2020.11.30.
Itt kóstolhatod meg Magyarország Tortáját a hosszú hétvégén
Már csak egy napot kell várni, és végre hivatalosan is megkóstolhatjuk Magyarország tortáját.
Augusztus negyedikén kiderült, melyik cukrászda kreációja nyerte el a „Magyarország Tortája” címet, továbbá a cukormentes győztesre is fény derült. 2020-ban Magyarország Tortája a Füredi Krisztián, tápiószecsői cukrászmester által megálmodott CURIOSITAS, vagyis Kíváncsiság lett.
A Magyarország Cukormentes Tortája díjat a JÓkenyér cukrászat nyerte el a „Szentivánéji Álom” tortával.
A hosszú hétvégén pedig végre a cukrászdákban is árusítják majd a győztes kreációkat: országszerte több mint **300 cukrászdában kóstolhatók meg a finomságok,**a lista pedig folyamatosan bővül.
Magyarország Tortája 2020
A megtisztelő címet a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas, azaz Kíváncsiság nevezetű tortája kapta, az alkotó pedig Füredi Krisztián volt. Az ízvilág főszereplői a birsalma, a mandula, a mogyoró és a csokoládé.
„Hiszek benne, hogy az ország legjobb tortája csak a legjobb alapanyagokból készülhet” – hangsúlyozza Füredi Krisztián cukrászmester, aki minden komponensből az elérhető legjobbat kereste. A lágy textúra, az elképzelt krémes állag, valamint a finom, selymes íz tejszínből is megkövetelték a kiváló minőséget: a mester szakértelme és a Debic 32%-os tejszíne nyerő párosnak bizonyult.

Magyarország Cukormentes Tortája 2020
Magyarország Cukormentes Tortája idén a Szentivánéji Álom névre keresztelt tortacsoda lett a JÓkenyér Cukrászattól (cukrászmester: Dienes Andrea.)

A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém teszi teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy.
Az árusító cukrászdák listája név és település szerint is elérhető ezen a linken!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Ez a 6 gyönyörű torta versenyezhet a Magyarország Tortája címért
Kiderült, melyik hat torta szállhat versenybe a Magyarország Tortája címért 2020 nyarán.
Ez a világ legundorítóbb babaváró tortája
Valószínűleg a vendégek kis híján sokkot kaptak, mikor kiderült, hogy mivel díszítették a tortát.
Ezért rossz ötlet telefonon egyeztetni, milyen legyen a gyereked szülinapi...
Egész nagy meglepetés ért mindenkit azon a szülinapi bulin, amelyre egy amerikai anyuka Disney-s tortát rendelt a közeli cukrászatból.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















