2020.11.30.
Irány a Pécsi Csokoládé Karnevál!
Különleges csokoládékkal és az édességhez kapcsolódó színes programokkal vár a Pécsi Csokoládé Karnevál, amelyet február 7-én és 8-án rendeznek a Zsolnay-negyedben.
A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) és a Csoko-Láda Csokibolt által közösen rendezett karneválról Mosonyi Éva ötletgazda elmondta: az eseménynek otthont adó Pécsi Galéria m21-ben szakmai rendezvények éppúgy lesznek, mint gyermekprogramok, vásár vagy kiállítás.

Harka Éva csokiblogger a csokikóstolás alapjairól, Csiszár Katalin csokikészítő a csokoládé tudományáról tart előadást. Szántó Tibor csokikészítő a fő kakaóbabfajtákkal, Őrsi Zoltán csokoládépapír-gyűjtő a csokipapírokkal kapcsolatos ismereteit osztja meg az érdeklődőkkel.
A gyermekek malmozhatnak bonbonokkal, festhetnek muffin formájú medált, játszhatnak csokis memória és logikai játékokkal, hajtogathatnak könyvjelzőt csokipapírból. L. Molnár Edit pécsi meseíró saját csokis meséjét olvassa fel nekik.
Mosonyi Éva szólt arról is, hogy a Sásdi Vendéglátóipari Szakiskola diákjai többször is bonbonkészítő bemutatót tartanak, emellett elkészül egy csokoládé dísztárgy, amelyet a Zsolnay gyár porcelánfestői igazi csokoládéval festve díszítenek majd.
A kiállításon a látogatók tizenkét tabló segítségével ismerhetik meg a csokoládé történetét, a vásárban húsz kiállító különleges, minőségi, magyar kézműves termékei közül válogathatnak.
Kozma Gábor, a ZSÖK programigazgatója hangsúlyozta: a rendezvény látogatása ingyenes lesz annak érdekében, hogy minél többen ismerhessék és kóstolhassák meg a minőségi csokoládékat.
Lélekmelegítő forró csoki
Csoki soufflé ahogy chloedejonge készíti
Csoki bevonatú kekszgolyó
Olvastad már?
(via MTI)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept


















