2020.11.30.
Itt az első igazi magyar biciklis étel, amit menet közben is bátran ehetsz
Idén nyáron a BikeFood receptverseny keretein belül keresték azt az ételkülönlegességet, amelyet a nyári kerékpártúrák közben is fogyaszthatunk anélkül, hogy félreállnánk.
Zalakaroson évek óta hirdetnek receptversenyeket különböző tematikákkal, míg az Élményekkel Teli Ízek program tavalyi versenyén a vadhúsból készült gŐZgombóc vitte a prímet, addig idén a zalai tésztaételek és biciklis ételek kategóriájában keresték meg a legfinomabb fogást - számolt be az eseményről a LikeBalaton.hu oldala.

Bike food kategóriában olyan kreatív ételt kellett a versenyzőknek elkészíteni, amely akár biciklizés közben is fogyasztható, de közben megfelelő mennyiségben tartalmaz olyan tápanyagokat, amelyek segítenek az energia szinten tartásában.
Zalakaros városában sokan inkább a biciklis közlekedést választják az autós megoldás helyett, a városban a jól kiépített biciklis útvonalak mellett számos verseny és az ország első kerékpárosbarát fürdője is üzemel.

– A zsűrizésnél kiemelt szempont volt, hogy olyan frissen készült, kézbe adható, akár nyeregben is ehető étel szülessen, ami a kirándulókra gondolva úgy látja el energiával a kerékpárosokat, hogy ne telítse el őket túlságosan. Hazánk első bike foodja zseniálisan ötvözi a nagy nemzetközi streetfood trendeket a helyi értékekkel, így olyan izgalmas étel született, amit egy külföldi túrázó is akár évek múlva fel tud majd idézni emlékei közül. Szeretnénk, hogy az év kerékpáros étele gazdaságilag is életképes étel legyen, ezzel kapcsolatban már konkrét ötleteink is vannak – mondta el Bezerics Dani, a Paletta bisztrók tulajdonosa, bikefood zsűritag.

A receptverseny győztes fogásátVirág József és a Park Inn Kitchen csapata álmodta meg, akik Bike roll néven egy olyan ételt álmodtak meg, amely minden előírásnak megfelelve tökéletesen fogyasztható akár út közben is.

A nyertes étel egy olyan francia palacsintába töltött, szójával és mézzel glazírozott tépett szaftos és omlós sertéstarja, amelyre a különleges kerékrépából és tökmagolajból készült "zalai salsa", valamint őrségi füstölt gomolya sajt is kerül.
Az ország első bikefoodjának receptje hamarosan nyilvánosságra kerül és nem csak Zalakaroson, de országszerte is elérhetővé válik majd bárki számára.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
Így állj ellen a falásrohamoknak! 5+1 tipp a dietetikustól
Most ettél, de máris éhes vagy? Vagy, ha jobban belegondolsz, igazából egész nap éhes vagy? Lássuk, hol lehet a hiba, és mivel tudod orvosolni!
Undorító dolgot művelt ez a nő egy szupermaketben
Nem csak a rendőrség, az érintett cég vezetősége is keresi azt a nőt, aki egy szupermarketben kibontott egy doboz fagyit, megnyalta a tetejét, majd visszatette azt a hűtőbe.
,,Én voltam a vadász" - kapcsolatuk történetéről mesélt a Konyhafőnök...
Szerelmük történetéről mesélt az RTL klub Reggeli című műsorában Rácz Jenő és párja, Gyuricza Dóra.
Kismalacok a tejeskávé mellé? Ez a világ egyik legaranyosabb kávézója!
Japánban kevés olyan dolgot tudnak mutatni az embereknek, ami eléri, vagy meghaladja az ingerküszöbjüket. A malacos kávézónak sikerült.
via LikeBalaton
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















