2022.07.07.
Itt a fapados megoldás, ha nincs pénzed légkondira
Ha már légkondira nem futja, próbáld meg fillérekből biztosítani a jó levegőt lakásodban. A Gardenista mutat egy fapados megoldást, ami kiderül az is, mennyire működőképes.
Párnapnyi, csatakos izzadságban végigszenvedett hőségriadós kínkeserv után furcsa transzállapotba kerül az ember. Szemöldökén gyöngyöz a veríték, úgy keresi az internet legmélyebb bugyraiban a megoldást, amivel túléli a hőséget, ha már légkondira nem futja. És meg is találja, ráadásul alig kell hozzá valami: ventilátor, kartonlap, PET palack és még pár apróság. Megoldás, fillérekből. A hülyének is megéri, nem? De. Úgyhogy kipróbáltam, mit is ajánl ez a blog.
Ventilátorom van, PET palackom volt, elég sok, csak persze mikor viszik a szelektívet, ugye. Úgyhogy kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be, a boltba be, aztán zsugor vízzel hazafele. Némi feszengést azért okozott, hogy esetleg ki kell öntenem az ásványvizet a virágokra, de néha nekik is járjon némi extra gondoskodás. Meg, amúgy nem olyan lehetetlen küldetés meginni 5-6 üveg másfél liternyi vizet a kánikula idején. Én vagyok rá az élő példa, hogy ez összejöhet, ha besegít a család, beleértve a kutyát is. Na, de vissza a konkrétumokhoz.
SZÓVAL, MI IS KELL HOZZÁ:
- ventilátor
- 6 vagy több darab másfél literes PET palack
- nagyobb méretű kartondoboz
- sniccer, olló
- ragasztópisztoly (és a hozzávaló rúd, nagy mennyiségben)
- 5-6 db középhosszú kábelkötegelő
- 2 db toll
- max. 1 méter zsinór
- vágódeszka
- kötélidegek

Mi hiányzik a képről? Hát, például a ventilátor, a kábelkötelegő, meg a ragasztópisztoly.
Szépen-lassan, pontról pontra haladtam végig a videón, fogtam hát a PET palackokat és sniccerrel levágtam az aljukat (1. lépés), totál ferdén persze. Értek hozzá, mondtam már? Aztán a kartonlap következett. A két tollat összekötöttem zsinórral, hogy alternatív körzőt kapjak és meg tudjam rajzolni az alapot (2. lépés), amire majd aztán ráillesztem a csonkolt PET palackokat. Kész, szuper. Ha ez megvan, kivágjuk sniccerrel (vágódeszkát tegyünk alá, drága a laminált lap, a szakik meg ráadásul külföldön vannak. Ja, (3. lépés), majd a kör alakú kartonunkra illesztjük a PET palackokat, és körberajzoljuk, (4. lépés) majd hasonlóan kivágjuk őket (5. lépés). Ha úgy jártál, mint én, akkor nem lesz könnyű dolgod, mutatom is, miért:

Igen, az-az. Látod a szabályos kis köröket? Ugye!
Ha ezen is végigszenvedted magad, akkor jöhet az illesztgetés. Sorban, egymás után haladj a palackokkal, és amint a helyére tetted, ragasztópisztollyal jól ragaszd meg úgy, hogy ne maradjon légrés a palack és a kartonlap között (6. lépés). Vigyázz, ha túlforrósodik a ragasztórúd, megolvad a palack! Nekem persze erről nem szóltak. Ha mind megvan, már csak lyukakat kell vágnod a kartonlapra (7. lépés), hogy majd ezeken átbujtasd a kötegelőt és rögzítsd a ventilátorhoz (8. és 9. lépés). Pofonegyszerű, nem? Valójában? Nem, de legalább nagyon jól lehet szórakozni, ha nem veszed túl komolyan.

Ez itt az eszköz
Aztán eljött az ünnepi pillanat: dobpergés…és végül a nagy semmi. Vagyis de, annál egy kicsit rosszabb, mert a palackokon ugyan jön a levegő, de az sehol sincs ahhoz az orkánhoz képest, amit azelőtt éltem meg, hogy a ráapplikált kartonlap felfogta volna azt. A videóban mérték a különbséget, nekem erre igazi biomérőm volt, a kezem: azon aztán pont semennyi változást nem észleltem az előző (vagy a hátoldalon tapasztalható) hőfokhoz képest. Viszont, ha még nem mondtam volna, legalább a hűsítő levegő mennyisége jól lecsökkent.

Ez itt az, tényleg!
MOST AKKOR NEM MŰKÖDIK?
Megkérdeztünk egy fizikust is, hogy akkor most hogy is van ez, mekkora humbug a videó és milyen elven működik, ha működik. „Az elv igen egyszerű: a kitáguló levegő lehűl. A flakonok szájánál kilépő levegő is kitágul, ezért, ahogy a videóban is láthatod, közvetlenül a szájánál valóban pár tized fokkal alacsonyabb lehet. Ugyanakkor mivel én nem ellenőriztem a mérést, nem hiszem el, hogy ennyivel csökkent, az is elképzelhető, hogy közben a szoba hőmérsékletét más eszközökkel, például légkondival csökkentették, hogy jobb eredményt kapjanak. A flakon elhagyása után nyilván visszamelegszik a szoba hőmérsékletére a levegő, így minél távolabb vagy a flakon szájától, annál kisebb az áramló levegő és a szoba közötti hőmérséklet – ezért is történt a hőmérős mérés közvetlenül a flakon szájánál, hogy minél nagyobb eltérés legyen látható.”

Csinos? Nem. De legalább működik! Ja, nem.
Magyarul az elv létezik, de az eszközt nem érdemes légkondicionálóként használni vagy érezhető hűtőhatást várni tőle. Marad a zuhanyzás, előtte meg egy kis kerti munka!
Még több érdekes cikk a Gardenista oldalán!
Ezeket olvastad már?
Trükkök, hogy vágd fel a dinnyéd!
Közeledik az igazi dinnyeszezon, napokon belül magyar dinnyét hűthetünk a hűtőnkben, hogy aztán kivegyük onnan, felszeleteljük és megegyük. Na de hogy is álljunk neki?
5 okos tipp, hogyan hűtsd le magad, ha nincs pénzed...
A légkondi drága, a beszerelése macerás? Szerencsére, számos olyan házi praktika van, ami segít, hogy a kánikulában nélküle is kellemesen hűsölhessünk.
3 házi praktika, hogy jó illatú legyen az otthonod
A bolti légfrissítők illata nem természetes, megfájdulhat tőlük a fejünk és sok mesterséges anyagot tartalmaznak. Otthonod friss illatairól te magad is gondoskodhatsz.
A svédek szemetet importálnak, mert nekik nincs elég, ők pedig...
Egy ország, ami szemetet importál, hogy abból energiát állítson elő a lakosságnak. Igen. Szemetet. Importál. Mert neki már nincs elég. Leborulunk előttük!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















