nélkül veszünk meg dolgokat, akár szükségünk van azokra, akár nincs. A járványügyi korlátozásoknak köszönhetően nagyon ingerszegényen éltük a mindennapjainkat, és vásárlással próbáltuk kicsit boldogabbá tenni magunkat. Csakhogy ez túlzott mértékűvé válva anyagi, érzelmi és kapcsolati problémákhoz is vezethet.
Ha elkezdjük azt érezni, hogy képtelenek vagyunk leállni, akkor érdemes lehet tudatosan átgondolni, milyen lépéseket tehetünk a leszokás érdekében. Szintén intő jel lehet az is, ha bűntudatunk van minden vásárlás után.
Mit tehetünk ellene?
- A legjobb, ha keresünk magunknak más elfoglaltságot, ami örömet szerez nekünk. Legyen ez valamilyen sport, olvasás vagy kötögetés.
- Hasznos lehet bevásárlólistát is készíteni, és tényleg csak olyanokat felírni, amikre valóban szükségünk van. Semmit ne vegyünk meg azon felül, mint ami a listán szerepel, még csak ne is keressünk rá az interneten másra.
- Iratkozzunk le a különféle oldalak hírleveleiről is, a telefonos alkalmazásokban pedig kapcsoljuk ki az értesítéseket, mert ezáltal is sokkal kevesebb akció hírével találkozunk majd.
- Vezessük a pénzügyi kiadásainkat egy táblázatban vagy applikációban, és nagyon pontosan jelöljük ki a határainkat, azaz határozzunk meg egy fix összeget, amit nem léphet túl a havi költésünk.
Még több vásárlás:
- 8 trükk a gyerekekkel való bevásárláshoz
- Így változtak a vásárlási szokások a vírus hatására
- 6 tipp a tudatos vásárláshoz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















