2020.11.30.
Indiai töltött krumplival a hideg ellen!
A tél a kényelmes-komfortos egytálételek időszaka - most egy angol-indiai fúziós töltött krumplit hoztam, hogy mosolyt csaljon a hidegtől lecsoffadt arcokra!
Nem tudom mióta érdeklődöm a kaja iránt úgy globál, de ha visszaemlékszem, 8 éves koromig tésztán kívül nem nagyon ettem meg mást, kotyvasztani viszont már előtte is szeretettem - volna. Így arra kell gondoljak, hogy az ételkészítés iránti igény nálam előbb jelentkezett, mint az ízek iránti igény. Ami egy kicsit furcsa. Eleinte csak másolni akartam, amit otthon állandóan láttam - anyu, nagyi, nagynéni a tűzhely előtt kever valamit, vagy deszkán aprít darabokra fura dolgokat - gondoltam, ha végre én is kavarhatom, akkor talán lesz némi jogalapom újratárgyalni az esti lefekvés időpontját is, hiszen már nagy vagyok.

A fűszeres töltött krumpli receptjét itt találod
Az első rántottám a nagymama sparherdje előtt megvan, meg az is, ahogy a másik nagymama hűtőjének tartalmát kikeverem egy óriás doboz tejföllel, és ráöntöm egy adag forró vízben megfőzni kívánt, extrán al-dentére sikerült spagettire, de utána olyan filmszakadásom van, mint egy átlag egyetemistának a gólyabál után. Évekig kimaradt, hogy engem ez a téma egy kicsit is érdekelt volna. Arra viszont emlékszem, hogy a néprajz szak táplálkozástörténeti óráinak vizsgáira való felkészülés olyan volt, mint a töri érettségire való: kéne már mással is foglalkozni, de nincs ezt nincs kedvem abbahagyni. Egyébként ez nagyjából egy időben volt azzal, hogy rájöttem, ha a tanulmányaim maradék 3 évében is péksütin, sült krumpli, majonézes-májkrémes melegszendvicsen meg pattogatott kukoricán fogok élni, akkor nemcsak, hogy 90 kilósan fogom átvenni a diplomámat, de lehet, hogy egy kisebb infarktus is be fog figyelni, amíg megmászom az emelvényt a papír átvételéig -úgyhogy pont ideje lenne odaállni az elé a tűzhely elé, és most már igazából elkezdeni kavargatni az edényekben.

A fűszeres tölött krumpli receptjét itt találod
Főzni biztos megtanulta volna emiatt is, de hogy később is gasztro irányban folytattam az utamat, az inkább a gyomorbizsergető érzés az oka, amit Kisbán Eszer: Népi kultúra, közkultúra, jelkép: a gulyás, pörkölt, paprikáscímű munkájának olvasása közben éreztem. Lényeg a lényeg, a mai napig, ha valaki megkérdezi tőlem, mi az, ami a leginkább érdekel a gasztronómiában, akkor azt mondom, az antropológiai része. Mert van ám neki, nem is kevés! És most tegyétek a kezeteket a szívetekre: nem vetekszik egy Agatha Christie regény izgalmaival, hogy a street food mozgalom valójában a világon mindenhol létezett, ahol szegénység volt már kétezer éve is? Hogy a pizza, a palacsinta és a pogácsa voltaképpen rokonok, és mind Rómából jönnek? Hogy a gulyás csak nálunk leves, mindenhol máshol sűrű, szaftos pörkölt? Ahogy az emberek vándoroltak az évezredek során, úgy vitték magukkal a receptjeiket, és alakították azzá, ami az új közösségük ízlésével összeilleszthető volt - számomra ez a gasztronómia legizgalmasabb része.

A fűszeres töltött krumpli receptjéért ide kattints
Pont ezért csaptam le Londonban egy indiai szakácskönyvre, melynek írója azt állította, hogy a keleti recepteket alakította át a nyugati ízlésnek, de úgy, hogy jellegében azért indiai maradjon. Na, az ilyet szereti Dacota, úgyhogy mindjárt le is csaptam rá, és ezt a receptet hoztam nektek: szerintem nagyon jópofa, ahogy egy nehéz, szigetországi receptet, a darált hússal töltött krumplit pofozza át egy kicsit könnyedebb, keleties fogássá. Bárkinek ajánlom, aki szereti a fűszeres, mély ízeket, és amig eszitek, addig jut idő gondolkozni, hogy van-e izgalmasabb dolog az ételantropológiánál!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Fasírt
A fasírt szinte minden háztartásban vissza-visszatérő szereplő, és ha eddig nem voltál tisztában vele, hogy hogyan kell elkészíteni, a következő recepttel Te is bátran ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














