2020.11.30.
Inni, inni és inni!
Sose felejtkezzünk el arról, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztása kulcsfontosságú szervezetünk optimális működése érdekében.
Szervezetünk jelentős része víz: csecsemőkorban kb. 70–75%, felnőttkorban 60%, míg időskorban 50%. Különösen figyelnünk kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre csecsemőknél, hiszen ebben az életkorban a legnagyobb a szervezet folyadékigénye, valamint kisgyermekeknél és időseknél is, hiszen időskorban a szomjúságérzet már csökken. A folyadékpótlásnak kiemelt jelentősége van továbbá lázas és hasmenéses betegségek idején, illetve a várandósság és a szoptatás időszakában. Szintén több folyadékra van szüksége a szervezetünknek nyári melegben, valamint sportoláskor, fizikai munka esetén.

A dehidratáltság amellett, hogy csökkenti a szellemi és fizikai teljesítőképességet, károsítja a szervezet hőszabályozó képességét, a keringési funkciókat, és fejfájáshoz, ingerlékenységhez, álmossághoz vezethet.
Felnőttkorban a napi ajánlott mennyiség minimum 2–2,5 liter folyadék, nyári melegben, amikor az izzadással sok folyadékot vesztünk, ez lehet 2–3 liter is. A folyadékbevitel eloszlása legyen a nap során kiegyensúlyozott, ne várjuk meg, míg szomjasak leszünk, igyunk rendszeresen 1-1 pohárral. A magas víztartalmú ételek, élelmiszerek, pl. levesek, főzelékek, gyümölcsök fogyasztása szintén hozzájárul szervezetünk folyadékszükségletének kielégítéséhez.
A nyári melegben, kánikulában fokozottan kell figyelni a megfelelő folyadékellátásra, legyünk tudatosak e téren is. Elsődleges folyadékforrásunk lehet a víz, de a változatosság érdekében napi kalóriaszükségletünk figyelembevétele mellett fogyaszthatunk egyéb italokat, például gyümölcs- és zöldségleveket, teát, turmixokat, üdítőket is.
Mindig tartsunk magunknál palackban vagy kulacsban innivalót, ha elfelejtkeztünk róla, ne sajnáljuk rá az időt, térjünk be egy boltba. Edzés, sportolás előtt és közben is fogyasszunk folyadékot, hiszen a mozgás extra folyadékfelhasználást jelent a szervezetünknek.
Ipanema fröccs
Green eyes
Áfonya-szeder turmix
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















