Család

2020.11.30.

Itt a legnagyobb lángosverseny győztese!

A magyar lángosrajongók ismét döntöttek, és idén is megszavazták az idei Lángos Voks díjazottjait. Ebben az évben a békéscsabai Mester Lángos Büfé végzett az első helyen.

Idén a a békéscsabai Mester Lángos Büfé nyerte a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2016” címet, és az 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyereményt.

Sikerült az élre törni

A vasútállomás közelében található, 2008 óta működő Mester Lángos Büfé 840 szavazattal végzett a nagy lángosmegmérettetés első helyén, és érdemelte ki így a „Vénusz kedvenc Lángosozója 2016” címet, illetve az ezzel járó 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyereményt. „Tavaly a második helyen végeztünk, így nagy örömmel töltött el, hogy ebben az évben sikerült a mezőny élére törnünk. Különösen azért vagyok büszke erre a győzelemre, mivel a lángos tésztáját, amit vendégeink úgy szeretnek, jómagam kísérleteztem ki és tökéletesítettem majdnem fél éven keresztül. Ilyenkor úgy gondolom, hogy megérte. Ami pedig a feltéteket és a töltelékeket illeti, mi nem spórolunk semmivel - sem a mennyiséget, sem a választékot illetően. Jelenleg 56-féle lángosból választhatnak a vásárlók, mely a töretlen kísérletezési kedvünknek köszönhetően folyamatosan bővül”- nyilatkozta a nyertes, Szpisják György.

Ezeket olvastad már?

További díjazottak

A második helyen idén a Balatonmáriafürdőn található Gyufa Büfé végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a dorogi Dénes Lángossütő állhatott fel, akik 300, illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek.

Balatoni különdíj

A balatoni különdíj esetében úgy tűnik, hogy a Tihanyi Piac Lángossütői letaszíthatatlanok a trónról, ugyanis megújult néven, de változatlan lelkesedéssel győzedelmeskedtek. Ezzel immár egyhuzamban harmadik éve érdemelték ki a „Vénusz kedvenc balatoni lángosozója” címet, mely mellé szintén 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyeremény társul.

Új platform

Az idei Vénusz Lángos Voks különlegessége az volt, hogy a verseny egy teljesen új platformon, a Lángosvoks-oldalon várta a lángosozókat és lángosrajongókat. Az egyre bővülő országos lángosadatbázis így az idei verseny végére már 657 lángozóval büszkélkedik, így amennyiben nem szeretnénk a véletlenre bízni magunkat, érdemes ránézni az országos lángostérképre, ha egy igazán finom, ropogós lángosra szeretnénk ráharapni.

A kedvencek

A verseny során az ideális lángosról kiderült, hogy a szavazók ebben az évben is egyöntetűen a roppanós, közepesen vastag tésztájú, sok tejföllel és fokhagymával ellátott verziókat kedvelik leginkább. A klasszikusok mellett egyre nagyobb teret nyernek a töltött, illetve a különlegesebbnél különlegesebb variánsok is, azonban az biztos, hogy bármilyen is legyen a kedvencünk, a lángos örök része marad a magyar nyárnak.

Tudj meg többet a Vénusz Lángos Voksról itt!

Ezeket olvastad már?

5 lángos itthon és a világ körül

Nyár van!

5 lángos itthon és a világ körül

A lángosra sokszor tekintünk hungarikumként, ámde más országoknak is megvannak a saját lángos receptjei. Íme egy magyar és négy külföldi finomság. Ismeritek őket?

Nosalty

Olcsó, finom, kiadós: lángos!

Család

Olcsó, finom, kiadós: lángos!

Nem múlik úgy el nyár, hogy ne ennénk egy jófajta lángost a Balaton-parton. A házi minilángosokkal azonban egy sem veszi fel a versenyt.

Gréti

Már tengerentúlon is hódít a lángos

Gasztro

Már tengerentúlon is hódít a lángos

Nekünk teljesen hétköznapi dolog, egy óceánnal odébb viszont a legnagyobb újdonság: egy food truck, amit fél New York kerget, hogy megkóstolhassa a lángosát!

admin

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Sült kakaós és fahéjas fonott péksütemények sütőpapírral bélelt tepsiben, ropogós, cukros-diós szórással.

töltött kelt tészta

Kakaós és fahéjas fonottka

Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Lúdlábtorta klasszikusan videó

Lúdlábtorta klasszikusan

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

koreai nő a földön ülve étkezik

Gasztro

Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak

Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

magyari-fele-ciganypecsenye

cigánypecsenye

Magyari-féle cigánypecsenye

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept