2020.11.30.
Interjúztunk az ország talán legviccesebb zöldségesével, Istvánnal
Frappáns, szórakoztató bejegyzéseiről és minőségi áruiról vált híressé a budai Mészáros utcai zöldségesbolt. Megnéztük, ki áll a zöldségespult mögött!
A budai Mészáros utcában már az 1930-as évek óta működik zöldség és gyümölcs árusító hely. A boltot anno egy híres bolgárkertész, Jordan Ivanov alapította. Az egység az 1970-es évekig ugyanannak a családnak a tulajdonában állt, majd később másoknak adták ki a zöldséges üzemeltetését. Simon István 18 éve vette át a boltot üzlettársával.

A Mészáros utcai zöldséges elsősorban nemcsak minőségi árujáról vált híressé, hanem arról is, hogy István rendszeresen publikálja bolti élményeit és friss áruit a Mészáros utcati zöldségbolt Facebook-oldalán. Teszi mindenzt néha viccesen, néha szarkasztikusan, néha pedig egyszerűen csak azért, mert úgy érzi, ki kell magából írnia a dolgokat.
„A zöldségeseknek az októberi, novemberi időszak a legrosszabb, ilyenkor mindig kevesebb a vásárló és az áru is. Egy ilyen időszakban borzasztóan unatkoztam, könyveim sem voltak. Elkezdtem valamit kiírni a Facebookra. Rájöttem, hogy annyi vevőtípús van nálam, hogy összegyűjtöttem őket, és megírtam az oldalunkra. Utána írtam a Nagybani piac vásárlóiról is” - mesél nekünk István a közösségi oldal indulásáról.
A zöldségesnek egyébként az olvasás és az írás a hobbija. Utóbbit komolyabban soha sem merte művelni, mivel tart a kudarcoktól. Ha az életútját nézzük, akkor egyáltalán nem kellene.
István Nagyváradról költözött Magyarországra. A fővárosba vezető útja kalandos volt. Ahogy 80-as évek végén sokan, ő is megkísérelt átszökni a román-magyar határon, de a hatóságok elkapták, priusza is lett. Az 1989-es, romániai forradalom után 1990-ben megnyíltak a határok. Nem volt kérdéses, hogy újra, ezúttal már legálisan próbál szerencsét a határon.
„Ahogy megnyíltak a határok, én egy hét múlva már törölközőket árultam a budai Skálánál” - emlékszik vissza az ötvenes éveiben járó István, akinek egyébként villanyszerelőként végzett Erdélyben, első állásában mégis takarítóként tevékenykedett. Később személyszállítással foglalkozott, autóbuszokat üzemeltetett egy gyerekkori barátjával Budapest-Nagyvárad viszonylatban, ami nagyon sikeres volt, de hamar fel kellett adnia a vállalkozást.
A zöldségesbolt ötlete teljesen véletlenül jött. Egy barátja kereste meg, hogy szálljon be egy Alagút utcai zöldségesboltba, amit István meg is tett.
„Alapvetően nem volt nehéz elindulni, de az árubeszerzés a mostanihoz képest teljesen más volt. Este kilenckor indultunk a beszerzésre, és éjfélkor nyitott a piac. Logisztikailag ezt nagyon megterhelő volt. A beszerzés állandó éjszakázást igényelt. Most már csak nappal van nyitvatartást” - meséli jókedvűen István, mi pedig mindenközben azt gondoljuk, mennyire menő lehet már zöldségesként dolgozni, de a férfi hamar észhez térít bennünket:
„Mindig is mondtam, hogy én már akkor utáltam az egészet, amikor elkezdtem. Mire mindenki megkérdezi, hogy akkor miért csinálom? Valahogy itt ragadtam!” - magyarázza a zöldséges, aki kedvességével és humorával saját magára is egy kicsit rácáfol.

István és üzlettársa egy másik zöldségest is üzemeltet Budán
István üzlettársával, Gagyi Györggyel a Mészáros utcai zöldségesbolt mellett egy másik egységet is üzemeltet Budán, a Szirtes úton. Az Alagút utcai boltot sajnos be kellett zárniuk. Mindketten odafigyelnek arra, hogy a vevők minőségi, szép árut kapjanak, a gyümölcsöket, zöldségeket maguk válogatják össze. A forgalom ennek ellenére évről évre csökken. István szerint ennek az oka, hogy egyre több a konkurenciájuk.
Receptajánló:
Karamellás almás pite
Spenótos kétsajtos rakott padlizsán
„Nem főznek már annyit az emberek, és ha nem főznek, ahhoz már alapanyag sem kell. Éppen ezért még az ételszállító cégek is a konkurenciáink, mivel nem tudjuk eladni az alapanyagot, mert nincs kinek. Aki rendeli vacsorát, az nem fog hozzám bejönni, hiába gyönyörű az árum” - vélekedik István, akinek nagy szívfájdalma az is, hogy az embereknek már ingyen sem kell a rosszabb minőségű zöldség vagy gyümölcs, amit ő így kénytelen kidobni, vagy ha még lehet, a környékbeli rászorulóknak adni.
„Az emberekben tudasítani kellene, hogy nem csak azzal tesznek jót, ha egy hónapig nem használnak műanyagot. A pazarlás is baj, amikor félredob egy almát, mert van rajta egy pötty.
Azt az almát valaki megtermelte, leszedte, elszállítatta, befizette utána az áfát, és utána ki lett dobva. Ez mindenkinek veszteség, a fogyasztónak, a termelőnek és a zöldségesnek is” - figyelmeztet a zöldséges, aki annyit tud tenni a változás érdekében, hogy vásárlóit arra kéri, főzzenek többet otthon.
A csökkenő forgalom ellenére István éz üzlettársa kitartanak, sőt, most abban gondolkoznak, hogy házhozszállítást indítanak. Először csak a környéken kínálnák a kiváló minőségű árujukat, de ha bevállik az üzleti terv, akkor lehet, hogy kiterjesztik a szolgáltatásukat.
Ezeket olvastad már?
Lehet így is! Ez a budai zöldséges visszacseréli a romlott...
Kevés olyan zöldségest találni manapság, mint a budai Mészáros utcai zöldséges, aki jó fej és humoros is a vásárlóival.
Ahol a burger mellé szeretet jár – 35 év után...
Sosem akart milliomos lenni, a pénz helyett annak örül, ha a vendégek jó érzéssel távoznak a kávézójából. Mindenki Marika nénije most bajban van.
Hadat üzent a nejlonzacskóknak egy algyői zöldséges
Békés harcot indított a nejlonzacskók és az élelmiszer-pazarlás ellen egy algyői zöldséges.
5 olyan zöldséges Budapesten, ahol tényleg mindent megtalálsz
Összeszedtünk nektek 5 olyan zöldségest, ahol az alap friss árun kívül különlegesebb portékára is szert tehetsz. Budapestiek előnyben!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















