Cikkek

2020.11.30.

Indul a libaszezon!

Nosalty profilképe Nosalty

Véget ért a Konyhafőnök, Ági nyerte a versenyt a töltött libanyakkal. A mai fő feladat a liba volt - ennek szellemében mi is a Márton-nap főszereplőjével készültünk!

Márton-napkor libát szokás enni. Több magyarázat is van erre a szokásra - az egyik szerint, Szent Márton híres volt a szerénységéről, és amikor püspökké akarták szentelni, a lúdólba bújt el az érkező egyházi méltóságok elől. A libák azonban elárulták gágogásukkal a rejtekhelyét, így kénytelen volt elfogadni a neki szánt címet. A másik vélemény szerint azért ünneplünk libával Márton-napkor, mert a rómaiak ilyenkor kóstolták meg az újbort, és hozzá Mars hadisten szent madarát, a ludat fogyasztották - minden létező formában.

Nos, a Márton-nap közeledtével a Konyhafőnökben is előkerült november legnépszerűbb szárnyasa - ezt kellett feldolgozniuk a játékosoknak a döntőn. Ági libamájjal töltött libanyakat készített, mellé libamellet sütött, és almavariációkkal tálalta. A csodálatos kreáció minket is megihletett - hoztunk hát 11 szuper libás ételt, amivel ti is nyugodtan készülhettek a Márton-napra!

  1. Konfitált libacomb

    Konfitált libacomb

    1adag

    Idő

    190p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    904

    Kalória

    33.6g

    Fehérje

    3.9g

    Szénhidrát

    82.7g

    Zsír

    Még több libasült

  2. Ludaskása

    Ludaskása

    1adag

    Idő

    220p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    650

    Kalória

    19.4g

    Fehérje

    66.7g

    Szénhidrát

    34.4g

    Zsír

    Még több rizses hús

  3. Libatöpörtyű

    Libatöpörtyű

    1adag

    Idő

    60p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    1500

    Kalória

    -

    Fehérje

    -

    Szénhidrát

    166.3g

    Zsír

    Még több libasült

  4. Illatos pácolt libamell

    Illatos pácolt libamell

    1adag

    Idő

    80p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    1604

    Kalória

    59.7g

    Fehérje

    3.9g

    Szénhidrát

    146.4g

    Zsír

    Még több párolt hús

  5. Édesburgonyás-tárkonyos libaaprólékleves

    Édesburgonyás-tárkonyos libaaprólékleves

    1adag

    Idő

    75p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    851

    Kalória

    92.1g

    Fehérje

    39.6g

    Szénhidrát

    34.5g

    Zsír

    Még több húsleves

  6. Tokajis libamáj

    Tokajis libamáj

    1adag

    Idő

    95p

    Költség

    költséges

    Nehézség

    könnyű

    269

    Kalória

    20.6g

    Fehérje

    14.4g

    Szénhidrát

    5.4g

    Zsír

    Még több libamájpástétom

  7. Libagombócok balzsamos sütőtökszósszal

    Libagombócok balzsamos sütőtökszósszal

    1adag

    Idő

    60p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    1133

    Kalória

    33.5g

    Fehérje

    118.2g

    Szénhidrát

    54.4g

    Zsír

    Még több húsos tészta

  8. Ropogós - omlós libacomb

    Ropogós - omlós libacomb

    1adag

    Idő

    130p

    Költség

    költséges

    Nehézség

    közepes

    1158

    Kalória

    49.5g

    Fehérje

    -

    Szénhidrát

    104.9g

    Zsír

    Még több libasült

  9. Az ősz színe-java saláta

    Az ősz színe-java saláta

    1adag

    Idő

    35p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    597

    Kalória

    19.7g

    Fehérje

    33.5g

    Szénhidrát

    44g

    Zsír

    Még több hússaláta

  10. Fűszeres libapecsenye zúzamártással

    Fűszeres libapecsenye zúzamártással

    1adag

    Idő

    135p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    1328

    Kalória

    62g

    Fehérje

    11.7g

    Szénhidrát

    111.8g

    Zsír

    Még több libasült

Tudj meg még többet a Konyhafőnök 3. adásáról itt!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept