Életmód

2020.11.30.

Irány a Spartan: ilyen volt az első hetem a pokoli édenben

Cikksorozatunk második részében a felkészülés első hetébe láthattok bele.

Most, hogy kiderült, megszereztem a világ legkeményebb edzőjét, nincs, ami visszatartson. Nagy lelkesedéssel készültem életem első személyi edzésére. Aztán a lelkesedésem azonnal csappant, amikor rájöttem, hogy bizony nem igazán van olyan ruhám, amiben szívesen megjelennék az edzőteremben. A futós cuccaim maradtak kizárásos alapon, amiben ugyan nem mutattam szokatlanul saját magam számára, de egyből láttam lelki szemeim előtt, ahogyan a teremben edző, csinosabbnál csinosabb lányok, nők, asszonyok igazi menő cuccokban nyomják majd, én meg, a gyakorlatlan kis teknős szégyenkezem a talpig feketémben. Vásárolgatni nem akartam, így jó spartanoshoz méltón erőt vettem magamon, és a futós cuccomban debütáltam.

Irodai székből a Spartanra: lehet, hogy megőrültem?

Irodai székből a Spartanra: lehet, hogy megőrültem?

A szentendrei Castrum GYM felé közeledve egyre jobban szorított a cipőm, zavart a varrás a nadrágomon, és a pólómat is kicsinek éreztem. Csak nehezen sikerült meggyőznöm magam, hogy bizony nem a cuccaimmal van baj, hanem a fejemben kattognak ezek a furábbnál furább kifogások. Az ajtóban még arra gondoltam, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy visszaforduljak, ám valamilyen égi erő mégis belökött a farkasok közé – vagyis az edzőterembe.

Mivel általában nem mutatom, hogy mi jár a fejemben, a pulthoz már halált megvető bátorsággal érkeztem. Kinga is hamar megjelent a sokat ígérő széles mosolyával, amiből már ekkor éreztem azt a csalafintaságot, ami olyankor jelenik meg az arcán, amikor én igazán szenvedek edzés közben. Szóval Kingával bemutatkoztunk, és el is kezdődött a felmérésem. Egészen biztos vagyok abban, hogy már az első napon is voltak emberek körülöttünk, de én akkor, ott nem akartam érzékelni semmit az edzőtermi környezetből – utólag ez engem is megmosolyogtat.

Míg Kinga mosolya őszinte, nekem nem volt kedvem pózolni a harmadik széria után

Fogalmam sincs, hogyan sikerült az első felmérés. Az biztos, hogy valamilyen szinten kiállhattam a próbát, mert a következő napon, és a héten még kétszer edzettünk Kingával. Mit ne mondjak, leesett az állam, amikor kiderült, hogy hetente négyszer személyi edzünk majd, és kétszer futni fogok még 5-5 kilométert, vagyis heti 6 edzésem lesz, de innen már végképp nem volt menekvés.

Az izomláz természetesen állandó vendégem lett a héten. Futógépen melegítettem, és ott zártam az edzéseket. Volt, hogy szégyenkeztem, hogy egyetlen fekvőtámaszt sem tudok úgy megcsinálni, ahogyan a nagy könyvben meg van írni, de az erős combizmaim sikere kárpótolt. Az első hét tanulsága hamar megérkezett: nagyon, de nagyon sokat küzdöttem magammal, hogy elinduljak ezen az úton, és utólag örülök, hogy sikerült szembe néznem a félelmeimmel, gátlásaimmal, rossz berögződéseimmel. Tanulságos volt számomra, hogy az agyam állandóan vissza akart pattintani attól, hogy belevágjak, holott gyerekkorom óta az egyik vágyam az, hogy úgy igazából uralni tudjam a testem. Néhány éve, amikor újra elkezdtem futni, jó alapot adtam magamnak, most pedig a személyi edzésekkel épp ezt érhetem el, ha kitartó vagyok. Vajon miért alakul ez így? Erre később majd visszatérünk.

Amit egy hét után elmondhatok, az az, hogy tényleg Kinga a világ legkeményebb személyi edzője, de ezt egyáltalán nem bánom. Úgy tűnik, rövid távon biztosan ő lesz a legújabb legjobb barátnőm, ha másért nem is, azért, mert egy hét után változást láttam az alakomon, és a testtudatom is megváltozott. Na meg azért, mert vele újra hinni kezdtem magamban – persze erre ő azt mondja, ehhez én is kellettem. Az agyam kezdeti, eltántorító próbálkozásait legyőztem, sikerélményeket szereztem, és ami legfontosabb, rájöttem, hogy ha akarom, igenis oda tudom tenni magam így, edzetlenül, némi túlsúllyal.

Csereklye Kinga, személyi edző

"Grétával az a célom, hogy felkészítsem a Spartan Race Sprintre. Viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, 5 hét. Nagyon fontos, hogy ilyen időtartamnál sem szabad a közepébe csapni. A kulcsszó az edzéseken a fokozatosság, hogy elkerüljük a sérüléseket, legyenek sikerélmények, és hogy rendesen meg tudjon tanulni minden gyakorlatot, amelyek megerősítik majd azokat az izmokat, izomcsoportokat, amelyek szükségesek az akadályok legyőzéséhez."

És ez már elengedett kézzel is egész jól megy ám!

"Az első alkalmakkor fel kellett mérnem Grétát. Az állóképességét, az erejét, a koordinációját, az erősségeit, gyengeségeit. Ezeket különböző könnyített gyakorlatokon keresztül vizsgáltam. Hamar összeállt a kép, és belecsaphattunk a keményebb, intenzívebb munkába. Grétának alapvetően nagyon jó az állóképessége és az egyensúlyérzéke. Motivált az edzésen, minden gyakorlatot megcsinált már az elején, amit kértem tőle - a motivációja pedig talán a legfontosabb, hiszen 5 hét áll a rendelkezésünkre. Minden fejben dől el, ez fogja őt is végighajtani a nehezebb edzéseken, már látom."

"Összességében az erejét kell fejleszteni, illetve arányosan minden izomcsoportját. Ugyanis ezen a versenyen az akadályok leküzdéséhez mindegyikre szükség lesz. Az egyensúlyérzéken csiszolunk, a szorítóerejét növeljük, hogy minél tovább és minél szélsőségesebb körülmények között is meg tudja tartani a saját súlyát, különböző helyzetekben. Az első hét után most úgy látom, hogy nem lesz ezzel gond, gyorsan fejlődik, de nyilván, ha több időnk lenne, még jobb eredményeket érnénk el."

"Mivel Gréta nem edzett még edzőteremben személyi edzővel, ezért az volt az első, hogy megtanítsam őt olyan szabályos alap gyakorlatokra, mint guggolás, felhúzás, invertált evezés, fekvőtámasz karhajlítással, dobozra való fellépés. Illetve a támaszok, tartások: alkartámasz, fekvőtámasztartás és a mélyhát- és hasizomgyakorlatok. Ha az alapokat elsajátította, már könnyebb nehezíteni a gyakorlatokon. Ami már az első héten kiderült: Gréta gyengesége az erő hiánya: fontos, hogy megerősítsük a kar- és vállizmait. Külön figyelmet kapnak a gerincfeszítők a biztonságos gyakorlatvégrehajtások végett, és a hasizmok, felületes hátizmok is. Kiindulásként látjuk, hogy az első hét elején 5, egy hét után 10 négyütemű fekvőtámaszt tud egyszerre elvégezni. Ezt is folyamatosan erőltetjük, de szerencsére hamar látható a fejlődés."

A cikksorozat első részét itt találod meg: Irodai székből a Spartanra: lehet, hogy megőrültem?

Ezeket olvastad már?

Így lesz az edzésed zsírégető!

Fogyókúra

Így lesz az edzésed zsírégető!

Fogyni szeretnél, de nem tudod melyik edzésforma a leghatékonyabb számodra? Azt gondolod, hogy ha sok kalóriát használsz fel egy edzés alatt, akkor sok zsírt is égetsz el?

Suri Andi edző

Edzés - egyedül vagy csoportban?

Fogyókúra

Edzés - egyedül vagy csoportban?

Te hogy szeretsz jobban edzeni? Egyedül vagy csoportosan? Melyik való neked vajon? Szakértőnk segít eldönteni!

Suri Andi edző

7 intő jel, hogy túlzásba vitted az edzést

Fogyókúra

7 intő jel, hogy túlzásba vitted az edzést

Imádsz sportolni? Futsz, biciklizel és a keményebb edzésekre is eljársz, mégsem fejlődsz? Lehet, hogy "csak" túledzett vagy és elég lenne egy picit visszavenni a lendületből.

Suri Andi edző

Az igazán pokoli edzés

Fogyókúra

Az igazán pokoli edzés

Pokolian indult. És úgy is folytatódott. Alig bírtad rávenni magad, hogy elkezd az edzést. Életed legrosszabb tempóját futottad. Mit futottál? Vánszorogtál...Ismerős?

admin

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Sült kakaós és fahéjas fonott péksütemények sütőpapírral bélelt tepsiben, ropogós, cukros-diós szórással.

töltött kelt tészta

Kakaós és fahéjas fonottka

Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...

Tejszínes, sonkás-zöldséges penne virágmintás tányéron, mellette egy fazék tészta és egy tál saláta.

ragu

Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu

Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!

Még több recept

Neked ajánljuk

Márton-napi libalakoma videó

Márton-napi libalakoma

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Hentesbolt

Gasztro

Piacon hallottam: erre a 3 dologra nagyon figyelj a hentes...

Piacon hallottam sorozatunk következő részében az Újpesti Piacra látogattunk, egészen pontosan a Duna-Muhari Bt. hentesüzletébe, ahol János osztotta meg velünk, mire kell figyelni libahús vásárlásakor!

Balogh Lilla

Újabb hihetetlen árzuhanás az ALDI-ban!

Életmód

Újabb hihetetlen árzuhanás az ALDI-ban!

40 zöldség és gyümölcs árát csökkenti az ALDI november 5-től. Most még könnyebb friss hozzávalókkal telepakolni a kosarad!

Hirdetés

Retro hamburger házi sült krumplival

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...

A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.

Nosalty

További cikkek

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Retro hamburger házi sült krumplival

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...

A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.

Még több cikk

Top Receptek

porhanyos-dios-pite

diós pite

Porhanyós diós pite

Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept