2020.11.30.
Ingyen fogyaszthatod az első kávédat ezekből a környezetbarát bögrékből
Eldobható papírpohár helyett újratölthető porcelánbögréből is kávézhatunk októbertől az OMV VIVA-töltőállomásokon.
Az Európai Unió adatai szerint évente közel 35 millió tonna , csomagolásból származó papírhulladék keletkezik Európában. A magyarok átlagosan fejenként több mint 90 kilogrammpapírt használnak el éves szinten, amibe beletartoznak az eldobható papírpoharak is. Az OMV VIVA kávézókba betérő vendégek maguk is hozzájárulhatnak a környezet megóvásához egy újratölthető kávésbögre megvásárlásával. Az októbertől 3 és 4 deciliteres kiszerelésben is elérhető, kerámiából készült különleges bögrék követik a VIVA kávéspoharak szín- és stílusvilágát. A környezetbarát kerámiabögrék az ország mind a 113, VIVA kávézóval rendelkező töltőállomásán megvásárolhatóak.

Október folyamán a környezetvédelem kifizetődik, mivel ingyen fogyaszthatják első kávéjukat azok, akik kerámia kávésbögrét vásárolnak az OMV VIVA kávézókban.
„A különleges kávéélmény mellett a természetvédelem is kiemelt szempont vásárlóink számára, akik sok esetben elvitelre kérik kedvenc italukat.” – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. „A „Mi többet nyújtunk” márkaígéretünknek megfelelően vásárlóink a jövőben nem csupán az általunk nyújtott változatlan minőséget élvezhetik kávéfogyasztáskor, de a környezetterhelést is csökkenthetik a kerámiabögrék használatával.”
Az OMV a minőség mellett igen nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra is. 2016-ban vezette be saját kávémárkáját, a VIVA kávét, mely nemcsak kiváló minőségű olasz pörkölésű kávéból készül, hanem kizárólag méltányos kereskedelemből származik, azaz FAIRTRADE minősítéssel rendelkezik. A kerámia kávésbögrék bevezetésével a vállalat most újabb lépést tesz a környezet megóvásáért.
Ezeket olvastad már?
Kürtöskalácsba töltött paradicsomos húsgombóc és kacsamáj paté - bemutatták a...
Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes étterem séfje új szendvicseket tervezett.
Díjnyertes lett az ALDI több terméke - mutatjuk, milyen kategóriákban
Az ALDI Magyarország termékeit összesen öt kategóriában díjazták a PPH Média Élelmiszer magazinja által első alkalommal meghirdetett Mentes-M versenyen.
Megválasztották az ország legjobbjának, mégis tönkrement a lángosozó
Bezárt a bajai lángossütő, amit néhány hete választottak az ország legjobbjának.
11 irtó finom szendvics, ha egyszerűre és különlegesre vágysz
Ilyenkor nyáron tökéletesen elegendő egy jól megrakott, ízletes szendvics ebédre vagy vacsorára. Ha ketchuppal rajzolsz rá mókás formákat, a gyerekek is imádni fogják!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Címlapról ajánljuk

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept